20 forinttal is csökkenhet a benzin ára

A novekedes.hu a világpiaci folyamatokból azt a következtetést vonta le, hogy literenként akár 20 forinttal is csökkenhet a benzinár a közeljövőben.

2024. február 4., 18:20

Szerző:

A 444 emlékeztet: pénteken még mentek fel az üzemanyagárak és a 95-ös benzin megugrott a lélektaninak mondott 600 forintos határt, és a hétvégére 603 forintos szinten fordult rá, a dízel 640 volt ugyanekkor. A tendencia egyre látványosabbá vált: egy hónap alatt a dízel több mint 8, a benzin több mint 7 százalékkal lett drágább.

A 24.hu most a novekedes.hu alapján azt írja, hogy a héten meglepetés várható, miután mind a WTI, mind a Brent olajtípus világpiaci ára a legnagyobb esést regisztrálja november óta, és ezzel az üzemanyagárak nagyjából a november közepi szintre csúszhatnak majd vissza.

Az árak ezzel visszatértek a január közepi szintre, vagyis az azután bekövetkezett emelkedést adja most vissza a piac – magyarázza a gazdasági portál, amely szerint a csökkenés annak ellenére következett be, hogy az elmúlt időszakban számos negatív tényező hatott az olaj világpiaci árára – egyaránt kedvezőtlen fejlemény volt a húszik támadásai a Vörös-tengeren, valamint Irán rakétacsapásai.

A kiegyenlítődő piac csökkenti a benzin árát


A novekedes.hu szerint a történtek arra utalnak, hogy a háborús félelmek miatt sokan előre bevásároltak a határidős piacon, így az előrehozott kereslet után visszaesés következett be, miközben a kínálati oldal erős maradt. Úgy látják, kicsi az esélye annak, hogy komolyabb megrázkódtatás érné az olajexportot, ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy a nemzetközi közösség, de mindenek előtt az USA sokáig tűrné, hogy akár a húszik, akár az újra felbukkanó szomáliai kalózok veszélyeztessék a nemzetközi hajózást.

Összességében a piac újra kiegyenlítetté vált, az izraeli háború kezdete óta ugyan sokféle ijedelem volt a piacon, de ezekere a kínálat mindig rugalmasan reagált, az ár nem tudott tartósan emelkedni – jelenleg az október eleji szintnél bő 15 százalékkal lejjebb van.

A portál felhívja a figyelmet, hogy a hazai benzinár néhány napos csúszással követi az olajár változását és a forintárfolyam ingadozását, ezért pénteken még emelkedett az ár – a 95-ös benzin átlagára 600 forint fölé került –, viszont a nagy heti olajáresés és forinterősödés most fogja kifejteni hatását, így

akár 20 forinttal is csökkenhet a literenkénti ár.

(Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)