Titkot tud ez a három ember

Akkor most merengjünk el egy kicsit.
Két évtizeddel ezelőtt három fiatal egyetemi oktató elhatározta, létrehoz valamit, ami hiányzik a magyar szellemi életből. És megjelentették a Magyarország Politikai Évkönyvét. Senki sem gondolta, senki sem gondolhatta akkor, hogy az az évkönyv aztán egész önálló vállalkozássá növi ki magát, egy kis céggé szinte, és hogy idén immár a huszadik kötetet vehetik kézbe az olvasók.

A politikai évkönyv mára sokkal több lett egy visszatérően megjelenő gyűjteménynél, a politikai évkönyv intézmény, műfaj, műhely és egyfajta szimbólum is. Sőt, sőt, a politikai évkönyv sziget, ahol mindenkit szívesen látnak, tudóst, politikust, de még szépírót is, ha van mondanivalója az elmúlt évvel kapcsolatban. És persze páratlanul gazdag adattár, forrásgyűjtemény, kutatóbázis, dokumentum, meg amit akartok: ebből a húsz kötetből (amely persze sokkal több, minthogy jó ideje két tomusban lát napvilágot) valóban megismerhető Magyarország elmúlt két évtizede.
Sok-sok dicsérnivaló van ezen a vállalkozáson, de mára talán az maradt a legfőbb értéke, hogy az évkönyv most is, mint mindvégig, egy asztalhoz tudott ültetni mindenkit, akik pedig nemigen ülnek már máshol oda. Hogy csinálta ez a három ember (akik maguk is háromfelé tartó élettörténeteket produkáltak azóta, de akárhogy is, itt, az évkönyvnél megmaradtak szövetségesnek), ez az igazi titka ennek a vállalkozásnak. Mindenesetre megcsinálták – és ennél nem kell nagyobb dicséret.

Most, a kerek évfordulón meg is ünnepelték magukat. Volt vita, háttérbeszélgetés, konferencia és még bankett is a végén. A virtuális kerekasztalt ezúttal valóságosra cserélték, köré ültek jobb- és baloldaliak, s elbeszélgettek, elvitatkoztak, mintha egy igazi európai országban élnénk.
Ha egyszer ott fogunk, abban nagy szerepe lesz ennek a szerkesztőségnek.

Nádas Sándor