Molnár Piroska: Vidnyánszky Attila családi elfoglaltsága miatt nem telefonált

Vidnyánszky Attila családi elfoglaltságra hivatkozva nem hívta fel Kulka Jánost a Nemzet Színészévé választása után, a színházigazgató kisebbik gyermeke ballagott.

2024. május 12., 11:06

Szerző:

Molnár Piroska az otthonában nyilatkozott az RTL-nek a Nemzeti Színésze választás körüli eseményekről, Vidnyánszky Attila botrányáról. Azt mondta, a színészek gyűlését a Nemzeti Színház igazgatója hívta össze múlt péntekre, akinek csak adminisztratív feladata van ilyenkor, szavazati vagy javaslattételi joga nincs. A grémium egyhangúlag döntött Kulka János mellett, a döntésről tájékoztatták Vidnyánszky Attilát is.

Az igazgató úrnak családi elfoglaltsága volt, a kisebbik gyermeke ballagott, nem is Budapesten – mondta Molnár Piroska, hozzátéve, erre hivatkozva nem hívta fel Kulka Jánost. Pedig ez a mindenkori vezérigazgató feladata.

Nem emlékszem, hogy lett volna olyan eset, hogy nem az igazgató hívja föl, de Vidnyánszky Attila esetében sem soha eddig ilyen

– mondta Molnár Piroska.

A színésznő felidézte, Benedek Miklós halálát követően Vidnyánszky Attila betegsége miatt két hónapig nem választottak új tagot a nemzeti színészei közé. Molnár Piroska azt mondja, ezt sem értette, hiszen semmi sem írja elő, hogy személyesen kellene jelen lennie az igazgatónak a döntéskor.

Molnár Piroska reagált Vidnyánszky Attila kifakadására is

Láttam ezt a riportot, ilyen nincs, hogy valakinek nincs joga kérdezni. Természetesen neki joga van nem válaszolni, bár ezt kicsit megkérdőjelezném, mert egy ekkora intézmény vezetőjének, aki sok más intézmény élén vezető szerepet foglal el, majdnem kötelessége lenne válaszolni, ha kérdezik valamiről.

– mondta, majd hozzátette, nem tud arról, hogy Vidnyánszky Attila azóta felhívta-e Kulka Jánost. A kérdésre, hogy szerinte nem lenne-e helyénvaló, hogy ezt megtegye és gratuláljon Kulkának, Molnár Piroska azt mondta:

Az az ő dolga nekem ebben nincs kompetenciám. Az, hogy nekem van-e véleményem, azt megtartom magamnak.

Az RTL Molnár Piroskát kérdezte Udvaros Dorottya esetéről is, miszerint a színésznő 22 év után távozik a Nemzeti Színház társulatából. Erre reagálva Molnár Piroska elmondta, szerinte Udvaros közéleti kiállásai is közrejátszottak a távozásához.

Vidnyánszky Attila kiverte a biztosítékot Kovács Patríciánál is

Egy Instagram-sztoriban osztotta meg véleményét Vidnyánszky Attila viselkedéséről Kovács Patrícia. A színésznő a sajtószabadság Wikipédia-szócikkének alcímeiről posztolt képernyőképet, konkrétabban az alábbi három pontot osztotta meg:

  • A sajtószabadság mint érték
  • Különbségek a sajtószabadság értelmezésében
  • A sajtószabadság korlátozásának módszerei

Belinkelte a szóban forgó jelenetet is, emellett taggelte azt a munkatársunkat is, akihez Vidnyánszky Attila intézte szavait.

Kovács Patrícia később az rtl.hu-nak kifejtette, hogy mit szeretett volna üzenni posztjával.

Azért tettem ki az Instagram-sztorit, hogy elgondolkodjanak az emberek arról, mi is a sajtó feladata

– mondta, majd hozzátette, szerint egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki csak kérdez, csak a munkáját végzi.

(Kiemelt képünkön Molnár Piroska. Forrás: RTL)

A hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Az említett időszakban számos program lesz a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt.

A nyolcnapos hanuka vagy hanukka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Következő cikkünkben az ünnep lényegéről és az ilyenkor szokásos teendőkről olvashat.