Volt jobb – Nem ezt vártuk a dán filmtől

Valami bűzlik Dániában, a világ legboldogabbnak mondott országában, ahol működik a demokrácia, a jóléti társadalom. Nemrég még szájtátva csodálhattuk a szellemes skandináv filmeket: az Ádám almáit, Az eltűnés sorrendjében című fergetegest, a Hajszál híján úriembert, a Dalok a konyhából szófukar remekét. A fekete komédiák humánus abszurdjait.

A Kisvárosi gyilkosok viszont nélkülözi a valódi humort, az oly becses hétköznapi szürrealizmust. Ami megjelenik, az többnyire ízléstelen és primitív. (Jó, tudom, hogy nem a helsingöri palota kifényesített tükreibe pilloghatunk bele, csak egy vidéki kisváros pállott kocsmagőzébe.) Kínos erőlködés, amikor „művészfilmként” akarnak eladni egy ilyen túlhúzott, túllicitált, moziközhelyekkel operáló „opust”.

Két semmirekellő férfi véget akar vetni a mindkét oldalról bedugult házasságnak. Amikor azonban megtudják, hogy milyen sokba fáj egy válás, olcsóbb megoldásként inkább bérgyilkoshoz fordulnak. A vodkában pácolt eredményes oroszt az internetes hirdetések közül választják. (Ez méltányolhatón szellemes „kortünet”.) A két veszélyeztetett helyzetű asszony is rájön, mire megy ki a dolog, ők tehát egy idős brit „halál angyala” hölgyet indítanak a véreskezű szlávval szemben.

A két férfi női ruhát húz, a két asszony börtönbe kerül, a kisváros rendőre a föld alá, az orosz bizonygatja, hogy az ő eljárása humánus, mert csak olyanokat tesz el láb alól, akik amúgy is boldogtalanok, eltakarításuk szinte emberbaráti cselekedet. (S iszik rá.) A brit megbízott aggodalmaskodónak tartja a kontinentális nőket, hiába ajánlgatja nekik férjük elpusztításához a legválogatottabb eljárásokat, megesik a szívük a halálraítélteken. (Ki érti ezeket a Hamlet-klónokat?)

Mindenesetre kerüljék!

(Írta és rendezte: Ole Bornedal.)