A romlás országa

- Tanulmányukban mérlegelik, Matolcsy György új szerepében vajon beveti-e az unortodox eszközöket. Kétségtelen: amióta ő az MNB elnöke, meglepően visszafogott a jegybanki kommunikáció. Mi lehet a hallgatás oka?

– Harsány miniszteri attitűdjéhez képest igencsak feltűnő a különbség. Azt talán Matolcsy is sejti, hogy immár jóval nagyobb a súlya minden mondatának. Ezért csendben van inkább.

– Ezzel viszont tovább erősíti a piacok bizalmatlanságát.

– Szavak nélkül is tudható: a jelenlegi magyar jegybanki politika szembe akar menni a konvencionális módszerekkel. S Matolcsy azért a „nagy csendjében” már megkezdte a rombolást: elküld szakértőket, pályázatokkal vizsgáztatja a még ott maradt munkatársakat. A piacok pedig már beárazták az elnök kinevezését, és most várnak. Eddig „csak” az ország finanszírozási nehézségeivel és a gazdaság sérülékenységével kellett számolniuk. Ám újabb kockázati tényező az MNB függetlenségének elvesztése és az Alkotmánybíróság semlegesítése. A ciprusi ügy mellett éppen ezek a kockázatok vezettek a forintárfolyam zuhanásához.

– A devizakötvény-kibocsátás sem veszélytelen. S bár akadt rá elég vevő, ez valószínűleg nem a bizalomerősödésnek köszönhető. Inkább a külső konjunktúra javulásának, amely lendített a kockázatvállalási kedven. De egyszer lecseng a kereslet.

– Már most csillapodóban a kereslet. Ettől még igaz: a februári dollárkötvény-eladás erősítette a kormány pozícióit. IMF-hitel nélkül is jókora része teljesült már az éves finanszírozási tervnek. Amúgy sajnálatosan régi trend Magyarországon, hogy a hitelt kvázi másik hitelből fizetik. Csakhogy ma jóval drágább mindez. Ám Orbán Viktort nem befolyásolja. Ha kicsit is érdekelné, már aláírta volna a megállapodást a valutaalappal. Egyelőre, ha nagy árat fizetünk is, ellavírozunk. Egészen addig, amíg a piacok hajlandók finanszírozni bennünket. De egy idő után nem lesz az a kamat, amiért egy ilyen magas kockázatú országnak hitelt adnak.

– Akkor mi lesz?

– Abban az esetben reális veszéllyé válhat az államcsőd.

– De hát az elmúlt másfél évben a szakértők egybehangzóan állították: már nem fenyeget összeomlás.

– Valóban volt egy átmeneti, nyugodtabb időszak, amikor úgy tűnt, az ország megmenekült a fizetésképtelenségtől. Múlt nyár végétől a külső kockázatvállalási kedv erősödése révén is. Előtte meg az nyugtatta a kedélyeket, hogy a piacok bíztak az IMF-egyezségben. Most már ők is tudják: Orbán Viktor fél a külső kontrolltól, mint ördög a tömjénfüsttől.

– Sokan úgy érvelnek: a miniszterelnök azért jobb taktikus annál, mint hogy teljes fizetésképtelenségbe sodorja az országot. Mindig csak a falig megy el. S mielőtt besokallnának a piacok, bevezet egy régóta halogatott reformot. Olyan lépést tesz, amely tetszik az EU-nak.

– Igen, ez sokáig jellemző volt az orbáni politikára. De csak mostanáig. A negyedik alkotmánymódosítás üzenete határozottan az: a kormány átmegy a falon is. Már minden külső kontroll elveszett. Elég erősnek érzik magukat, hogy bármit megtegyenek.

– Márpedig az Európai Unió egyértelműen a tudtukra adta, hogy ez nem így van. Például Orbánék hiába állították be sikertörténetnek a három százalék alatti hiánycélt, az E- nem vette ki az országot a túlzottdeficit-eljárás alól. A hitelminősítőket sem hatotta meg a szépen felrajzolt, ám tartalom nélküli számpálya. El tudja képzelni, hogy a költségvetési deficit leszorítása előbb-utóbb mégis meggyőző érv lehet?

