A költségvetés sebei

- A miniszterelnök szerint beteges gyakorlat volt eddig, hogy csak év végén nyújtották be a költségvetési törvénytervezetet, ezért fedik fel már most a számokat. Elemzők pedig azt mondják, az IMF-tárgyalásokra készül a kormány, ez a sietség oka. Ön mire voksol: megalapozottabb törvénykezésre való törekvés, vagy taktikázás áll a háttérben?

– Orbán Viktor talán elfelejtette, hogy a két eddigi Fidesz-kormány összesen hat költségvetést nyújtott be, betegesen rossz időben. De komolyra fordítva a szót: egyetértek az elemzőkkel. Minden bizonnyal a kormány logikája szerint most, hogy a kohéziós alapok felfüggesztéséről szóló döntést már feloldották, egy jó időben benyújtott büdzsétervezet a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését is elősegítheti. Nem utolsósorban az is igaz: mire tárgyalóasztalhoz ülnek az IMF-delegációval, valószínűleg el is fogadja a parlament a költségvetési törvényt.

- Vagy legalábbis annak egy vázlatát.

– Teljesen világos: év végéig több kiigazításra lesz szükség, így ez amolyan „mozgó” költségvetés. A bevételi oldal egyes részletei nem tisztázottak – lásd tranzakciós adó –, de a kiadási oldalon is nagyobb tételek lógnak a levegőben. Hogy mást ne mondjak: az egészségügy pluszforrásait még igencsak keresi a kormány, homály lengi körül az úgynevezett pedagógus-életpályamodell finanszírozását. És sorolhatnám.

- Nyilván az IMF-nek is feltűnnek a bizonytalansági tényezők. Jó ötlet egy ennyire „mozgó” költségvetéssel előrukkolni a tárgyaláson?

– Azért a főbb sarokszámok már stabilan megvannak. Ahogy azokat a tartalékokat is elkülönítették, amelyek biztosítják, hogy a költségvetési hiánycél három százalék alatt maradjon. Emellett egyfajta hosszú távú kitekintésként felrajzoltak egy 2016-ig tartó pályát. Igaz, csupán „számpálya” ez, tartalom nélkül, de akkor is mutatja a fiskális fegyelem melletti elkötelezettséget. Nyilvánvaló hátránya a törvénytervezet korai benyújtásának, hogy csak az első negyedéves adatok alapján tud kalkulálni a kormány. A részletek még jócskán változhatnak az év folyamán a gazdasági növekedés-visszaesés függvényében.

- Már csak azért is, mert a költségvetés jelenleg 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számol a 2013-as évre. Ön szerint mire alapozhatja ezt az igencsak optimistának tűnő becslést a kormány?

– Túlértékelt ez a növekedési prognózis, nem vitás. Előrejelzések szerint a beruházások 0,3 százalékkal nőnek jövőre – ezt nevezhetjük bátran stagnálásnak is. Ezenkívül 0,2 százalékos fogyasztásemelkedéssel is kalkulálnak. Nyilvánvalóan az export bővülésére bazíroznak, ami szintén kockázatos, mert jelenleg az egyik fő exportterületünk, az európai autóipar a hírek szerint gyengélkedik. Elemzők egyébként 0,5 és 1 százalék közötti növekedést tartanak reálisnak.

- Ami az exportot illeti, nemcsak a felvevőpiaccal van baj: a hazai kis- és közepes vállalkozások mindössze 18 százaléka adott már el – akár egyszer is – külföldön árut, míg Európában 25 százalék ez az arány. Chikán Attila nemrég mondta a 168 Órának: fontos feladat lenne javítani az exportra termelés feltételeit.

– Teljesen egyetértek: külföldön kormányzati alapok segítik a vállalkozókat a határokon kívüli érvényesülésben. Nálunk egy-két bátortalan próbálkozáson kívül nincs ezen a téren semmilyen koherens program, amely mondjuk a nyelvtudás és a piaci ismeretek bővítésével segítené az érintetteket. Alapvető szemléletváltásra is szükség lenne: a hazai vállalkozók többsége még mindig nem veszi tudomásul, hogy a szűkös hazai keretből kilépve többmilliárdos piacon is boldogulhatna. Kihasználva végre az uniós tagságunkból eredő előnyöket.

