Végre hallom a tapsot

A középiskolás években irodalmi pályázatokon indult, s az egyiken összetalálkozott Varró Danival. Versekben Dániel, novellákban Borbála tűnt sikeresnek. El is határozták, hogy megalapítják a Szabó–Varró-szerzőpárt. A barátságból költemény is született: „Zizzen a szívemen szerelem szőrszála, ha hallom a neved, Borbála, Borbála.” A közös mű azonban még váratott magára.

Matekból és fizikából folyton bukásra állt. Otthon is zűr volt: elvált szülők, alkoholba, depresszióba süllyedt felnőttek. Bori ritkán járt haza, észre sem vették, ha nem aludt a szobájában.

– Anyu szociológus volt, apu közgazdász. Tizenkét éves voltam, amikor elváltak. A családi viták elől az irodalomba menekültem. Nem olvastam túl sok könyvet, de amit éppen a kezembe vettem, azt nagyon lassan olvastam, sokáig hordoztam magamban. Olyan volt, mintha lenne egy másik családom. Kosztolányit vagy Katona Józsefet közelebb éreztem magamhoz, mint a saját rokonaimat. Édesanyám pedig támogatott, elkísért az írópályázatokra, hitt bennem. Érettségi előtt már úgy gondoltam: író leszek, vagy öngyilkos.

A magyar szakon lírát, epikát, észt nyelvet és műfordítást tanult, majd hamarosan férjet is talált: Nényei Pál szintén drámaíró.

– Pál hétgyerekes katolikus család sarja, magam sem gondoltam, hogy ennyire egymásba szeretünk. Addig én még nem nagyon láttam templomot belülről. Egyre jobban vonzott világának békéje, rendje, ami az én környezetemből hiányzott. Pál Pannonhalmán kapott világi tanári állást, ezért leköltöztünk. Előtte még jártam egy évig a Színművészeti Egyetemre, színháztudományt, dramaturgiát tanultam, s többek között Upor László, Karsai György és Kárpáti Péter voltak a tanáraim. Pannonhalmán szinte kizárólag anyuka voltam: első két gyerekünk, Zoárd és Klára már ott született.

Bori a bencés gimnáziumban tartotta gyakorlótanításait, színjátszó kört is vezetett a férjével, de az anyaszerep miatt egy időre feledte írói ambícióit. A babakocsi mögött kissé tanácstalannak érezte magát, bűntudat gyötörte, hogy nem egészen boldog. Fent a hegyen pezsgett az élet, híres zongoraművészek adtak koncertet, lent a faluban Bori csak a homokozóig és a zöldségeshez jutott el. Nényei Pál eközben megnyert egy drámaíró-pályázatot.

– Hat év után végül miattam jöttünk vissza Pestre. Eleinte hiányzott Pannonhalma nyugalma, de írhattam, s nekem is elindult valami a pályán. Sosem felejtem el, milyen barátságokat kötöttem ott, és miközben hajat vágtam a szerzeteseknek, a kereszténységről beszélgettünk. Felfedeztem, hogy ez drámai vallás. A lényege, mint a művészetnek: a paradoxon. A leggyengébb egyben a legerősebb, aki akkor győz, amikor elbukik.

Bori elkezdett tárcákat írni egy havonta megjelenő magazinnak – némelyikből később színdarab lett –, majd következtek a színházi munkák. Göttinger Pál rendező még a Színművészeti Egyetemről ismerte Borit, ő vetette fel, hogy írhatna egy mesedarabot. Ekkor Szabónak eszébe jutott Varró. A kamaszkori terv a Líra és Epika című mesedarabban vált valóra. Bori írta a történetet, a drámát, Dani pedig a versbetéteket. A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló művet Nyíregyházán Göttinger, a Budapesti Bábszínházban pedig Mácsai Pál rendezésében vitték sikerre. S habár sokan nem tudták, kicsoda Szabó Borbála, a darab 2009-ben elnyerte a színikritikusok díját a legjobb kortárs dráma kategóriában.

A Katonában műfordítóként Gothár Péterrel dolgozott együtt (Schimmelpfennig: Golden Dragon), a Bárka Színházban pedig Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabjának dramaturgja volt.

– A gimnáziumban rajongtam Esterházyért, és most is csodálatos embernek és írónak tartom, de amikor a darabját próbáltuk, már rég tudtam, hogy az ő művészete nem az én utam. A Haydn-évforduló kapcsán sokszor találkoztunk, leveleztünk, időnként javasoltam, hogyan fűzzük tovább a drámát. Udvariasan szemtelenkedtem. Végül jó előadás kerekedett a Bárkában, de ez a munka arra is ráébresztett, hogy nem vagyok igazán jó dramaturg, mert folyton abból indulok ki, én hogyan írnám meg a darabot.

Ősz óta Kecskeméten a Bánk bánra járnak a népek. Még a diákok is állva tapsolják a kötelező opust. Ebben Borinak nem kis érdeme van, ugyanis Katona József nyelvét értő gonddal leporolta. Ilyesmivel utoljára Illyés Gyula próbálkozott.

