A palermói béke

PÉTERFY GERGELY

Két héttel azután, hogy Orbán Viktor Üzbegisztánba menekült és magával vitte a koronát meg a Szent Jobbot, valamint a Nemzeti Bank aranykészletét, szóval amikor az az egész viszolyogtató és nevetséges tákolmány, amit Nemzeti Együttműködés Rendszerének neveztek – működő rendszerekre legkevésbé sem jellemző módon –, szilánkjaira hullott, egy reggel megcsörrent a nappaliban a telefon. Mobilhálózat és internet akkor már – de hiszen emlékszünk – napok óta nem volt, csodálkoztam is, hogy a vonalas telefon még működik. Épp a postagalambjaimat etettem. Becsuktam a ketrecet, beballagtam a szobába.

– Haló.
– Krhm-krhm... – köszörülte a torkát odaát valaki.
– Haló – mondtam most már hangosabban.
– Péterfy úr?
– Az vagyok.
– Ön nem ismer engem.
– Fideszes?
– Kikérem magamnak!
– Szóval fideszes. Nézze, nálunk telt ház van. Itt van két népi költő, egy operaénekes és három naiv szentképfestő. A román megszállás után még egy önkormányzati képviselőt is befogadtunk. Telt ház van. Próbálkozzon Jászberényi Sándornál, nála állítólag még van egy szabad ágy. És neki fegyverei is vannak. Tegnapig nála bujkált Fekete György.
– Szóval nem a Gerlóczy Marcinál?
– Az egy ál-Fekete György volt. Lelepleződött.
– Szegény ember.
– Hát igen. Marci nem tréfál.
– Nézze, én egy üzletet szeretnék ajánlani magának.
– Nem üzletelek fideszesekkel.
– Hátha mégis érdekli. Van nálam egy lista...
Felnevettem. Hetek óta mindenki eredetinek mondott listákkal rohangált, afféle menlevélnek számított egy ilyen lista, rajta volt, hogy ki cenzúrázott, ki tiltott le a rádióban, ki babrált a Facebookommal, ki küldte rám a NAV-ot (akik persze végül semmit sem találtak), ki fúrta meg a lányom felvételijét és ki gázolta el biciklivel az anyósomat. De mivel anyósomat emlékezete szerint szerencsére senki sem gázolta el, hiteltelennek tűnt a többi is. Még Orbán Viktor titkos svájci bankszámláinak adatai is rajta voltak, bár ennek számomra közvetlenül semmilyen érdemleges jelentősége nem volt. Mások meg eredetinek mondott pornográf felvételekkel házaltak, amelyeken magas rangú kormánytagok voltak láthatók, ahogy állatmaszkban üzekednek egymással. A rozsomákálarc alatt állítólag maga Rogán Antal rejtőzött, és a vízilófej mögött – hogy, hogy nem – Medgyessy Péter. (Állítólag rögtön azután készült a felvétel, hogy államtitkár lett.) Zavaros idők voltak, na. De hát erre még mindenki elevenen emlékszik.

– Nem érdekel a listája! – mondtam tehát határozottan, és le akartam tenni a telefont.
– Az sem érdekli, ki törölte a Dropboxából a nácigyűjteményét?
Nagyot nyeltem. A nácigyűjteményem elvesztése nagy fájdalom volt. Évek óta copypaste-eltem a netről a náci kommenteket, gyűjtögettem a Facebookról a szélsőjobb idióták profilját azzal a céllal, hogy majd felhasználom egy nagyregényben afféle elrettentő zombipanoptikumnak – aztán a gyűjtemény egyik napról a másikra elillant a Dropboxomból, valaki lecserélte az Apostoli Alkotmány preambulumával. Ez egyébként Viktor koronázása után történt nem sokkal, épp azon az áprilisi napon, amikor Vágó István felrobbantotta a Szálasi-szobrot a Hősök terén (ezt azért fontos hozzátenni, mert még a mai napig is sokan azt hiszik, hogy Vágó a Parlament előtti Szálasi-szobrot robbantotta föl, pedig azt a robbantást nem ők, a Magyar Népi Felszabadítási Front, hanem mi, a Felszabadítási Front a Szabad Magyarországért követtük el, akkor veszítette el a bal kisujját Konok Péter és kapott lángra Parti Nagy Lajos szakálla). Legyűrtem a kíváncsiságomat.

– Nem érdekel! – mondtam tehát.
– Nézze, most szabadultam a norvég fogságból. Legalább egy török menlevél kéne. Vagy egy székely vízum. Olvastam a Székely Liberális Köztársaság évfordulóján elhangzott beszédet. Mindenkinek vízumot ígértek, akik részt vettek Szőcs Géza elfogásában...
Eszembe jutott az ikonikus pillanat, amikor az egykori költő, az Esterházy-fürtökkel Ékesített Fehérló-Rend tulajdonosa a pénzeszsákjaiba kapaszkodik, miközben visít, mint a disznó, ha ölni húzzák.

– Mit csinált Szőcs Géza elfogásánál?
– Én... – ekkor azonban megszakadt a vonal, és – hát, emlékszünk – nem is jött vissza egészen március végéig, a palermói békéig. Mit tehettem mást, visszamentem, és tovább etettem a postagalambokat.