Temérdek traumánk
Ne gondoljunk túl extrém dolgokra, a Szörnyvidék szereplői nem őrült sorozatgyilkosok, a szerző finom érzékkel tapint rá azokra a pontokra, amelyek hétköznapi életünk folyamán válnak az iszonyat inkarnációivá, csak épp nem szívesen szembesülünk velük, előszeretettel kapjuk el a tekintetünket. Király Jenő filmesztéta kétféle fantasztikumot különböztet meg: fehéret és feketét. A fehér fantasztikumban – jobbára ez a fantasy műfaja – minden megtörténhet, kivéve a legrosszabbat. A fekete fantasztikumban a legrosszabbnak kell megtörténnie: ez a horror. Ballingrud novelláiban azonban nem a fantasztikum hozza magával a borzalmakat.
„Minden ember a progresszív és regresszív lehetőségek kontinuuma, amely kontinuumban van egy pont, ahol nem ismerünk többé rá, amitől kezdve többé nem az, akit szerettünk, becsültünk, akihez tartozunk. Üresen néz ki a világba, s nem ismerjük fel benne többé a bennünket felismerőt. Mindennél régibb valami néz belőle ki ránk, pontosabban néz keresztül általa rajtunk. A valaki már csak a valami érzékelő szerve, mely nem érzékel semmi többet, csak azt, hogy van, s nincs is több feladata, erre szól a megbízatása. Nincs benne semmi emberi, de nem is állati, mert az állat jámboran teszi a dolgát, mely hozzájárulás a létformák együttélésének kiegyensúlyozott tökélyéhez” – írja Király Jenő A film szimbolikája című kilenckötetes, összegző művében. Ezt az emberségétől megfosztott embert állítja középpontba a jelen novelláskötet is.
Az ember, miután leuralta a természetet, a természetfelettire is ki akarja terjeszteni hatalmát. A Szörnyvidék novelláiban a kísértetek, a tengeri szörnyek, az angyalok és a vámpírok elszenvedői az emberi cezaromániának. Ballingrud kafkai módszerekkel krémezi bele történeteibe a fantasztikumot, nem azon lepődünk meg, hogy a világ különböző pontjain égi lények hullanak a földre, hanem hogy mit kezdenek velük az emberek. Megdöbbentő és visszataszító, ahogy kizsákmányolják a transzcendenciát. A Napszítta című elbeszélés középpontjában egy kamasz fiú és egy vámpír kapcsolata áll. Joshua csak úgy „találta” a lényt: a naptól lángra lobbant vérszívó egy nyári napon vetette be magát a házuk alatti kúszótérbe. A sérült, kimerült és haldokló vámpír szövetséget köt a fiúval: a megmentéséért cserébe átváltoztatja őt. Eddig sima ügy, akár bármelyik modern környezetbe implantált gótikus sztori is lehetne, ám Ballingrud ennél rafináltabb és kegyetlenebb. A történet tétje nem a vámpírrá válás, hanem Joshua életkörülményei. Apja egyedül hagyta a családot, kisebb testvérét és őt egymaga neveli az édesanyja, aki olyan férfival randevúzik az utóbbi időben, aki egyáltalán nem szimpatikus a fiúnak. Düh, kétségbeesés és tanácstalanság keveredik Joshuában. A valódi tragédia az a pillanat, amikor a korábban említett legrosszabb megtörténik, alapvetően teljesen független a vámpírtól, az események mozgásában ő maga is csak eszköz. A nagy manipulátor, a halandókat irányító és levadászó halhatatlan maga is meghunyászkodni kényszerül a traumatizált ember bosszúja előtt, míg végül a legősibb ösztönök ülnek diadalt: a létfenntartás és a bosszú. Kellemetlen helyzet.
További nyolc hasonló novella található a kötetben, amelyekben a legkülönfélébb helyszíneken és körülmények közt találkozhatunk a legkülönfélébb – és korántsem ismeretlen – traumákkal. Szóval tessék jól felkészíteni a lelket, ha kézbe veszik ezt a könyvet: olyan tükörbe kell majd nézni, amelyből minden bizonnyal valami olyan tekint vissza, amit nem csak nekünk kellemetlen látni, de valószínűleg neki is minket.
(Nathan Ballingrud: Szörnyvidék, 256 oldal, Agave Könyvek)
