Távgyalogló színidirektor
Két kőszínházat is alapított, mindkettőt tizenegy évig igazgatta. Aztán Tatabánya és Budaörs után újfajta színházi vállalkozásba fogott. A politika tette hontalanná őt és legutóbbi társulatát, de mint mondja: egy atléta soha nem adja fel. SZÉKELY ILONA írása.
Kassán született, amikor az éppen magyar volt. Apja orvosok sofőrjeként tartotta el a családot, édesanyja, született Papp Rózsa két fiút nevelt. A szülők nem várták meg a kitelepítést, még negyvenötben Sátoraljaújhelyre költöztek. Végül a füzérradványi Károlyi-kastélyban találtak állást, ahol akkoriban már állami gyermekszanatórium működött. Idősebb Éless Béla két kocsival intézte az élelmiszer- és egyéb beszerzéseket, egy ideig másfél fizetést is kapott. Rózsa asszony pedig varrogatta a lábadozó tüdőgyenge gyerekek ruháit, vagy éppen ágyneműt szegett. Került ennivaló, még egy-egy paradicsom, paprika is jutott a szállított rakományból az Éless fiúknak.
– Nagyanyámat és a nénéimet – akik odaát maradtak – Bodrogszerdahelyre telepítették. Sokáig náluk, a Vécsey-kúriában találkozott a család. Hivatalosan csak halálesetkor mehettünk Csehszlovákiába. Az újhelyi Ronyva-pataknál húzták meg annak idején a határt, a trianoni térképeken hajózható folyónak minősítették. (A város kettészakadt, az ipartelepek a határ túloldalára jutottak.) Apám öt liter tolcsvai bort vitt a szlovák fináncnak, az hátat fordított, s mi az öcsémmel mezítláb keltünk át a „hajózható folyón”.
A cingár városi gyereket könnyedén leteperték a falubeli fiúk. Csakhogy Béla nem akart mindig alulmaradni, ezért különleges edzésprogramot eszelt ki. A szovjet-orosz Ozolin Könnyűatlétika című, a könyvtárban talált könyve alapján dolgozta ki izomfejlesztő tréningjét. Télen síelt, egyébként meg rengeteget futott a radványi kastély ősparkjában. A helsiniki olimpiát rádión hallgatta. Csermák József győzelmén felbuzdulva madzagot kötött egy kalapácsra, s a tisztáson gyakorolt. Amikor pedig Róka Tóni bronzérmes lett gyaloglásban, ezt a sportágat is kipróbálta. A sok futkosás és torna eredményeképpen a hajdani nyeszlett fiú úttörő-olimpiát nyer tizenhárom évesen. Csillebércen 1500 méteren a leggyorsabb volt, és magasba is megugrotta a lécet.
A sátoraljaújhelyi gimnáziummal is jól jártak a nebulók. Béla osztályfőnöke egy szigorú matematikus, volt apáca lett. És odakerültek a Debrecenből elmozdított osztályidegen egyetemi tanárok. Egyikük a lakásán tartott görög szemináriumot.
– A tanár úrnál láttam először egy gyönyörű képet a taorminai görög színházról. Amikor egyedül jártam hozzá, akkor is mesélt az ókori csodákról.
A testnevelő tanár tehetségkutatást végzett tornaórán. Amikor a gyaloglás került sorra, a kamasz Bélának eszébe jutott a radványi kertben gyakorolt technika. Laza csípővel, lábmunkával huszonegy perc alatt száguldotta végig a három kilométert.
A testnevelő izgatottan rohant az igazgatóért. „Csináld, Béluskám, csináld!” – kiáltotta a gyereknek, aztán a direktorral ámulva figyelte az ország leendő bajnokát. Béla így lett gimnazistából távgyalogló. Tizenegy évig szedte versenyszerűen a lábát, nyolc évig profiként.
Közben volt iskolarádió, színjátszó kör, ötvenhat és az érettségi. A fiú szíve szerint a színművészetire jelentkezett volna, ám édesapja orvosnak szánta, és a gimnáziumi igazgató sem támogatta, hogy kitűnő diákja teátristának álljon. Ezért ötvennyolcban Éless Béla hirtelen felindulásból felszállt a pesti vonatra. Jelentkezett a MAFC sportegyesületbe, ahol azonnal megkapta a sportolóknak járó ösztöndíjat, azzal a feltétellel, hogy egyetemre jár.
A közgáz mellett döntött.
A felvételi után a válogatott ifjú tovább kacérkodott a teátrummal. Az MKK Egyetemi Színpadán rendezi, vezeti a kedvelt Közgáz-kabarékat, Bergendyék mellett lesz előadó-művészi engedélyes műsorvezető. Egyébként ha épp nincs a tatai edzőtáborban, a filmgyárban dolgozik kábelesfiúként, később statisztál.
Végzett közgazdaként a MAFC nem támogathatta tovább az élsportolót, a gyaloglónak más csapat után kellett néznie. Hívták a Dózsába és a Honvédba, Éless azonban Tatabányát választotta. Talán mert az ottani stadionban látta védeni Grosics Gyulát. A válogatott kerettag atlétának a bányászoknál a szállítási üzemegységnél lett sportállása. Aztán, amikor a tokiói olimpiára készültek, egy régi sérülés miatt megreccsent a háta, kórházba került, s csak egyszer tudta teljesíteni a kiküldetési szintet. ’64-ben abba kellett hagynia a versenyzést.
