Utcát Töröknek!
Ezzel a régi-új kötettel csupán egy bajom van. Hogy letehetetlen. Igaz, elfogult vagyok, rögeszmésen szeretem Budapestet, de ettől persze még lehetne rossz is a könyv: tudálékos, unalmas, ismert tényeket bő lére eresztő, szóval a rossz útikönyvek, a szponzor igényei előtt fejet hajtó bédekkerszerzők, a hajdani Ibusz-prospektusok hagyományait követő.
Török azonban más. Nála Budapest egy sajátos vallás, amit hirdetni szent kötelesség. Gondos távoli rokon módjára fogja kézen az olvasót – legyen az idegen vagy idült fővároslakó –, és egy-egy kellemes körséta keretében, a nagy tudású öregek stílusában mesél, segítve a pesti flasztert koptatót. Vendéglőkről, kifőzdékről, cukrászdákról, kávézókról, kocsmákról, kis boltokról, antikváriumokról, kapualjakról, hajdani pest-budaiakról, helyekről, a csupán a bennfentesek által ismert titkokról – persze a kötelező, az ismerni illő dolgokon túl. És Török séta közben gyakran összekacsint olvasójával. Nagyjából így: „És azt, barátom, tudod-e...” (És az ember persze nem tudja. Vagy ha igen, nem jól. De ha netán mégis, akkor nem mindent, amit érdemes.)
Török könyve a fogyatkozó biztos pontok egyike ebben a városban. Megbízható, hiszen nem gyullad ki az ember alatt, és nem füstöl az alagútban. Nem fenyeget a rémült nyuszi tanácstalanságával ingatlanadó, dugó- vagy híddíj bevezetésével, nem nyavalyog, és nem tarhál, a közbiztonsága kiváló, nem hullik róla a vakolat, nem árad belőle a mosdatlanság szaga, karosszékben lapozgatva ugyanolyan jól működik, mint a várost járva, és összehasonlíthatatlanul szavahihetőbb, mint sok városházi politikus. Nem esik szó benne erről az egész, működésképtelen csődtömegről, sokkal inkább valami olyasmiről, ami egykor élhető volt – és lehetne. S jóformán csak ezeknek a bajoknak a kezeléséhez nem kapunk tőle eligazítást a város dolgaiban, minden másban igen. (Talán majd az újabb kiadásban, amikor elmeséli a Tarlós István körsugárút és a Lipót helyén nyílt Matolcsy György Szanatórium vagy a Gellért-hegyen magasodó Orbán Viktor-szobor történetét, különös tekintettel a ló sokat sejtető vigyorára.)
Addig is: utcát Töröknek! Mert ezzel a kötettel máris többet tett Budapestért, mint az egész városházi marketingbrancs, évek hosszú sora alatt.
(Török András: Budapest könyv – avagy Simplicissimus szerint a világ. Park Kiadó)
