Ünnep és válság a könyvszakmában – Péterfy Gergely új szerepben

– Szólítsam igazgató úrnak?

– Maradjunk a Gergelynél! Sosem érdekeltek a pozíciók, az irodalmi életben is mindig magányos cowboy voltam, nem tartoztam szekértáborokhoz. És MKKE-igazgató sem akartam lenni.

– Gondolom, nem kényszerítették rá…

– Az egész véletlenül jött. Az MKKE elnökével, Kocsis András Sándorral régóta barátok vagyunk, rendszeresen összejárunk. Egyik alkalommal András megkérdezte, nem gondolkoznék-e el azon, hogy az MKKE igazgatója legyek. Azt hittem, viccel. De elmondta, hogy a szakmának éppen olyan habitusú emberre lenne szüksége, mint én, aki képes kapcsolatokat teremteni, jó a tárgyalóképessége. Barátom sok egyébbel is megdicsért, aminek persze a fele sem igaz. Az MKKE különben kétféle módon választhat igazgatót: pályáztatással és az elnök személyes jelölésével is. A könyves szervezet korábban már kiírta az igazgatói pályázatot, de nem találtak megfelelő személyt. Nyilván ezért kötöttek ki a másik lehetőség mellett. Mivel András felkérése komoly volt, végiggondoltam, és úgy döntöttem, belevágok.

– Egy „magányos cowboy” az igazgatói székben mégis furcsa. Miért vállalta?

– Nekem a szépírói munkám a legfontosabb, de én csak a reggeli órákban vagyok elég kreatív a regényíráshoz. Emellett mindig is sok mindent csináltam: tanítottam, tévé- és rádióműsorokat szerkesztettem. Az utóbbi két évben tárcákat írtam, de ezt idén tavasszal abbahagytam. Úgy éreztem, a közéleti témák túlságosan elvonják a figyelmemet, lassabban haladok a regényemmel. Kiadókkal, könyvkereskedőkkel tárgyalni viszont annyira más feladat, hogy azt remélem, ez nem fog hátráltatni az írásban. A könyves szakmát pedig ezer éve ismerem és szeretem. Magam is a harmadik kiadómnál, a Kalligramnál vagyok jelenleg. Láttam kiadókat elindulni és elbukni, sokat tudok erről a világról. Persze más kívülről belelátni valamibe, és benne lenni. Számomra ez megméretés is: kíváncsi vagyok, hogy mit tudok kezdeni olyan helyzetekkel, amilyenekben még soha nem voltam.

– Ugyanakkor darázsfészekbe kell belenyúlnia. Az Alexandra bedőlésével súlyos krízis alakult ki a könyvszakmában: a Matyi Dezső vezette Alexandra cégbirodalom több mint hárommil­­liárd forinttal tartozik a kiadóknak. Ez főleg a kis kiadókat ránthatja magával.

– Az MKKE elnökségének írt motivációs levelemben is leírtam: mindent meg fogok tenni, hogy támogatókat és anyagi segítséget szerezzek azoknak, akiket a válság legjobban sújt. A könyvszakma most tele van zaklatott, dühös emberekkel, akiknek az indulatai érthetők, hiszen a pénzük bennragadt az összeomlott Könyvbazárnál. Ebből a krízisből nem lehet egyik napról a másikra kijönni, nagyon sok szakmai egyeztetésre és hosszú távú változtatásokra lesz szükség.

– Az Alexandra-botrány ijesztő látlelet a hazai kulturális piac vadkapitalista működéséről. A kiadók bizományba adták át könyveiket Matyi Dezső forgalmazó cégének, a nagykereskedelemmel foglalkozó Könyv­­bazárnak, az eljuttatta a készleteket a kiskereskedelmi cégüknek, a Rain­­bow üzletláncnak. Ez üzemeltette az ötvenhat Alexandra könyvesboltot. Miután a Rainbowba új többségi tulajdonos került, az Alexandra-cégek fizetésképtelenné váltak: nyoma veszett hárommilliárd forintnak.

– A MKKE feljelentést tett a Könyv­­bazár és a Rainbow ellen, azok szintén feljelentették egymást. Ez rendkívül szövevényes történet, de a lényeg az, hogy a kiadók pénze elillant, és a nyomozásnak kell kiderítenie, hogy hová tűnt. Ez a dolog ügyészségi része. Másfelől az ügy rengeteg szakmai és erkölcsi kérdést vet fel, és leleplezi azt a nagyvállalkozói mentalitást, amely hallatlan üzleti és morális felelőtlenséggel párosult. Ráadásul a problémák nem most kezdődtek: az Alexandra már három évvel ezelőtt is a csőd szélén állt, fizetésképtelenné vált, de akkor – épp az MKKE közreműködésével – a kiadók többsége bizalmat szavazott Matyi Dezsőnek, és haladékot adott neki a tartozások visszafizetésére. Az Alexandra akkor átszerveződött, és ezután olykor fizetett a kiadóknak, csöpögtetett valamennyi pénzt, de a teljes tartozását nem fizette ki. A Kalligramnál a kiadó szemszögéből is láthattam a napi gondokat: adjanak-e újra könyveket az Alexandrának, vagy tartsák magukat távol a kockázatos játszmáiktól– Mivel a kereskedelmi könyvpiac 35-40 százalékát uralta az Alexandra, az a kiadó, amelyik nem akart vele együttműködni, okkal tarthatott attól, hogy nem tudja a könyveit eladni. Azt hiszem, senki sem hitte el, hogy ez a mostani válság tényleg bekövetkezhet.

