A hazudozás művészete

Szemléletváltásra ösztönözzön. Arra, hogy lehet igényesen, mély tartalmakat közvetítve rámutatni az első ránézésre eléggé egyértelmű képleteknek tűnő emberi gyengeségekre, „defektusokra”, és az ezek megítélésére szolgáló sztereotípiákra. Jelen esetben, Olivier Baroux filmjében a megrögzött hazudozásra, illetve az ezzel kapcsolatban kialakult, „a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”-képletre.

Baroux mozija már azon is csavar egyet, hogy itt a hazug embert konkrétan nem a többi ember éri utol – bár erre is történik kísérlet –, hanem a hazugságai: a főhős Jérôme-ra (Tarek Boudali) úgy támadnak rá, úgy ütnek vissza a hantázásai, hogy egy napon minden egyes füllentése valósággá válik. Ám ez sem „térdcsapkodós”, olcsó poénok közepette történik, hanem úgy, hogy maga a jelenség: a beteges méreteket öltő hazudozás komoly lélektani magyarázattal, társadalmi beágyazottsággal, sőt, művészi szállal is kiegészül.

Így kerül Jérôme, a Naviset hajózási vállalat sales managere olyan nem várt élethelyzetekbe, amelyek nemcsak az ő életét, de a környezete sorsát is megkeserítik. Mert az még hagyján, hogy például a sógornője, Virginie (Louise Coldefy), akiről korábban azt hazudta, hogy szerelmes belé, egyszer csak a telefonjára – érzelmei jeléül – szexi üzeneteket küldözget, vagy a szülei, akikről azt állítja, hogy kisgyermekként bántalmazták, elkezdnek vele valóban megalázóan, bántóan viselkedni. Viszont, amikor a testvérének, Thibault-nak (Victor Artus Solaro), akiről korábban Jérôme folyamatosan azt hazudta, hogy egy lúzer, azaz nem más - és ebből is látszik, hogy milyen jó a film magyarítása –, mint egy pechmágnes, valóban, még a testi épsége is veszélybe kerül azáltal, hogy a testvére füllentései „életre kelnek”, annak már a fele se tréfa. Ám amikor a dolog ennyire komolyra fordul, Baroux filmje akkor sem egyszerű megoldóképlettel szolgál, hanem Jérôme hazudozásainak szó szerint olyasfajta mélylélektani hátterével, amely mindenki számára, aki észlelt már magán hasonló tüneteket, igencsak megfontolandó lehet.

Ráadásul mindezt a pszichés magyarázatot a rendező szépirodalmi „köntösbe” bújtatja, ezáltal a beteges hazudozás leleplezését és kezelését művészi szintre emeli. Jérôme ugyanis épp az oroszokkal tárgyal egy luxushajó-tender kivitelezése kapcsán, miközben azzal henceg – próbálva orosz partnerei előtt bevágódni -, hogy kívülről fújja Tolsztoj Háború és békéjét. Igen ám, csakhogy a tárgyalások füllentései okozta megrekedésekor egyik reggel az ágya mellett nem a négyrészes nagyregényt, hanem a szerzőtől a Gyermekkor című kötetet találja, amelynek francia címe, az Enfance egyben Jérôme defektusa egyik összetevőjére, az infantilizmusára is utal. A problémája „megoldókulcsának” ez a művészi burka pedig véleményem szerint még a történet (valódi) szerelmi szálánál is hatásosabbnak bizonyulhat a fiatalember mindenki által oly nagyon várt sikeres gyógyulása szempontjából.

A fil előzetese:

(Született hazudozó, ADS Service Kft., 95 perc)