Mozart miséje, Schumann szimfóniája hangzik el a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjén a Vigadóban

2020. február 21., 14:30

Szerző:

Március elsején, 19 óra 30 perckor kezdődik a budapesti Vigadóban a Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenye. A koncert első részében Robert Schumann II. szimfóniája hangzik fel, melyet a szerző élete egyik válságos időszakában, 1845-46-ban komponált, és melyről később azt nyilatkozta, hogy rossz állapotban volt, amikor írni kezdte, és mire befejezte, lett csak ismét önmaga. Valóban, a szimfónia mintha a szerző érzelmi-pszichikai állapotát ábrázolná és gyógyulásának tükre lenne.

A hangverseny másik szerzője, Mozart c-moll miséjének keletkezéséről tudjuk, hogy Mozart házasságáért hálából fogadalmat tett, hogy misét komponál. Korábbi miséitől eltérően nagyszabású “kantáta-misét” tervezett. Még 1782 júliusában fogott hozzá a mű megírásához, és a következő év májusáig dolgozott rajta, de nem készült el vele. A mise végül töredékes maradt: a Kyrién és Glorián kívül a Sanctus és Benedictus készült el, a Credóból csupán az első két tétel (“Credo in unum Deum” és “Et incarnatus”), az Agnus Deiből pedig semmi. A mű keletkezése idején Mozart figyelme a barokk szerzők felé fordult, több Bach-fúgát lemásolt, komponált egy szvitet és számos fúgát is. A c-moll mise Mozart első nagyobb kompozíciója, amelyen nyomot hagyott a Bach és Händel művészetével való megismerkedés. Részben e találkozásnak tulajdonítható Mozart megnövekedett érdeklődése az ellenpont iránt, de talán ennél is fontosabbnak tűnik, hogy egyfajta archaizáló hangvétel jelenik meg Mozart zeneszerzői palettáján.

Műsor:

Schumann: II. szimfónia

Mozart: c-moll mise

Közreműködik:

Csereklyei Andrea - szoprán

Balga Gabriella - mezzoszoprán

Papp Balázs - tenor

Blazsó Domonkos - basszus

 

Budafoki Dohnányi Zenekar

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

Vezényel: Hollerung Gábor

Kép és szöveg forrása: vigado.hu