Veszélyes gének – Gonda Xénia a depresszió genetikai és társadalmi okairól

– A WHO már évekkel ezelőtt közzétette prognózisát: 2020-ra a világ egyik leggyakoribb és legsúlyosabb népbetegsége lesz a depresszió. Már most itt tartunk?

– Igen, a különböző súlyosságú depressziók rendkívül gyakoriak, ugyanakkor a társadalmi felvilágosító kampányok hiánya miatt sokan nem is tudják magukról, hogy betegek. Esetleg azt hiszik, csupán rossz kedvük van, majd elmúlik magától. A depresszió – és minden más pszichiátriai betegség – kritériumai között szerepel, hogy a tünetek már a mindennapi életvitelt akadályozzák: a páciens nem képes a munkában vagy a tanulásban megfelelően teljesíteni, a családi és társas kapcsolatai is zavart szenvednek.

– Gazdasági számítások bizonyítják: a tömeges depresszió óriási anyagi terhet jelent a társadalomnak.

– A szakmai protokoll szerint ha a depresszió első alkalommal jelentkezik, körülbelül egy évig kell kezelni. Ha még egy depressziós epizód előfordul, a gyógyszeres kezelés két-három évig tart, a harmadik epizód után pedig már élethossziglan. A depresszió járulékos költségeihez hozzátartoznak a kiesett munkaórák is. Ezzel szemben például a kardiovaszkuláris vagy a daganatos betegek is egyre gyakrabban tudnak a kezelések közben dolgozni. A súlyos depressziós azonban nem akar élni, visszavonul az élettől, munkaképtelen.

Fotó: Bazánth Ivola

– Sok országban működnek nemzeti mentálhigiénés megelőző programok, nálunk viszont hiába lobbizik ezért a pszichiátriai szakma. Pedig egy nemrég megjelent Eurostat-felmérés szerint Európában Magyarországon van a legtöbb depressziós.

– Ennek ellenére nemcsak a szervezett megelőzés hiányzik itthon, hanem a gyógyítói hálózat működése sem elég hatékony. A pénz és a szakemberek is hiányoznak az ágazatból. A pszichiátriai zavarok kezelését nehezíti, hogy még mindig stigmatizálják nálunk az ilyen betegeket, s ezért sokan nehezen veszik rá magukat, hogy pszichiáterhez forduljanak. Ráadásul a média is terjeszti azt a tévhitet, hogy depresszió nem is létezik, ez csak a haszonleső gyógyszergyárak találmánya, sőt a gyógyszerek megváltoztatják, torzítják a személyiséget. Holott a jól kiválasztott gyógyszer sokat segíthet abban, hogy a betegek visszanyerjék a munkaképességüket. De azzal is tisztában kell lenni: a gyógyszer legfeljebb a hangulat zavarát enyhíti. Ahhoz, hogy valaki új életcélokat találjon, megfelelő megküzdési technikákat és készségeket alakítson ki, pszichoterápiás segítségre lenne szüksége. Ez a hazai tb-rendszerben lényegében nem érhető el. A pszichiátriai ellátás azonban igen. Akadnak, akik mégsem mennek el, mondjuk, a kerületi ideggyógyászatra, mert nem akarnak az állami nyilvántartásba bekerülni, inkább a magánrendelésén keresik fel a pszichiátert. Ha jól beállítja a gyógyszert, elegendő háromhavonta visszamenni hozzá. Ez anyagilag még vállalható, de a heti egy vagy több magán pszichoterápiás óra sokaknak már nem megfizethető. Nekem itt a klinikán pszichológusként elsősorban az a dolgom, hogy diagnosztizáljam a betegeket, de minimális a kapacitásunk arra, hogy visszarendeljük őket pszichoterápiára. Arról nem beszélve, hogy a gyógyító munka mellett tanítunk és kutatunk is.

– Ön is részt vesz abban a kutatásban, amelynek a híre nemrég bejárta a médiát: állítólag találtak egy olyan gént, amely – anyagi nehézségek esetén – fokozza a depresszió kockázatát a harminc fölötti férfiaknál.

– Ez a hír ment ki a médiába, csakhogy ez így nagyon bulváros. A kutatásunk jóval összetettebb volt, és nemcsak az a fontos, amit találtunk, hanem az is, amit nem találtunk.

– Igyekszem követni.

– A depresszió olyan kórkép, amelynek valóban vannak genetikai meghatározói is. A hátterében főleg olyan gének állnak, amelyek bizonyos stresszes életeseményekre – stresszorokra – érzékenyebbé tesznek minket. A legtöbb esetben a gének és a környezet interakciója okozza a depressziót. Mi egy nemzetközi uniós kutatási projektben vettünk részt, amely 2003-ban indult, és a célja az volt, hogy a depresszió kiváltásában szerepet játszó molekuláris és genetikai jellegzetességeket felmérje. Több országban folytak állat- és humánkísérletek, mi a manchesteri kollégákkal közösen embereket vizsgáltunk, összesen mintegy kétezer-ötszázat. Különböző nemű, életkorú és szociális helyzetben lévő személyektől DNS-mintákat vettünk, valamint a depressziót és egyéb, azzal összefüggő személyiségvonásokat és temperamentumváltozókat mérő kérdőíveket is felvettünk velük. Nagyon sok gén több mint száz variánsát vizsgáltuk, a jelenleg napvilágot látott eredményeink az úgynevezett szerotonintranszporter gén egyik variánsával kapcsolatosak. Ez szinte divatgén a depressziókutatásban: azt már korábban felfedezték, hogy e génvariáns depresszióra hajlamosít. Sőt a hosszú távú vizsgálatokból az is kiderült, hogy ez a genetikai befolyás akkor jelenik meg, ha a kísérleti személyek súlyos élethelyzetekbe kerülnek. Ennél tovább azonban nem jutottak a kutatók.

