125 millió forintra bírságolta az Allianz Biztosítót az MNB

2018. október 17., 10:24

Szerző:

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 125 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re, egyebek között a belső kontrollrendszer és az ügyféltájékoztatás hiányosságai miatt.

A jegybank szerdai tájékoztatása szerint a jogsértések érintették a többi között a biztosító belső kontrollrendszerét, kiszervezési tevékenységét, közvetítői nyilvántartását, kgfb-állománykezelését, IT-biztonságát, illetve több üzletágban az ügyfélszerződések tartalmi elemeit.

– A megállapított hiányosságok ugyanakkor alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését – közölte az MNB.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.