Késsel támadt volt barátnőjére a szentesi férfi, mert nem akart vele kibékülni
Börtönbüntetést is kaphat.
A férfi tavaly nyáron a sorozatos békülési kísérletek kudarcba fulladását követően, egyik éjszaka ittasan betört a nő házába. A lépcsőház bukóablakát erőszakkal felfeszítette és bemászott a házba egyúttal a lakásba is. A nő ekkor még nem volt otthon, amint hazaért elzavarta a férfit. A csalódott férfit ez sem tartotta vissza később visszatért és befeküdt az alvó nő mellé. A nő ismét elzavarta, a férfit ez annyira feldühítette, hogy harmadjára is visszatért, ekkor már egy konyhakéssel próbálta a nőt arra bírni, hogy béküljön ki vele ha nem így tesz akkor megöli. A nő próbálta elvenni a férfitól a kést ekkor szúrta meg őt a mellkasán, vállán, arcán és kezén, erre a férfi eldobta a kést és elszaladt. A nő feljelentést tett.
A vádemelést követően a Szegedi Törvényszék fenntartotta a vádlott letartóztatását, aki védőjével együtt az ellen fellebbezéssel élt. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, mert a vádlott szabadlábra helyezése esetén vonatkozásában továbbra is számolni kellene a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélyével.
(Kiemelt kép: Illusztráció Fotó: Octavian Dan/unsplash)