Vasfüggönyök

– Jobbról és balról is dicsérték a Bánk bánt. A Gertrudist alakító Krizsán Szilvia elnyerte a POSZT legjobb női főszereplőjének járó díját. De a színpadról a nézőkhöz intézett kérdés kapcsán – mikor hagynák el az országot? – Ókovács Szilveszter zsűritag, amúgy a Magyar Állami Operaház igazgatója, a Bánk bán lényegéről kezdte oktatni a játszókat, majd dúltan távozott az előadásról. Egy kritikus pedig dilettánsnak nevezte önöket. Megjegyzéseikre mi volt az első reflexiója?

– A proszcéniumpáholyból igyekeztem gesztusokkal erősíteni a megszólított színészt. Különben örültem, hogy említett urak az előadás performance-részében elindították a verbális kommunikációt. Másfelől: a POSZT körüli korábbi feszültségek miatt már előzetesen összehívtam egy helyzetértelmező társulati ülést. Hiszen komoly felelősséget jelentett, hogy tavaly mi nyertük a fesztivált.

– Miről esett szó a társulati ülésen?

– Beszéltem az egymással megbékélést színlelő magyarországi szekértáborok partizánharcairól. Hangsúlyoztam: a mi terepünk a színpad, semmiképpen se sodródjunk színpadon kívüli diskurzusokba!

– Magyaros partizánharcainkban ön is volt már célszemély, amikor megpályázta az Újvidéki Színház direktori posztját. Sosem tagadta: világnézetét illetően inkább baloldali, liberális gondolkodó. Ehhez képest hasonló világlátású értelmiségiek támadták akkor Magyarországról és Szerbiából. Nyílt levélben állítva: nacionalizmusba hajló népszínházat akar csinálni a progresszív újvidéki teátrumból. Pedig addigra már deklarálta: nem kíván változtatni a színház profilján.

– Nem volt fájdalommentes ráébrednem: különös miliő uralja a kört, amelyhez világnézetileg tartozom. Nem tűrik, köpönyegváltásnak tartják, ha valaki hajlamos önálló gondolatokra. Ez ügyben még annak ellenére is sok köztük a hasonlóság, hogy a szerbiai liberálisok inkább nacionalisták, szemben a magyar liberálisok kozmopolitizmusával. Én viszont a képviseleti demokráciánál is fontosabbnak tartom, hogy az állampolgár individuumként legyen részese az őt érintő döntéseknek.

– Egyébként a Bánk bán pécsi szereplése kapcsán gratuláltak azok is, akik kinevezése miatt támadták annak idején?

– Többek is közülük. Relativizálták az ellenem fogalmazott egykori nyílt levél születését, egyetlen személyt emlegetve, aki félrevezette őket.

– Állítólag itteni „támadóinak” az volt a ki nem mondott, legfőbb gondjuk: miután a Magyar Színházi Társaságot is elnöklő Csizmadia Tibor távozott az egri színház éléről, ön ott nem mondott fel, hanem maradt az őt váltó – a jobboldali Magyar Teátrumi Társasághoz tartozó – Blaskó Balázs társulatának tagja.

– Kérdeztem Csizmadia Tibort: távozása egyben annak a színházi iránynak feladását is jelenti-e, amely egy évtizeden át a nevéhez kötődött? Csak kurta választ kaptam: a jövő mindenkinek a magánügye. És mert hiszek az egyén szabadságában, de a közösség erejében is, próbáltam rábeszélni a társulatot – amelyet mások mellett olyan nevek fémjeleztek, mint Görög László, Kaszás Gergő, Vajda Milán, Járó Zsuzsa –, hogy maradjunk együtt. Annak súlya lehetett volna. Pláne, mert Blaskó Balázs, akár önérdekből is, deklarálta: senkit nem akar elbocsátani. Ám a társulat nagyja szétszéledt. Én meg azt gondoltam: ha mindez csupán magánügy, akkor maradok a városban, amelyhez húsz éve kötődöm, s a közönségének is felelősséggel tartozom.

– Csakhogy az igazgatóváltással – esztétikai és nem csupán világnézeti szempontból mérlegelve – előre kódolható volt a minőségváltás is.

– Nem vagyok Blaskó Balázs szószólója, de tény: a hatvanezres Egerben a színház hatezer-ötszáz bérletesének száma Blaskó Balázs sokféleképpen minősíthető programjával több mint tizenkétezerre emelkedett. A debreceni színház igazgatónője, Ráckevei Anna említette a POSZT-on: kétszázötvenezres városában is büszke arra, hogy színházának már tízezer bérletese van. Fontos: nem magánszínházakról beszélünk, hanem olyan intézményekről, amelyeknek fenntartói elsősorban a könyvelési adatokról érdeklődnek, nem egyebekről. Szoktam is vitázni kollégákkal, politikusokkal: önteltség elfeledkezni arról, hogy egy színház ócsárlásával a közönségét is leszóljuk.

– Az itthoni állami, önkormányzati színházak esetében a direktori kinevezések kapcsán inkább az ideológiáknak, nem pedig az esztétikai szempontoknak van súlyuk. Annak alapján nyírják a függetleneket is. Nem véletlen: ön végül a progresszív Újvidéki Színházat vette célba. Kinevezése után olyan alkotók is rendeztek ott, mint Alföldi Róbert vagy a Bánk bánt jegyző Urbán András. Vagyis ön mégiscsak elhagyta az egri színházat.

– Az újvidéki társulat és a helyi kultúrpolitika képviselői harmadszorra kérdezték: nem pályáznék-e? Alapító tagja voltam az Újvidéki Színháznak, tizenegy évig résztvevője annak a munkának, amely kialakította a teátrum stílusát, esztétikai profilját. Tavaly, a színház alapításának negyvenedik évfordulóján mindenki hangsúlyozta: az alapítás szándékai máig meghatározók. Én 1989-ben, a jugoszláviai kataklizma miatt jöttem át Magyarországra, de része maradtam a határon túli kultúrának is. Miközben itt olyan – szigorúan szakmai – tapasztalatokat szereztem, amelyek hasznosíthatók Szerbiában is. Az is inspirált: az Újvidéki Színház történetében az én kinevezésemet előzte meg az első nyílt pályázat. Ezért is történt, hogy – a belgrádi és budapesti körök hektikusságával szemben – az Újvidéki Színház társulata felnőttként, nem csupán önuralommal, de toleránsan figyelte a történéseket. Én pedig a procedúrát követő visszásságok ellenére is jó érzéssel vettem át a teátrumot.

– Viszont most „duplán” is érintettje mindannak, amit a Szerbia és Magyarország között tervezett vasfüggöny jelenthet.

– Bármelyik oldalról szemlélve: irritáló és elszomorító.

– Egri feladatai mellett húsz évig vezetett – egyik előadásukkal rangos nemzetközi díjat is nyerve – értelmi fogyatékosokból álló társulatot. Tanulható volt tőlük olyasmi, ami könnyíti az épelméjűek közötti eligazodást?

– Sokat segítettek. Közöttük szerzett tapasztalataim is megerősítenek egy régi szándékomban, amelyet igazgatói pozícióm végre lehetővé tesz. Önmagam építgetése helyett már csak mások biztatásával, megsegítésével, pályájuk egyengetésével foglalkozhatom. Nem puszta önzetlenségből. Hanem mert minden emberből annyi és úgy marad meg, amennyit és ahogy másoknak átad.