– Mi a megoldás? Kocsis András Sándor azt mondta, az államnak kellene a kiadók hárommilliárdos hiányát megfinanszíroznia, s aztán az Alexandrán behajtani a pénzt. Mások viszont felvetik: ha magánvállalkozók rosszul gazdálkodnak, miért kéne közpénzből kártalanítani?

– Jogos a kérdés, de itt a kiadók nem a saját rossz gazdálkodásuk miatt kerültek ilyen helyzetbe, hanem átverték őket. Több száz ember munkahelye került veszélybe, és a könyvkiadás mégiscsak a magyar kultúra egyik legfontosabb területe. Nem mondhatjuk, hogy az államnak ehhez nincs köze. De mi nem azt várjuk, hogy a központi költségvetésből utaljanak át nekünk kárenyhítésre milliárdokat. Közvetett módon is lehetne segíteni, s erről Kocsis András Sándor hatpontos levelet írt Orbán Viktornak. Javasolta például, hogy a pedagógusok kapjanak évi százezer forintos könyvtámogatást, hiszen az olvasnivaló a munkaeszközük. Vagy hogy a színházakhoz és a sportklubokhoz hasonlóan a könyvkiadóknak is lehessen tao-támogatásokat felajánlani. Az NKA könyves szekciója évi 700 millió forinttal rendelkezik. Ez borzasztó kevés, fel kellene emelni.

– Mit válaszolt Orbán?

– Két hónapja ment el neki a levél, azóta semmit. Az MKKE elnöke többször kereste a kulturális államtitkárt, Hoppál Pétert is, de ő sem reagált. Ez az elzárkózás érthetetlen. Most újra megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot a kulturális kormányzattal.

– A könyvszakmának nem belülről kellene megreformálnia önmagát? Miért kívülről várják a segítséget?

– Én az egyik legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy a kiadókkal és a forgalmazókkal közösen próbáljunk megoldásokat találni. Ez a folyamat már elkezdődött: úgy néz ki, hogy a bezárt Alexandra könyvesboltok jelentős része újra meg fog nyitni. A másik két nagy könyvkereskedelmi céghálózat, a Líra és a Libri átveszi a boltokat. Az viszont nem szerencsés, ha az eddigi három nagy könyvterjesztő helyett csak kettő marad, mert ez óhatatlanul a kínálat szűküléséhez, a független kis kiadók háttérbe szorulásához vezethet, pedig a sokszínű kultúra fenntartásában nekik fontos szerepük van. Meg kell tárgyalni a terjesztőkkel, hogy például művészeti album, lexikon vagy első kötetes szerző műve esetében kisebb árréssel dolgozzanak, mint, mondjuk, bestsellereknél. Át kellene gondolni a kiadók és a terjesztők viszonyát. Csakhogy mivel az MKKE nem kamara, mi legfeljebb javaslatokat tehetünk. Ezért is lenne fontos az együttműködés a kormányzattal is.

– Jön az ünnepi könyvhét. Mire számít: a háborúskodás vagy a szolidaritás jegyében fog zaj­lani?

– A könyvesek közt érzékelhetően nőtt az összefogás. Minden érdekellentétet felülír, hogy a szakma megmentése a legfontosabb. Közös érdek az is, hogy minél több jó könyv jelenjen meg. Ráadásul a könyvhét a magyar szerzők ünnepe is, 340 új kötet jelenik meg, s ez több, mint a tavalyi címlista. Az olvasókat pedig jelentős árengedményekkel várják.

– Magyarországon 400-500 kiadó van. Nem sok ez? A könyvdömpingben egyre nehezebb megtalálni az igazán jó műveket, az igazi értékeket. És ez a szerzők helyzetét is nehezíti.

– A kínálat bővülése önmagában nyilván nagyon jó, ugyanakkor ez az íróktól és az olvasóktól is új tájékozódási stratégiát kíván. A hetvenes, nyolcvanas években egy-két irodalmi folyóiratból megtudhattuk, mi az, amit tényleg érdemes elolvasni. Ma már nincsenek ilyen megkérdőjelezhetetlen orientációs pontok. Helyette sokféle olvasói kör létezik és virágzik például az interneten. Az informális kommunikációnak mind nagyobb szerepe van a kultúrában: ha valaki kiírja a Facebookra, hogy olvasta X. Y. könyvét, és mennyire jó, azzal több ezer emberre hathat. A szociális média megjelenése a tájékozódás demokratizálódásához vezetett, és az íróknak ehhez is alkalmazkodniuk kell.

– Egy írót leginkább a saját neve adhat el, ismeretlen szerzőnek nagyon nehéz kitűnni. Láttam olyan könyvbemutatót, amely szinte már show-műsorhoz hasonlított, trailer is készült a könyvhöz. Mégsem futott be.

– A modern könyvpiac az írókat is új helyzet elé állította. Mindenki próbálja a népszerűvé válás új marketingmódszereit megtalálni, de erre sincs recept. A látványos marketingkampányok sok esetben legfeljebb pár száz példánnyal lökik meg a könyvet. Hiába hájpolnak agyon egyes műveket, tolják beléjük a pénzt, az eladás mégis megáll. Vannak olyan szerzők, akik az interneten tűnnek fel, sokan olvassák a blogjaikat, és abból születnek a könyvsikerek. De ez sem jön be mindenkinek. Kiszámíthatatlan, hogy egy-egy szerzőt miért fedez fel és szeret meg a közönség, és mást miért nem. És egyáltalán nem biztos, hogy az a legjobb mű, amelyik kasszasiker lesz. Hosszú távon azt lehet látni, hogy a legfontosabb könyvek valahogy mégis eljutnak a közönségükhöz. Lehet, hogy nem százezer példányban, mint régen, de ez nem számít. Az olvasás élményét nem lehet piaci mutatókban és számokban mérni.