Bérnövekedés: jó az irány, de messze még a felzárkózás

Rekordmértékben, tíz százalékkal emelkedett éves szinten januárban az átlagbér, ami havi nettó 182 000 forintot jelent. Kicsit korrigál a szép adaton, hogy az ugyancsak megugró infláció miatt a reálbér csak 7,5 százalékkal nőtt, és a pénzromlás gyorsuló ütemét látva a reálérték az év folyamán még többet fog korrigálni.

A kormánypropaganda a bérnövekedést az idén jelentősen megemelt minimálbér hatásaként állítja be, ami azonban csak részben igaz. Decemberrel összehasonlítva a teljes béremelkedés csupán néhány százalékos, azaz a növekedés a versenyszférában már tavaly megindult és az oka jórészt a munkaerő iránti élénkülő kereslet. Ahogy már többször írtunk róla, számos ágazatban olyan mértékű a munkaerőhiány, hogy a fejlődést veszélyezteti. Szakértők szerint 150-200 000 dolgozóra, nagyrészt képzett szakemberre lenne szüksége a gazdaságnak, a cégek valósággal egymásra licitálva vadásznak egyes speciális munkakörökben jártas munkatársakra. Mivel a helyzet legalább egy éve folyamatosan romlik, hatása a bérekre már a tavalyi év utolsó hónapjaiban érezhető volt.

Az átlagbér jelentős emelkedése, ennek nyomán a fogyasztás bővülése kedvező hatással van a gazdasági növekedésre és a költségvetésre egyaránt. Az idén a beinduló uniós pénzforrások generálta beruházási fellendülés mellett a várt öt-hat százalékos fogyasztásemelkedés a motorja a GDP bővülésének, amely akár a négy százalékot is elérheti. Az adóbevételek mind a nagyobb bérkiáramlás, mind pedig a kiskereskedelmi forgalom felpörgése révén számottevően nőnek, azaz a büdzsé egyenlege több forrásból is javul.

A felívelő kereslet viszont törvényszerűen táplálja az inflációt, amelynek üteme már februárban elérte a közel három százalékot, az év végére pedig meg is haladhatja azt. A jövedelmek növekedését ez reálértékben visszahúzza. Ennél nagyobb probléma, hogy a felgyorsult bérkiáramlással egy időben nem nő hasonló mértékben, sőt tulajdonképpen stagnál a magyar gazdaság termelékenysége, amiből logikusan következik, hogy a foglalkoztatók jelentős részének romlanak a gazdálkodási feltételei, mert úgy kénytelenek bért emelni, hogy annak belső feltételei nem biztosítottak.

Erre mutat rá a GKI felmérése is, amely azt vizsgálta a cégek körében, melyikre milyen hatással volt a jelentős minimálbér- és bérminimum-emelés. Aligha meglepő eredmény, hogy a legnehezebb helyzetbe a kisvállalkozások kerültek: a húsz főnél kevesebbet foglalkoztatóknál a kényszeremeléssel érintett dolgozók aránya egyharmad volt. Az is várható volt, hogy minél nagyobb a vállalat, annál kevésbé növeli a terheit a megugró minimálbér: ötven alkalmazottig az érintettek aránya egynegyed, ötventől kétszázötvenig egyötöd, afelett viszont már csak egyheted.

Mivel ez utóbbi kategóriába zömmel multinacionális cégek tartoznak, egyértelmű, hogy a nagyarányú béremelkedés számukra jelenti a legkisebb, a hazai kisvállalkozások számára pedig a legnagyobb terhet. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a négyszázalékos járulékcsökkentés a nagyoknál csaknem kompenzálja a bértömeg-növekedést, a kicsiknél és például az egyéni vállalkozók százezreinél erről szó sincs. Miközben tehát szavakban Orbánék támadják a multikat és segítik a hazai kkv-kat, a valóságban – ahogy a bérterhek példája mutatja – ennek éppen az ellenkezője történik.

A helyzetet rontják a hatalmas iparági és regionális különbségek. A legrosszabbul a könnyű-, építő- és élelmiszer-ipari hazai kkv-k jártak, főleg, ha a legszegényebb, észak-magyarországi, dél-alföldi és dél-dunántúli térségekben működnek, hátrányaik a jelentős minimálbér-emeléssel csak halmozódtak. Míg tehát egy budapesti vagy környéki nagyvállalat könnyedén túlléphet a megugró béreken, addig az említett kisebb vállalkozások közül sok ellehetetlenülhet.

A negatív hatások dacára a bérfelzárkóztatás jó irány, de hiú ábránd azt remélni, hogy megoldhatja a munkaerő-piaci gondokat, főleg a szakemberhiányt. A tízszázalékos átlagbér-emelkedés szép dolog, de még így is igen távol vagyunk nem csupán a nyugat-európai bérektől, de a visegrádi országoktól is. A megkezdett folyamatot következetesen folytatva is még hosszú évek kellenek az utóbbiakhoz való felzárkózáshoz, ami nemcsak a bérek alakulásától, de a gazdaság egészének teljesítményétől függ. Ezt figyelembe véve viszont nem túl rózsásak a kilátásaink, lemaradóban vagyunk a többiekhez képest.