Az orosz pénz felértékelődik
A hagyományos nemzetközi fizetőeszközökkel nem egyszer előfordult már, hogy egyik-másik tartósan vagy átmenetileg meggyengült. Megtörtént ez már az amerikai dollárral (USD), de az alig több mint egy évtizede készpénz formájában is megjelent euró (EUR) esetében ma válságjelenségek mutatkoznak. Eközben a „világpénz” minősítésre áhítozó egyéb tekintélyes valuták – fontsterling, svájci frank, japán jen – mellett egyre határozottabban helyet követel magának az orosz rubel (RUB) is. Vajon igazuk van-e azoknak, akik megmosolyogják a rubellel kapcsolatos moszkvai szándékokat, vagy inkább őket fenyegeti egyre inkább a megmosolygás veszélye? A kérdésről nyilatkozott munkatársunknak KEMÉNY LÁSZLÓ politológus professzor, FÁK-szakértő. (Az interjú , és része itt olvasható.)
– A rubel a volt szovjetköztársaságokban – a Baltikum kivételével – ma is örvend bizonyos tekintélynek. Többfelé az új helyi valutákat is hajlamosak a köznyelvben rubelnak nevezni...
Első megközelítésben a rubel tartalékvalutává válásának valóban jelentősek az esélyei. Azért fontos ez a megállapítás, mert van tapasztalat a rubel regionális tartalékvaluta szerepéről. A „perevodnüj” vagy klíring rubel a KGST tíz országa közötti kölcsönös elszámolás és a kereskedelmi finanszírozás eszközeként létezett, fixált aranyfedezettel rendelkezett ugyan, ámde nem lehetett aranyra átváltani. A klíring rubel értékét adminisztratív módon határozták meg, és az államközi megállapodások szerinti áruszállítások elszámolásának eszköze volt. Egyértelmű, hogy az adminisztratív módon szabályozott kurzus és a piaci viszonyok közepette érvényesülő globális vagy regionális tartalékvaluta-szerep lényegileg különbözik egymástól.
A rubel jelenlegi állapota viszont kedvező a regionális valuta szerep vállalására. Ezt megalapozza, hogy Oroszországban nyitott a tőkeszámla, a rubel konvertálásának majdnem minden korlátozását megszüntették; a nem-rezidens bankokban rubelszámlákat lehet nyitni. 1998-tól a chicagói árutőzsdén futures – határidős – szerződéseket kötnek a rubelre; az oroszországi nem-rezidens bankok rubelben végzett műveletei az orosz pénzpiac 25-30 százalékát teszik ki. A rubel ma is aktívan szerepel a posztszovjet térség államainak pénzforgalmában, különösen az EvrAzES, vagyis az Eurázsiai Gazdasági Közösség – Oroszország mellett Belarusz, Ukrajna, Kazahsztán, Kirgízia, Tadzsikisztán, Üzbegisztán, Örményország, Moldova – országaiban. 2008-ban az Oroszországból az EvrAzES országokba irányuló nemzetközi kifizetések 88 százaléka és az összegek 71 százaléka rubelben történt – ez Kazahsztánból 83 és 62, Belaruszból 83 és 41 százalék volt. A posztszovjet országokban a rubel készpénzként is aktívan jelen van, és orosz a pénzügyi részvények 80-90 százaléka. Oroszország az egyetlen, amelynek a kereskedelmi szaldója valamennyi FÁK-országgal pozitív.
– Mit kell lépni Oroszországban ahhoz, hogy a rubel tartalékvalutává válhasson?
Az orosz gazdaságnak el kell érnie a globális GDP 5-6 százalékát – ma ez 2-2,5 százalék –, és nem elég az állandósult külkereskedelmi aktívum. Figyelembe kell azt is venni, hogy nem tud állóképes regionális tartalékvalutát fenntartani az a gazdaság, amelyik szinte kizárólag a konjunktúra miatt bizonytalan ármozgásos nyersanyagkivitelre épít. Ma Oroszország áruexportjának 70-73 százalékát a gáz és olaj, 11-13 százalékát a fémek, 3-4 százalékát a fa- és papíráruk teszik ki, a gépek, berendezések, közlekedési eszközök csupán a kivitel 13-16 százaléka. Szükséges az orosz gazdaság átfogó és mélyreható modernizálása. Fontos feltétel a nagy volumenű közvetlen külföldi tőkebefektetések állandósuló megléte. Radikálisan csökkenteni kell a szabályozási hiányosságokat, a közvetlen valuta-befektetéseket sújtó adókat, illetve növelni az ezekre vonatkozó adókedvezményeket. Ma az adók és az adójellegű befizetések Oroszország GDP-jének több mint 40 százalékát teszik ki, a gyorsabban növekvő gazdaságokban ez 25-27 százalék.
A rubel tartalékvaluta szerepéhez elengedhetetlen az orosz pénzügyi rendszer normális működése is. Ebből a szempontból pozitívum a jelentős nagyságú valutatartalék, ez mintegy 500 milliárd dollár, Kína és Japán után a harmadik a világban; a pozitív folyó fizetési mérleg, ötödik hely a világban, nagyságrend szerint; a költségvetési többlet a gáz, az olaj, a fémek magas ára mellett; a kormány által felhalmozott hatalmas alapok: 114 milliárd dollár a Jóléti Alapban, illetve a Tartalék Alapban. Ugyanakkor negatívum, hogy a gazdaság pénzügyi átjártsága 2-3-szor kisebb, mint a legfejlettebb országokban; sok éve tartósan magas az infláció, amelyhez mesterségesen kötötték a rubelt, a túlságosan magas tőkehozam és a nyitott számlák mellett; a nem-rezidens bankok forró pénzeihez kötött a spekulatív pénzpiac; a külső adósságnak jelentős a növekedési potenciálja.
A tartalékvaluta szerephez mérsékelni kell a negatív külső hatásokat is. Ezek közül kiemelendő, hogy az orosz gazdaság „dollárosítva” és „eurósítva” lett – Oroszország egyike azon államoknak, ahol a legtöbb a készpénz: a dollár. A külföldi valuta túlzott elterjedtsége a belső gazdaságban nem könnyíti meg azt a törekvést, hogy a rubel tartalékvalutává váljon.
Mindezek figyelembe vételével levonható az a következtetés, hogy a rubel funkcionálása világpénzként – a globális gazdasági és pénzügyi körülményeket figyelembe véve – belátható időn belül esélytelennek tűnik. A rubel regionális tartalékvaluta szerepe viszont – a posztszovjet térség mellett – nagy valószínűséggel szélesebb körben is érvényesülhet a 2010-es évtized végére.
Mindenesetre a ciprusi pénzügyi válság egyik olvasataként érdemes a fentiekben elemzett változatra is odafigyelni.
