Tiltott tudás, jövendölések, sötét titkok – az okkult Shakespeare

Bizony, úgy fest.

A magam részéről izgatottan várom az eddig elhanyagolt szellemi nagyságok nevével fémjelzett, történelmi titkokat feszegető köteteket, melyek például az Arisztotelész-hányados, netán a Goethe-kvóta cím alatt jelenhetnének meg.

Ettől függetlenül A Shakespeare-titok nem rossz mű: fordulatos, mozgalmas, tömve érdekes irodalmi adalékokkal és utaláshalmazzal. Ráadásul nekem személy szerint jóval szimpatikusabb a nagy drámaíró életét és személyét kutató alaphelyzet, mintha valamiféle vallási-misztikus közegben mozognánk.

Aki olvasta Dan Brown regényeit, vagy az ő sikerei nyomán a piacot elöntő ősi titkokat boncolgató műveket, vagy kissé tágítva a kört, elolvasott akár csak kettőt is a fent nevezettek bármelyikéből, nos azok számára nem lehet kétséges e könyv végkifejlete sem.

Itt is találunk helyre és művelt főhős(nő)t, idősödő mentorfigurát, akiről természetesen kiderül, hogy gonosz (értékrendje legalábbis összeegyeztethetetlen a főhősnőével). Van még utazgatás keresztül-kasul a világban, izgalom mindenféle sötét és baljós helyeken, és persze kötelező szerkesztési elv, mely a fejezet végén függőben hagyja a dolgokat, hogy továbblökdösse az olvasót a hátsó borító felé.

Okosan megírt és szerkesztett regény ez. És ami a szerző, Jennifer Lee Carrell mellett szól: az egész téma a kisujjában van, tehát hitelesen tudja tolmácsolni a legutolsó XVII. századi színházi pletykát is. Csak jelzésképpen:az írónő angol és amerikai irodalomból szerezte nagydoktoriját a Harvard Egyetemen, ezután az Oxfordon és a Stanfordon is lediplomázott.

Tehát, aki Shakespeare-függő és nem elégítette ki a nemrég zárult Gyulai Shakespeare Fesztivál, esetleg nem függő, a nevezett fesztivált nem látogatta, viszont szeret olvasni és nem idegenkedik egy kis filoszos kalandozástól, az bátran csapjon le a műre.

Jennifer Lee Carrel: A Shakespeare-titok
Fordította: Babits Péter
Alexandra Kiadó, 2008.