Több mint vakremény

Fazekas Lajos 82 esztendős filmrendező négy éve megvakult.

Felesége, Éva, aki külföldön is sikeres manökenből egy francia kozmetikai cég hazai képviselője lett, ekkor feladta a pályáját, és férje ellátásának szentelte magát. Mint mondja, ez huszonnégy órás feladat. A férfi elkezdett novellákat, forgatókönyveket írni, azaz a párjának diktálni. Tucatnyi új verse is van, pedig költeményeket legutóbb diákkorában írt, azok akkoriban a Tiszatájban, az Új írásban, az Élet és irodalomban jelentek meg.

Van egy alaposan kidolgozott bűnügyi története is, a Vakablak. Arról szól, hogy egy idős, vak embert a lánya elviszi a bevásárlásra – ahogy Éva szokta őt –, és leülteti egy padra, ahol szépen süt a tavaszi nap. Csakhogy a lány nem jön vissza egy órán át, két órán át, a férfi nyugtalan lesz, keresni kezdi a telefonját, de izgalmában kiborítja a szatyrát. A mobil kiesik, egy gyanús alak felkapja és eliszkol vele. Múlnak az órák, leszáll az este, majd az éjszaka. A nőt közben rendőrök elől menekülő kábítószer-kereskedők ejtették foglyul az autójáért. Lekötözve, szigetelőszalaggal letapasztott szájjal fekszik Ukrajna felé robogó autójában az ülések között, a padlón, míg egyre messzebb hagyott apja kiabálni kezd az éjszakában. Lesz itt még drónos felderítés, autós üldözés, veszett róka, megáradt Tisza. Minden, ami egy horrorkemény krimibe kell. Szorongás? Persze. De mi legyen egy rutinos rendező szorongásából, ha nem forgatókönyv?

A krimi óta van más is. Négy dokumentumfilm a legnagyobb askenázi zsidó kántorokról. Ezeket Fazekas Lajos már vakon rendezte. A portrék pedig részben már előtanulmányul szolgáltak a mostani nagy munkához, a Scheiber Sándor irodalmárprofesszorról, a budapesti Rabbiképző Intézet újraalapítójáról szóló filmhez. Abban ráadásul lesz egy fikciós betét Csákányi Eszterrel, és persze, hogy ez a részlet már egy másik, egy önálló forgatókönyvből való. A vakreménynél kicsit több már, hogy ez a játékfilm is megvalósulhat. Hogyan lehet vakon rendezni? Fazekas Lajos azt tanulta a főiskolán, hogy a munka legfontosabb része, hogy minél részletesebben képzeljük el a kész filmet. Elképzelni pedig vakon is lehet. Nádorfi Lajos operatőr és Belovári Tibor hangmérnök pedig összesen már több mint harminc éve dolgozik a rendezővel. Ők látják, amit kell ahhoz, hogy a barátjuk elképzeléseit megvalósítsák.

Scheiber Sándort a sváb származású, mélyen hívő katolikus filmrendező az egyik meghatározó mesterének tartja. Mint mondja, az ő életműve azt üzeni, hogy Isten megsokszorozza annak az erejét, aki komolyan veszi a küldetését. Scheiber pedig eltökélten munkálkodott azon, hogy újjáépítse a vészkorszak után elárvult magyar neológ zsidóságot. Zsinagógákat keresett a maradék rabbiknak, rabbit a még épen álló zsinagógákba. És mert nem talált eleget, újraszervezte a rabbiképzőt. Közben kiemelkedő Arany János- és Mikszáth-kutatóként tanított az ELTE-n, néprajzosként Szegeden és Debrecenben. Amikor pedig 1956 után sok ezer újra elbizonytalanodott zsidó megint távozott az országból, a professzor kezdte elölről a munkát. Még megélte, hogy Magyarországon felnőtt azoknak az értelmiségieknek a nemzedéke, akik zsidó magyarok, és ebben semmilyen ellentmondást nem látnak. A dokumeumfilm forgatókönyvírója Benedek István Gábor író, újságíró – barátai csak BIG-ként emlegetik –, akivel Fazekas Lajos még kecskeméti gyermekkorában fogadott örök barátságot.