- Egyelőre – Inotai Andrást, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének elnökét idézve – kifelé hátrálunk Európából. A folyamatos múltba révedés, a kiszámíthatatlan, sokszor visszamenőleges intézkedések és a különböző álneveken újraélesztett szektorális különadók pedig szemlátomást a befektetőket is elriasztják.

– Ez természetes, ilyen körülmények között üzleti tervet sem lehetséges készíteni. A számok magukért beszélnek: Magyarországon a beruházási ráta 16 százalékos, miközben – a tapasztalatok ezt mutatják – 20 százalék alatt nem várható jó növekedés. De a lengyeleknél, a cseheknél, szlovákoknál és – bármily meglepő is – a görögöknél 25 százalék körül mozog ez a szám. Nem kérdés, le kéne higgadni végre. Bizakodjunk: még ha több sebből vérzik is a költségvetés, hátha az elfogadása után most már tényleg elkezdődik egy nyugodtabb periódus.

- A kormány ezt ígéri. Csakhogy elemzők figyelmeztetnek: az egykulcsos adórendszer is lehetetlenné teszi a stabilizációt, mivel az ezáltal keletkezett költségvetési lyukakat folyamatosan toldozgatni kell. Jobb híján újabb és újabb ad hoc intézkedésekkel.

– Jól ismerjük az ellenérveket, de meggyőződésem: a kormány nem fog változtatni az egykulcsos adórendszeren, így hát kár lenne merengeni a megváltoztathatatlanon. Vannak feladatok, amelyeket sürgősen el kell végezni, hogy a helyzet ellenében is megindulhasson a valós növekedés. Oktatás, képzés, kutatás-fejlesztés – hogy csak a legfontosabbakat említsem. Magyarországon nagyon alacsony ezeknek a finanszírozása. Demján Sándorral értek egyet: ha végre megállapodunk az IMF-fel, a hitel egy részét munkaerő-fejlesztésre és – meghatározott feltételek mellett – a járulékok csökkentésére kell fordítani, hogy a munkahelyteremtés ne csak szlogen legyen.

- Egyetért a Policy Agenda elemzőcég véleményével, miszerint a gazdasági konszolidáció nem lehetséges IMF–EU-megállapodás nélkül?

– Közismertek a számítások, hogy eddig mennyit veszítettünk a tárgyalások elhúzódása miatt. Maradjunk annyiban: horrorisztikus összegeket. Ugyanakkor látható, hogy amint bekövetkezik akár a legcsekélyebb előrelépés is – legyen az néhány levélváltás a magyar kormány és az Európai Bizottság között –, a forint azonnal erősödik. Ennyit számít, hogy szóba állunk-e a nemzetközi szervezetekkel.

- Kutatások szerint a gazdaságban minden elrontott egy évet legalább kétszer annyi idő alatt lehet helyrehozni. És többen állítják: a magyar gazdaság sok éve már, hogy irányt tévesztett. Tényleg évtizedekbe telhet, mire egy sikeres konszolidáció után Magyarország kilábal a válságából?

– Ezzel kapcsolatban több elméletet ismerek. Kenneth Rogoff közgazdász – a válságok történetét tanulmányozva – arra a következtetésre jutott, hogy minél nagyobb egy ország eladósodottsága, annál hosszabb a helyreállítási periódus. Az ő elméletéből kiindulva nekünk húsz-huszonhárom évre lenne szükségünk. Más források azt állítják, hogy a legutóbbi válsággal Magyarország tizenhárom évet veszített. Én optimistább vagyok: öt év alatt meghaladhatjuk a válság előtti szintet, és ráállhatunk egy tényleges növekedési pályára.

- Ha ön lenne most a pénzügyminiszter, mit csinálna másképp, hogy ez a derűlátóbb prognózis be is következzék?

– Legfőképpen normális adórendszer kialakítására törekednék, amelynek alapja a kiszámíthatóság: személyi jövedelemadóból, áfából, társasági adóból és legfeljebb különféle – önkormányzatok által kivetett – vagyonadókból áll. És semmiképp sem terveznék olyan sarcokat, amelyek a cégek nyereségét vágják le. Helyre kell tenni végre az adó fogalmát: nem költségvetési toldozgatás, hanem a szükséges bevétel biztosítása az alapfunkciója. Ha ez megvan, jöhetnek a lényegi kérdések a versenyképesség és az oktatás erősítéséről, a kutatás-fejlesztés támogatásáról és a szociálpolitika újragondolásáról.