Árzuhanás: Bajban a balatoni lakástulajdonosok

Ingatlanár-zuhanást hozott a belvíz. A Balatonnál 20-25 százalékkal kerültek lejjebb az árak a tó vizének kiömlése miatt.

2011. február 3., 14:10

Egyre több belvízzel elöntött ingatlan kerül a piacra, a gazdák a jelenleg is használhatatlan földektől azért szeretnének megválni, mert hasznot nem hajtottak, viszont a hiteleiket fizetniük kell valamiből - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

A napilap közlése szerint az eladó földek és ingatlanok miatt a belvízzel leginkább sújtott településeken 35-40 százalékkal estek az árak, és az elemzők szerint az árzuhanás még nem állt meg. A Napi Gazdaság azt írta: a Balatonnál 20-25 százalékkal kerültek lejjebb az árak a tó vizének kiömlése miatt.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.