– Mindig sajnáltam szegény Katonát, hiszen életében sem színészként, sem drámaíróként nem ismerték el. Nem volt negyvenéves, amikor meghalt. Itt van ez a csodálatos darabja, drámailag fantasztikus, nyelvében viszont nagyon nehézkes. Még évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy egyszer segíteni fogok neki. A barátnőm, Hárs Anna dramaturg szólt, hogy Kecskeméten bemutatnák a Bánk bánt Bagó Bertalan rendezésében, volna-e kedvem dolgozni a szövegén. Bújtam a Bánk bán-szótárt, vigyáztam, hogy ne sérüljön a mű. Örültem a felkérésnek, de a legjobb érzés az, hogy most végre hallom a tapsot, amiből a szerzőnek sosem jutott.

Az idei POSZT-on a szakmai zsűri Borinak ítélte a „legjobb dramaturgiai munka” díjat a Bánk bán szövegéért.

Az utóbbi öt évben Szabó Bori több saját darabot írt, s közben világra hozta Balázst, aki már óvodába jár.

„Élt egyszer Budapest egyik meredek utcájában egy kedves család. Papa, Mama és három gyerek.” Az apuka túl sokat dolgozott, az anyuka ideges volt, a gyerekek pedig veszekedtek. Aztán megtörténik a varázslat: a gyerekek egy napon különféle mesékben vagy épp a szüleik bőrében ébrednek. A fantázia segítségével hol Titanic-kutatókká, hol pedig Jancsivá, Juliskává válnak. Bori Átváltozott gyerekek című mesekönyvét a Pagony Kiadó jelentette meg az idei könyvfesztiválra. Az ajánlót, talán nem meglepő, Varró Dániel írta.

Békés Dénes harmincas nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Egyszerűen beletörik a kulcsa. Ott marad kórházi és privát mobilja társaságában, a vonalas telefonja is állandóan csörög. Segítséget hív, a lakatos azonban késik, így Dénes a szobából próbálja irányítani, szervezni életét: ökoliberális waldorfos feleségével, idős édesanyjával, óvodában ragadt gyerekeivel, link barátjával s annak szeretőjével, és közben telefonon még egy szülést is levezet. Mindig jót akar, kerüli a konfliktust, ezért inkább nem mond igazat. A szálak összegubancolódnak, katasztrófa van kilátásban, házassága, úgy tűnik, zátonyra fut.

A Telefondoktor olyan monodráma, hogy a közönség a térdét csapkodja a nevetéstől, miközben mindenki valahol magára ismer. Göttinger Pál Orosz Dénes rendezésében úgy adja elő Bori másfél órás bohózatát, hogy a nézőt az élményben a puritán díszletek és a pinceszínház műanyag székei sem zavarják.

– A témát általában a saját életemből merítem, szeretek olyan problémát körbejárni, amely sok embert érint, foglalkoztat. Azt sem tagadom, hogy a vígjáték a kedvenc műfajom. Általában klasszikus képletekkel dolgozom, mint amilyenek a Molnár Ferenc-komédiák, amelyekben nem a történet a lényeg, hanem a helyzetekből, a karakterekből adódik a bonyodalom.

A teljes tizedik évad a legfrissebb Szabó Borbála-színmű. A Bárkában rendezte Szabó Máté, április végén volt a bemutató. A szappanoperákról, a tévésorozat-függőségről ember nem írt még drámát, pláne olyat, amelyben egy gyesen lévő anyuka a főszereplő. A műfaj itt is a sitcom, azaz szituációs komédia, amely időnként torokszorító tragédiába csap át.

– Régóta gondolkoztam azon, miért van az, hogy a sorozatok olyan könnyen be tudják szippantani az embert, és gyógyírként, egyfajta alternatív, bár hamis életként léteznek a nézők számára. Nyolc hónapos terhes voltam Klárival, amikor anyukám rákbetegként a kórházban haldokolt. Any- világéletében Dosztojevszkijt vagy Thomas Mannt olvasott, szóval szigorúan értékes műveket. Mégis, amikor halála után elhoztuk a holmiját, vacak ponyvaregényeket találtam a szekrényében, amelyeket korábban együtt röhögtünk ki. Szívbe markoló érzés volt. Mit remélt tőlük? Talán azt gondolta: elmerül a színes világban, s a halál nem jön érte? Aztán én is tapasztaltam: ha éjjel migrénes roham gyötör, s rám tör a halálfélelem, elindítom az egyik amerikai „barátos” sorozatot, és máris jobban érzem magam. Megnyugszom, hogy most az egyszer még megúszom. A darab végső formáját Szabó Máté rendezővel alakítottuk ki, sokat köszönhetek neki.

Szabó Borbála farmerban, tornacipőben jár, és nem változtatta meg a nevét. Harmincnégy éves, egyre több színház hívja, keresi.