Rendőröknek fitogtatta az erejét, most börtönbe kerülhet

A személyazonosságának igazolására szólították fel, illetve, hogy a palack szívását hagyja abba.

2021. szeptember 29., 15:20

Szerző:

A rendelkezésre álló adatok szerint a 26 éves férfi 2021. szeptember 26-án, 18 órakor Budapest belvárosában egy dohánybolt előtti járdaszakaszon az öngyújtók töltésére szolgáló palack tartalmát szívta. A helyszínen megjelenő rendőrök intézkedtek a férfival szemben, a személyazonosságának igazolására hívták fel, illetve felszólították, hogy a palack szívását hagyja abba.

A férfi ennek nem tett eleget, a jogszerűen intézkedő rendőröket fenyegető hangnemben trágár szavakkal illette, miközben a kezében tartott palackból továbbra is szívta az abban lévő gázt. Amikor a rendőrök kivették a férfi kezéből a palackot, ő válaszul levette a kabátját, azt a földre dobta, majd a rendőr őrmestert trágár szavakkal provokálva dulakodásra hívta fel.

Az elkövető ezután fenyegetően az egyik rendőr felé lépett, aki – annak érdekében, hogy a biztonságos távolságot meg tudja tartani – bal karját a férfi irányába maga elé tartotta. A férfi ekkor a rendőr karját tenyérrel nagy erővel megkísérelte megütni, majd továbbra is fenyegetően fellépve közelített a rendőrhöz és irányába ütő mozdulatot tett. A rendőr az elkövető karjának megragadásával hárította az ütést, majd megbilincselték, és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki a – korábban vagyon elleni bűncselekmények miatt büntetett – férfit, aki nem ismerte el a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség a terheltet a mai napon a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé állítja.