– Attól függ, hogy az E- vezetése szakmai vagy politikai szempontok alapján mérlegel-e. Az előbbi – és persze a józan ész törvénye is – azt diktálná: egyszeri intézkedésekkel összetákolt költségvetéssel nem lehet kikerülnünk a túlzottdeficit-eljárás alól, mert azok nem vezetnek a gazdaság természetes működéséből következő fenntartható deficit és adósságráta mérséklődéséhez. De a politikai logika szerint ez mégis lehetséges. S ha így gondolják Brüsszelben, Orbánék még egy kötöttségtől megszabadulnak, és biztosan szabadon hozzáférhetnek a kohéziós alapokhoz. Ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy a hiánycélt bármilyen áron is tartsák.

– A Pénzügykutató tanulmányában arra is kitértek, mit jelent mindez számokra lebontva. Úgy kalkuláltak: további 100-200 milliárdos kiigazítással tartható csak a három százalék. Feltételezem, ezt az összeget is egyszeri intézkedésekkel próbálja majd előteremteni a kormány.

– Egyetértek: ettől a kormánytól már senki sem várja, hogy előremutató és fenntartható gazdasági intézkedéseket hozzon.

– Akkor milyen új ad hoc lépések jöhetnek?

– Maradnak a szokásos eszközök: emelik a tranzakciós illetéket, vagy kivetnek még néhány ágazati különadót.

– A különadóknak versenytorzító hatásuk van. Ráadásul egyes nagyvállalatokkal külön stratégiai szerződést köt a kormány. Azt beszélik, hogy az egyik cég a szerződéskötés után nem sokkal a futballszövetségnek utalt egy nagyobb összeget. Ilyenbe miért mennek bele a multik? Alkalmazkodnak a „vadkeleti” körülményeinkhez?

– Igen. A stratégiai szerződés a korrupció legmagasabb szinten intézményesített formája. Legalábbis alapos a gyanú, hogy erről van szó. Különben a „kiválasztott” cégeknek ez az esélyük a túlélésre. A mai viharos gazdasági viszonyok között inkább elfogadják a legtisztességtelenebb ajánlatot is, semmint megkockáztassák, hogy kivessenek rájuk különadót vagy szankciót.

– Vagy felsőbb utasításra csökkentik a szolgáltatásuk árát, mint a rezsi esetében. De mit jelent ez a gyakorlatban? A közműcégek a csökkenő bevételeik miatt leépítenek? Romlik az ellátás minősége?

– Vagy akár mindkettő. De van még rosszabb forgatókönyv is: miután a kormány veszteségessé teszi a szolgáltató cégeket, államosítja őket. Az lesz az igazi katasztrófa! Mert nem elég, hogy – ha a minőségromlást, később a nagyobb inflációt, a foglalkoztatáscsökkenést nézzük – a rezsicsökkentés miatt fizetünk, az állami vállalatok veszteségei újból szétfeszíthetik a költségvetést.

– Mindez rendkívül súlyos következményekkel járhat. Például a foglalkoztatás tekintetében. Tanulmányukban önök is arról írnak: szinte minden egyes nemzetgazdasági ágban estek a foglalkoztatás bővülését elősegítő beruházások.

– Csodálkozunk? Melyik vállalati vezető szeretne akár középtávon kötelezettségeket vállalni – mondjuk fejleszteni és hitelt felvenni – úgy, hogy azt sem tudja, reggel milyen új, képtelen törvényre ébred? A vállalkozók inkább kivárnak, leépítenek, meghúzzák magukat.

– A gazdaság és a bizalom helyreállítása is hosszú idő. Van esélyünk arra, hogy valamely politikai erő – hatalomra kerülve jövőre – elkezdi a régóta halogatott gazdasági és pénzügyi átalakításokat?

– Nem ez a fő kérdés. Hanem az: lesz-e társadalmi konszenzus? Mert ha a legalkalmasabb csapat kerülne is hatalomra 2014-ben, társadalmi kiegyezés híján ellehetetlenül a kormányzás. Ha mégis csoda történik, akkor sem tudható, mennyi időt vesz igénybe a helyreállítás. A magyar gazdaság teljesítménye az utolsó öt között van az Európai Unióban. A visegrádi országokhoz képest is romlott a helyzetünk. És még nem értünk a lejtő aljára.