25 milliárdos segélyhitelt ad az Orbán-kormány Kenyának és a Zöld-foki Köztársaságnak

2018. november 21., 12:57

Szerző:

25 milliárd forintnyi hitelt nyújthat Magyarország két másik országnak – idézi az mfor két új kormányhatározat döntéseit. Az egyik szerint a kormány jóváhagyja, hogy 50 millió dollár (14 milliárd forint) keretösszegű kötött segélyhitelt felajánlása történjen meg a Kenyai Köztársaság részére. Erről a kenyai kormányt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek kell tájékoztatnia, és le kell tárgyalnia a pénzügyi együttműködési keretprogram kialakítását is. 

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A Zöld-foki Köztársaságnak  35 millió eurós segélyhitelt ajánlunk fel vízgazdálkodási és öntözésikapacitás-fejlesztési projektek megvalósítására. A megállapodással kapcsolatos tárgyalásokat ebben az esetben is Szijjártó Péternek kell lefolytatnia.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.