Újra meg fog őrülni a világ, 36 év után új dalokkal áll elő az ABBA

2018. április 27., 16:24

Szerző:

Visszatért a világhírű svéd együttes, az ABBA, 36 év után új dalokat vettek fel stúdióban. A bemutató időpontjáról egt egyelőre nem árultak el információkat, annyi szivárgott ki, hogy az I Still Have Faith in You című dalt decemberben (!) a BBC és az NBC műsorában mutatják be. 

Közleményükben azt írják, hogy „nem várt következményei” lettek annak a visszatérésnek, amelyet egy 2019-re tervezett virtuális turné jelent. 

Az ABBA 1972-ben alakult, Két bár, Björn Ulvaeus és Agnetha Fältskog, illetve  Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad alkotta. Világszerte hatalmas sikereket ért el azuitán, hogy az 1974-es Eurovízós Dalfesztivált a waterloo című számukkal. Lemezeikből 400 millió példányt adtak el. Utolsó számukat 1982-ben vették fel, egy évvel később pedig feloszlottak, a két pár pedig elvált. Ez a népszerűségüket nem érintette túlságosan. Bár a kritika lehúzta a lemezeiket, még az 1992-es válogatásalbumból, az ABBA Goldból is eladtak 30 milliót. A hologramturné nagy szó annak fényében, hogy 2000-ben egymilliárd dollárt ajánlottak fel nekik egy fellépésért, de nem éltek a lehetősséggel. – Soha többé nem fognak minket színpadon látni együtt újra... először is, nincs szükségünk pénzre – foszlatta szét a reményeket akkor az együttes fő zeneszerzőjeként ismert Ulvaeus. Ő és Andersson 1982 óta főleg az ABBA hagyatékát kezeli és a szerzői jogokkal kapcsolatos ügyeket intézi, Fältskog és Lyngstad pedig jlelemzően kerüli a nyilvánosságot.

 

 

❤️ #abbaofficial #abba

@ abbaofficial által megosztott bejegyzés,