A hazai oligarchia egyensúlyromboló gazdaságpolitikája és piactorzító szerkezeti intézkedései

A hosszú cím magyarázatot kíván. Közpolitikával nem foglalkozó olvasóim számára jelzem, hogy az állami beavatkozás tekintetében különbséget teszünk a gazdaság minden szereplőjét érintő gazdaságpolitika és a gazdasági alanyok egyes csoportjainak gazdálkodási feltételeit érintő szerkezeti intézkedések között. 

A gazdaságpolitikát makroszintű beavatkozásnak hívjuk; ez kifejezi, hogy az ide sorolandó intézkedések közvetlenül (bár nem egyformán) hatnak a gazdaság összes szereplőjére. A gazdaságpolitikának három eleme van: a pénz-, a költségvetési és a jövedelempolitika. 

A szerkezeti beavatkozások köre egyes ágazatok, vállalatok, önkormányzatok, területek, munkavállalói csoportok, befektetők, megtakarítók stb. körét érinti, így természeténél fogva szelektív: egyeseket előnyökhöz juttat, másokat büntet, vagy hátrányosabb helyzetbe sodor. Azokat az intézkedéseket, ahol a nyertesek száma hosszú távon messze meghaladja a vesztesekét, így valójában az egész társadalom érdekét szolgálják, közkeletű szóval szerkezeti reformnak nevezzük. Nem mindenfajta állami beavatkozás illethető a „reform” kitüntető jelzővel. Azokat, amelynek a nyertesei rövid távon látszólag sokan vannak, de hosszabb távon kárt szenvednek, nem hívjuk reformnak. Ennek példája a rezsicsökkentés. A reform „értékes”, nem pedig értékmentes kifejezés. 

A gazdaságpolitika meghatározható kitüntetett céljaival is. Fontossági sorrend nélkül legalább öt cél azonosítható: növekedés, foglalkoztatás, árstabilitás, belső pénzügyi egyensúly, ami főleg az államháztartás hosszú távon fenntartható állapotát feltételezi és a külső pénzügyi egyensúly, ami a folyó fizetési mérleg egyenlegének, valamint az egész ország - nem csak az állam – külső adósságának fenntarthatóságát igényli. 

A gazdaságpolitikai célok között rövid távon átváltás (trade-off) van. Ez azt jelenti, hogy bizonyos ponton túl csak egymás rovására képesek érvényesülni. Például a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás rövid távon fokozható ugyan költségvetési túlköltekezéssel és a gazdaság túlhitelezésével, de ez előbb-utóbb beleütközik a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások kemény korlátjába. Ebben a helyzetben a túlköltekezés és a túlhitelezés már nem a növekedést és a foglalkoztatást serkenti, hanem csak az inflációt és az adósságállományt növeli. Felbillen a pénzügyi egyensúly, ami azután az elért növekedést és foglalkoztatást fenntarthatatlanná teszi.

A teljes írás a 168 Óra hetilap 2022. június 16-án megjelent számában olvasható.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Balogh Zoltán)