Utcafront: Van-e magyar építészeti stílus? – A kockaházak lassan eltűnnek a kertvárosi, falusi utcaképből, de a nosztalgia él

Akár a népnyelvben Kádár-kockának nevezett tájidegen építészeti stílus ötvenedik születésnapját is ünnepelhetnénk, ha lenne rajta bármi ünnepelni való. A sok-sok palatetős kockaház annyira jellegtelenné és unalmassá tette a magyar falvak arculatát, hogy talán máig sem találták meg újra saját egyéniségüket.

Akármilyen is volt, akkor is a magyar valóság része. Nem véletlen, hogy a szentendrei skanzenben tavaly megrendezett Hé ’67! – A világ, amelyben a múzeum született című kiállításon a kockaház is önálló tematikai blokkot kapott.

Néhány évvel ezelőtt pedig valódi sikerkönyv lett Katharina Roters Hungarian Cubes: Subversive Ornaments in Socialism (2014) című munkája, mely e háztípus díszítményeit mutatta be a kortárs fotográfia eszközeivel. Tamáska Máté építész, szociológus az Építészfórumon A kockaház-nosztalgia címmel publikált írásában állítja, hogy a kötet szinte az utolsó pillanatban készült, hiszen a kőporos vakolatokat rohamtempóban váltják fel az új, hőszigetelt homlokzatok. Az építész-szociológus szerint Budapest környékén például már megakad az ember szeme, ha ilyen régimódi kockaházat lát.

Valóban, egyre többen vágnak bele az unalmas, sátortetős házak felújítása helyett a teljes átépítésbe. Hiszen ezeknek a házaknak a sok hátrányuk mellett több előnyük is volt. Például hogy könnyen, minimális szakmunka igénybevételével, kalákában is megépíthetők voltak. Az alapozáshoz se hívtak mindig szakembert, ha sikerült szerezni egy teli mixerkocsit „okosba”, akkor annyi beton került az alapba, amennyi a csövön kijött. Ha háznál keverték a cementet, akkor is bőven mérték, jól bevasalták, hogy elbírjon akár két emeletet is. Ezekre az ötven-hatvan éves, 10x10 méteres alapterületű házakra általában rá lehet építeni egy szintet, viszont eredeti állapotukban tetőterüket nem lehetett gazdaságosan beépíteni.

Ezért már a nyolcvanas évek közepén lehetett látni, lefejezett, a tetőszerkezettől megfosztott, emeletráépítéses csúnya kockákat. Vagy ha megkegyelmeztek a magas tetőnek, akkor sátortetősből manzárdossá alakították a padlásteret. Így már elegendő teret lehetett nyerni az emeleten két-három szobának. Igaz, ezek a faluhelyen gyakran pagodásnak nevezett házak szintén kilógtak a vidék építészeti hagyományaiból, hiszen a manzárdtetőzet a kúriák, kiskastélyok, később kertvárosi polgári villák sajátja volt.

A jó helyen épült öreg kockaházak sokszor telekárban kelnek el, alapig visszabontva, korszerű anyagokból készült falazattal, modern stílusban születnek újjá. A kockaforma L alakú lesz, az intimitást nyújtó kert felé új szárnnyal bővül, szélvédett, fedett terasszal egészül ki.

Lassan eltűnnek az ugyancsak a nyolcvanas évekre jellemző, formájukban az alpesi házakra emlékeztető, terebélyes, tetőtér-beépítéses otthonok. Ám míg ott a teraszról erdőket és hófödte hegycsúcsokat lehet látni, addig a magyar alpesi házból az utca túlfelén álló másik alpesit vagy éppen a buszmegállót.

Mély nyomokat hagyott a családiház-divatban az alápincézett, az épület teljes utcafrontján végigfutó színezett, drótüvegű-mellvédes, magasföldszintjén erkélyes porta. Ezeken az erkélyeken embert senki sem látott, legföljebb szellőztetett ágyneműt. Szájára is vette volna a tulajdonosokat a falu, ha a háziak nyugágyban lopták volna a napot.

Az ezredfordulóra annyit javult a helyzet, hogy legalább funkcionálisan változtak az alaprajzok és ezzel az új házak stílusa is. Az erkélyeket teraszok váltották, de nem a zajos utcafronton, hanem az intimitást biztosító kert felé.

A 20. század végétől a családi házak elkezdtek hátat fordítani az utcafrontnak. A hálószobák a csendesebb, intimebb udvari oldalra vagy a ház végébe kerültek. A helyiségek elrendezését a gondos építészek a telek tájolása szerint alakították. De a forma, a stílus inkább a horvátországi vagy toszkán nyaralások nosztalgiáját tükrözte.

A kockaházak, pagodások, alpesik, a magasan terpeszkedő, lépcsősoros, anno két-három generációnak épült házak – amelyek emeletére, tetőterébe sosem költöztek be a gyerekek – lassan eltűnnek a kertvárosi, falusi utcaképből. De csak nagyon lassan. Ezek a házak, hiába nagyok, sokszobásak, műszakilag, energetikailag elavultak, kifűthetetlenek. Ha jó helyen vannak, akkor is legföljebb telekárban kelnek el. Jön a dózer, és korszerű, gazdaságosan üzemelő házak kerülnek a helyükre. Ha elkelnek. A magyar lakásállomány mintegy 40 százaléka, 1,4 millió lakás ilyen korszerűtlen, energetikailag elavult épületben van. A kormány döntése alapján ezek az épületek kimaradnak a Nemzeti Energia Stratégiai Programból.