Két magabiztosat játszó, de gyámolításra váró érettségizett fiú érkezett Budapestre 1958 őszén. Fazekas Lajos és Benedek István Gábor. Már nem voltak kamaszok, de még nem voltak felnőttek. Tanulni akartak és megúszni a katonaságot. Fazekasnak ez különösen fontos volt. Édesapja, a volt makói rendőrkapitány az előzetesben várta ítéletét, mert „lepaktált az ellenforradalmárokkal”, értsd: nem volt hajlandó erőszakot alkalmazni ellenük, béketeremtőként lépett fel. Fia viszont középiskolásként a makói Forradalmi Ifjúsági Szövetség egyik vezetője volt, örülhetett, hogy őt nem csukták le. Katonáéknál akkoriban az ’56-osokat addig szokták szekírozni, amíg felheccelik őket, hogy olyasmit tegyenek, amiért a futkosóra, büntető zászlóaljba kerültek, ahol új és új durva sérelmek után sokan öngyilkosságot követtek el. A korábbi álomról, az orvosi egyetemről szó sem lehetett, a felcserképzőbe jelentkezett, amely mentességet adott a behívás alól. BIG a rabbiképzőt választotta, és barátját is bevitte Scheiber professzor óráira vitatkozni, beszélgetni a kollégiumba, együtt jártak a tudós előadásaira az ELTE-n, a nagy beszélgetésekre a Hungária kávéházba. A professzor szellemi pótpapájuk lett.

A felcserképző félkatonai intézmény volt, Fazekas Lajos pedig félig sem volt katonának való. Miután többször is megsértette az eltávozási szabályokat, azaz kiszökdösött, kiváló tanulmányi eredménye ellenére kizárták az intézményből. Egy kiskaput fedezett fel, amely a behívástól megmenthette: bányásznak állt Komlóra, ahol csonka szakképzettségét is értékelték – bányamentő lett. Ez a kitérő hasznosnak bizonyult. Nem csak a felcserképzőben fogadták el szakmai gyakorlatnak az ott töltött időt és záróvizsgára bocsájtották, de a Színház- és Filmművészeti Főiskolán osztályt indító Herskó János figyelmét is felkeltette. A nagy tekintélyű filmes szakember nem az iskolából frissen kikerült fiatalokat keresett, hanem olyan szakembereket, akiknek már volt élettapasztalatuk. A jelentkezők közül felvett egy mozdonykovácsot, egy rendőr alezredest és egy bányamentő-felcsert is. Fazekas számára nehezen indult a főiskola. Az első félév vizsgamunkája egy fotóetűd volt, ám sehogy sem akartak történetté összeállni a Lenfonóban készült fényképek. Akkor olyan tanácsot kapott a tanulmányi osztály vezetőjétől, amely egy életen át elkísérte: ne a képeket rakd össze történetté, előbb részletesen képzeld el a végeredményt, a történetet. És csak az után fotografálj a legjobb tudásod szerint! Hogy ez még jobban menjen, elvégezte az operatőr tanszakot is, ő állt a kamera mögött, amikor Sándor Pál a diplomamunkáját készítette.

Első játékfilmje, a Lássátok feleim után hamar beszippantotta a televíziózás. Főiskolás korában a Tenkes kapitánya sorozat másodasszisztense volt, majd maga jegyzett számos sorozatot: a világ metróit bemutató szériát, Jankovics Marcell kulturális műsorát, a Zodiákust, és együttműködő partnerként Ráday Mihály harminc éven át sugárzott „Unokáink sem fogjuk látni” városvédő sorozatát. A közelmúltban, amikor életműdíjat kapott, kiderült, hogy rekorder: 5000 cím szerepel az archívumban a nevén. A legjobb munka? Alighanem a Defekt című játékfilm, az első magyar horrormozi.

A horrortörténet egy véletlennel kezdődött. A rendező a tévé folyosóján gratulált a szórakoztató osztály élére újonnan kinevezett Vitray Tamásnak, aki kérdezte tőle, hogy nincs-e valami jó forgatókönyve. Ki felelne erre nemmel?! Este azonnal nekiállt, hogy megírja egy ötletét. Krimit egy nőről, akinek autója az erdőben egy éjszaka kettős durrdefektet kap. Kiszáll és egy távoli fényforrás felé indul. Honnan tudhatná, hogy a házban keresett tömeggyilkos lakik. A később Márkus László által alakított barátságos házigazda álarca lassan lehull, ragadozóvá lesz, ám dulakodás közben a nő maga válik gyilkossá. Vitraynak tetszett az ötlet, de rövidnek tartotta a tervezett 45 perces játékidőt a főműsoridőbe szánt filmnek. Fazekas betoldott két nyomozót, akiket Kern András és Szabó Gyula játszott. A Defekttel állandóan időproblémák voltak. A leforgatott filmből az átvételi bizottság kérésére ki kellett vágni 5-6 percet. Hát jó: ne vacakoljon a nő annyit a nyomok eltüntetésével.