– Az önök vizsgálataiban volt újszerű?

– Amikor a génvariáns és általában a negatív életesemények kapcsolatát néztük, nekünk sem jött ki semmi. Viszont nagyon markáns összefüggéseket találtunk, amikor a traumatizáló külső hatásokat alcsoportokra bontottuk. Különválasztottuk a bensőséges családi élettel, az egészséggel, a barátokkal, a munkahellyel kapcsolatos negatív eseményeket, valamint az elmúlt egy évben előforduló súlyos anyagi problémák hatását is. Meglepő eredményt kaptunk: a szerotonintranszporter gén variánsa csakis a pénzügyi krízist átélt személyeknél hajlamosított depresszióra. Ugyanezt erősítették meg a manchesteri kontrollkutatások is. Vagyis olyan esetekben, amikor valaki például elveszítette a családtagját vagy súlyos beteg lett, letartóztatták, netán elhagyták a barátai: e génvariáns nem váltott ki depressziót. A tünetek kizárólag azoknál jelentek meg, akik egzisztenciális krízis miatt tartós létbizonytalanságot éltek át. Ráadásul ezt a genetikai választ csak a harminc fölötti férfiaknál tapasztaltuk.

– Összefügghet ez azzal is, hogy a középkorú férfiak általában már nem csak önmagukért felelősek anyagilag? A rájuk nehezedő társadalmi szerepek és elvárások fokozhatják a stresszt.

– Ez is lehetséges magyarázat. Amit részben alátámaszt az a másik meglepő eredményünk, hogy a fiatalabb, 30 év alatti, társas hálóval rendelkező férfiakat ugyanez a génvariáns védi a depressziótól. Tehát a génnek nemcsak negatív, hanem pozitív hatásai is vannak. Valószínűsíthető, hogy evolúciós szempontból e génvariánsnak az a szerepe, hogy érzékenyebbé tegye az egyént a környezeti és társas hatások iránt, elősegítse, hogy jobban tudjunk együttműködni. Erősítheti a közösségi kohéziót.

– Vannak olyan távol-keleti országok, ahol az emberek sokkal szegényebbek, mint mi, mégis jóval boldogabbak. Ez nem mond ellent az önök eredményeinek?

– Nem, ugyanis az is kiderült már, hogy az említett génvariáns előfordulása a keleti, ázsiai népekben jóval gyakoribb. Míg az európai populációban a génvariáns aránya 39-42 százalék, a távol-keleti országokban ez 70 százalék fölötti. Említettem, hogy ez a gén a társak iránti érzékenységet, fogékonyságot növeli. Azokban az országokban, ahol ez a variáns gyakoribb, ott a társadalom – ahogyan ezt más kutatások bizonyították – sokkal inkább kollektivista berendezkedést mutat. Ez lehet részben ennek a génnek a következménye, másrészt e szoros társadalmi kohézió megvédi az embereket a gén esetleges negatív, depresszogén hatásától is.

– A magyar társadalom individuális, bizalmatlan, és a lakosság 40 százaléka a létminimum alatt él. Ebben a közegben a génvariáns negatív hatásai erősödnek fel– Magyarázhatja ez a középkorú férfiak nagy halandóságát is?

– Ezekre a kérdésekre csak a további kutatások adhatnak pontos választ. De az kétségtelen, hogy nem ideális körülmények között a szerotonintranszporter génvariánsa depresszióssá teheti a férfiakat, s ennek súlyos szomatikus következményei is lehetnek.

– Az anyagi problémákkal kapcsolatos depressziót szerintem leginkább fizetésemeléssel lehetne orvosolni, de attól tartok, ezt még sokáig nem fogják tudni receptre felírni az orvosok.

– Noha a depresszió univerzális jelenség, kétségtelen, hogy a társadalmi-gazdasági nehézségek jelentős stresszt okoznak, ami depresszióhoz vezethet. Nekünk, kutatóknak az a dolgunk, hogy a depresszió kezelésének hatékony módját megtaláljuk, s ennek része az antidepresszívumok fejlesztése is. Eredményeink felvetik, hogy a különböző negatív életesemények más és más neurokémiai folyamatokon keresztül és eltérő genetikai útvonalak közvetítésével fejtik ki hatásukat. Ha az összefüggéseket sikerül teljes egészében megfejteni és feltárni, a gyógyszeres kezelés is sokkal adekvátabb és eredményesebb lesz.

– Az emberi géntérkép ma már mindenki számára megismerhető, s ebből az is megtudható, milyen betegségek veszélyeztetnek minket. Mekkora a valószínűsége például annak, hogy depresszióssá váljunk? A genetika fejlődésének tehát a betegségek megelőzésében is kulcsszerepe lehet?

– Aki meg akarja ismerni a saját genomját, nagy lelki terhet vesz magára. Minden betegség, köztük a depresszió hátterében is több ezer gén állhat, s mondjuk az illető megtudja, hogy ezekből 150-et hordoz. Most akkor ez mit jelent– Mindannyian hordozunk veszélyeztető géneket, de nem biztos, hogy tényleg beteggé válunk. Ráadásul a pszichiátriai gyógyszerek csak a már kialakult betegség tüneteit enyhítik, de megelőzésben nem segítenek. A genom megismerése – az egyedi ember szintjén – szerintem súlyos szorongásokat idézhet elő, s ezzel növeli a depresszió kockázatát is.