Történelem testközelből

„Szüleink emlékére állítottam össze ezt a múltidézést. Nem volt könnyű feladat, hiszen nem meséltek. Úgy kellett apró, vélt és valós mozaikokból, elejtett mondatokból, közös baráti találkozásaink alkalmával átbeszélve, képekkel és levelekkel kiegészíteni a múlt eseményeit és a későbbi éveket, amelyek már a mi életünket is jelentették 1945 után, a felszabadulást követően” – írja a szerző a kötet elején. Alapos munkát végzett, számtalan változatos mozaik található ebben a könyvben, olyan mértékű anyaggyűjtés, ami akár egy nagyobb lélegzetű feldolgozást is megérne. Fotók, korabeli dokumentumok, újságcikkek, beszámolók és elsősorban magánlevelezések útján rajzolódik ki, miként az alcím ígéri: „Magyar zsidó kivándorlás Palesztinába az 1920-as és 1930-as években”.

Bár a körülményeket elsősorban a szülei sorsán keresztül ismerhetjük meg, Zsigmond Anna nem szorítkozik csupán az ő történetükre. A beszédes, Akik elindultak című első fejezetben a róluk készült fotók kíséretében olvashatunk visszaemlékezéseket azoktól, akik szintén Palesztinába vándoroltak egy jobb élet reményében. Ezek a megdöbbentő és gyakran szívszorító élettörténetek még csak a felszínét karistolják annak, amit a későbbi fejezetek mélyítenek el.

A szerző alaposan kitér a cionista mozgalmak megalakulására, különös figyelemmel a Hasomer Hacair magyarországi csoportjaira. Miként írja: „A cionizmus új és európai elképzelés, baloldali elhivatottság, egy új haza megteremtésében való hit volt, melynek mély, bibliai gyökerei vannak. Mind a vallási, mind a szekuláris és politikai cionizmus ezekből a gyökerekből táplálkozik, függetlenül attól, hogy ez mennyire tudatos. Cijon Izrael hazájának a szimbóluma. A cionizmus célkitűzése a zsidóság visszatérése a szűkebb (Jeruzsálem) és tágabb (Palesztina) értelemben vett hazájába.” A cionizmus egyik jelentős célja volt a héber nyelv újjáélesztése, hiszen a „zsidók mindig az adott diaszpóra nyelvét beszélik, ezeket héber liturgiai kifejezésekkel elegyítve sajátos zsidó nyelveket hoznak létre”. Zsigmond Anna kiemeli, hogy a „történelem folyamán a héberen kívül egyetlen olyan nyelvről sem tudunk, amely holt nyelvből eleven, beszélt nyelvvé emelkedett volna”.

A kötet anyaga elsősorban az 1929 és 1939 közt zajló ötödik aliját (itt jól jön a kötet végén szereplő szószedet: „a Brit Mandátum idején Palesztinában, illetve az ország megalapítása óta Izraelbe való zsidó bevándorlás”) dolgozza fel, amely „Palesztinát a legnehezebb politikai és gazdasági korszakban találta”. Mindegyik alijának megvolt a kiváltó oka, ennek az ötödiknek az, hogy Németország náci uralom alá került, és a kelet-közép-európai országok egyre inkább jobbra tolódtak. A szerző szülei is – akik a kivándorláskor még nem ismerték egymást – az első zsidótörvény és a baloldaliságuk miatt hagyták el Magyarországot és mentek Palesztinába. A kötet második felében az ottani körülményekről – a folyamatos összetűzésekről, az egyre növekvő munkanélküliségről – számolnak be a személyes levelek, amelyek ritkán olvasható közelségbe hozzák az ottani emberek életét. „Elmegyünk Palesztinából” – áll egy 1936. május 12-i levélben. Ám Magyarországon is szembesülniük kellett a munkanélküliséggel, 1939-től pedig többször is munkaszolgálatra vitték őket.

Fontos dokumentum Juda Soldos Hunwald itt olvasható, 1945. szeptember 9-én kelt levele, amelyben a deportálásokról ír, és ő is kiemeli azt, hogy addigra már rég tenni kellett volna valamit: „És még sokkal szomorúbb, ha arra gondolunk, hogy nagyon sok minden másképp lehetett volna, ha az emberek szándékosan nem csukják be a szemüket akkor, mikor fordíthattak volna a dolgokon.”

(A Tiszától a Hefer völgyéig – Magyar zsidó kivándorlás Palesztinába az 1920-as és 1930-as években, 304 oldal, Atlantic Press Kiadó)