A Defekt jól sikerült, a régi barát Sándor Pál is nagyon dicsérte, csak éppen bemutatni nem engedték. Magyar horrorfilm? A szocializmusban, 1977-ben? Szó sem lehet róla! Hamarosan mégis felcsillant a remény. Szinetár Miklós lett a tévé elnökhelyettese, és ő utálta a betiltott filmeket. Csak pusmogás, pletyka, mítosz lesz belőlük. Inkább menjen le valami veszélytelen idősávban. Ki is tűzték a filmet a kettes műsorba, amikor a főadón a Hitchcock-sorozat volt. Fazekas és a Defekt szerencséje az lett, hogy történetesen a nagy angol mester legrosszabb filmje ment aznap, valami műteremben felvett csónak vég nélkül hánykolódik a nem is létező tengeren, és semmi sem történik. A nézők döntő többsége átmenekült a kettes csatornára: a Defekt óriási siker lett. Forgalmazásra a MOKÉP is átvette, csak egy gond volt: néhány perccel rövidebb volt, mint a mozifilmek szoktak lenni. De hol voltak már a kivágott snittek? Végül kedvezett a technika véletlene. A mozik vetítési sebessége lassúbb, mint a televíziós berendezéseké. Másodpercenként 24 kocka megy le, míg a tévében 25. És ebből az apró különbségből pont kijött a vetítési idő, a film még sejtelmesebb lett.

Fazekas a kilencvenes évek végén a Kisváros című sorozatot rendezte, amelyből hét éven át 146 epizód készült. – Én szerettem, csak éppen kiírtam magam vele a szakmából – mondja erről önironikusan. Viszont munka közben egyre romlott a látása. Retinaleválás. Ezt állapították meg az orvosok. A kialakuló betegségben talán annak is szerepe volt, hogy kamaszként sohasem hordta a felírt szemüvegeket. Serdülő korosztályban első osztályú tornász volt, a gyűrűn és a nyújtón nem lehetett szemüveget viselni. A gimnáziumban inkább átült az első padba, hogy lássa a táblát. A Kisváros forgatása idején már ötdioptriás szemüveg kellett. Aztán eljött a nap, amikor mindkét szemét megoperálták. A jobbat lézerrel, a balt késsel. Ezen az elhalt látóhártyát eltávolították, és ami épen maradt, azt a látótérben megfelelőbb helyre illesztették. Négy nap múlva kiderült, hogy a jobb szemével soha többé nem lát majd. De a bal megjavult. Egy látó szemmel is folytatta a munkát, kedvenc Suzuki Vitara kocsijával járt a forgatás színhelyére, Szigetvárra. Nem a sztrádán hajtott, hanem a mellékutakon, élvezte a dunántúli táj, a községek, látványát. Kilenc filmet forgatott egy szemmel, három műtét követte egymást.

Eljött a negyedik műtét napja. A házaspár életében már szinte rutinná vált, hogy operációtól operációig élnek, és most egy másik fejlemény miatt voltak nagy izgalomban. A divatvilág akkoriban jött rá, hogy az ötvenes-hatvanas nők, akik nagyon is szeretnek öltözködni és pénzük is van rá, nem hajlandók tini modellekről ruhát venni. Érett nők kellenek a kifutókra. Olyan szépségesek, mint Éva, akinek egy ügynökség New Yorkba szóló szerződést ajánlott. Úgy számolták, hogy éppen lezajlik a műtét, amikor mennie kell.

Operáció után az orvos azt mondta Lajosnak: minden rendben. Az a lényeg, hogy ne fájjon az operált szem. Mindenképpen szóljon, ha fáj. Megpaskolta a páciens kezét, majd hazament. Néhány óra múlva szörnyű fájdalom kezdődött a kötés mögött. A beteg csengetett, nagy nehezen előkerült egy nővér, kiderült, hogy nincsen elérhető ügyeletes orvos. Az ápolónő adott fájdalomcsillapítót, de a kín nem szűnt. A nővérke jó adag altatóval tért vissza, de Lajos megint szörnyű fájdalomra ébredt. Telefonált Évának, aki a kórházhoz rohant, de nem tudott bejutni, a portás édesen aludt valahol. A kapuban sírva várta ki a reggelt. Másnap újabb műtéttel próbálkoztak, majd vártak öt napot, hogy levegyék a kötést. Fazekas Lajos kinyitotta a szemét, de csak feketeséget látott: bekövetkezett, amitől tartottak, a látóideg elhalt aznap éjszaka. Most mi lesz? – kérdezte Évát. A nő azt mondta: nem megyek New Yorkba. Mostantól ebből a helyzetből fogjuk kihozni a maximumot. Amit csak lehet.