Baranyi őszikéi

Már új verseskötetének címe jelzi: Baranyi nem nyugszik. Hetyke ifjúságában is protestált, morált és politikát szőtt a versbe. A közösséget, a társadalmat képviselte az agorán. Mostani verseinek is ez a leghangzóbb tartalma, a címadó dal ezért szól a gyávaságról és a köpönyegforgatásról, más versei a megvásárolt együttműködőkről, a népámításról és az ámuló birkanyájról, a történelem kacatjairól, elszegényedésünkről és a túlhatalom tébolyáról. Indulatosan és keserűen. Ezeknek egy része a protest songgal rokon, másik részük árnyaltabb, vívódóbb. Mint a Félelmek című vers, amely tájékozódási pontokon át vezet az „ülésteremtől” a Rettegés Birodalmáig.

Az eszmék szolgálatát nem a költő sérelmei táplálják, s nem politikusoktól, brosúrákból tanulta világnézetét, hanem a nagy költőelődök, Petőfi, Ady, József Attila tanításaiból. Úgy idézi s úgy karolja őket, ahogy tanárait emlegeti az ember. Jellegzetes, hogy siratóiban és köszöntő verseiben is az etika, az életszolgálat a vezérmotívum. Kosztümös verseiben középkori alkotókkal mondatja el vallomásait (olyan márkajele ez Baranyi verseinek, mint a finom archaizmusok vagy a fennkölt szavak, a lázban született nyerseségek).

Így vall szeretett balladáiban vagy tercinákban, mint Dante regiszteráriájában, gyönyörű záró sorokkal: „Beatricém a lelkemben világol. / Munkálkodom, hogy fényét kivetítsem: / árassza el a sötétség honát, hol / fehér botjával botorkál az Isten.”

Ez már a másik tartománya a kötetnek, a szerelem, a bársony emlékek, meditációk fejezete, minden kötetének része. Indulatra érzelem, pátoszra játék. Szülőföldjéről, „pilisi tót lány” dajkájáról, utazásról, kedveséről szerelmesen. A kötet végén a Dantéban fogant oratórium szövege zendíti meg a szerelem himnuszát. „Őszikék” is születnek, a „Szép tüzem kihamvadóban” dallama, hetvennyolc évesen nem tiltott; Arany János korábban kezdte. De azt nem engedélyezzük, hogy népképviseleti posztját odahagyja. Előző kötetében is megszólalt a reménytelenség, itt gyarapodnak a keserű hangok a hiábavaló csatákról. Nem úgy van az, hogy a mór megtette kötelességét. Ne reménykedjen, hogy hamarosan elfogy a háborogni való.

(Baranyi Ferenc: Ballada a hunyászkodókról)
Farkas László