Versenyfutás a halállal – Magyar sorsok Auschwitz-Birkenauban

Auschwitz a magyarság legnagyobb temetője. Mintegy 430 000 honfitársunkat végezték ki ott gázzal, verték agyon vagy dolgoztatták halálra. Szita Szabolcs professzor, aki már kisebb könyvtárnyi kötettel, tanulmánnyal járult hozzá a Holokauszt történetének feldolgozásához, legutóbb „Magyar sorsok Auschwitz-Birkenauban“ adta közre több mint 500 oldalas munkáját.

2019. július 25., 21:05

Szerző:

A nemzetközi kutatások Auschwitz-Birkenauban 1.1 millió embert öltek meg a nácik. Túlnyomó többségük, egymillió férfi, nő és gyermek, zsidó volt. Mellettük rengeteg nem-zsidó lengyel, tízezrével franciák, hollandok, görögök, csehek, szlovákok, belgák, jugoszlávok – s persze németek, osztrákok. Azután szovjet hadifoglyok és a romák tízezrei.

A zsidó deportáltaknak csaknem a fele a Magyar Királyság állampolgáraként érkezett 1944 áprilisa és júliusa között, 137 vonatszerelvényen a nácik legnagyobb haláltáborába. E rövid időszakban a visszatért területekkel bővült Magyarországon zajlott le a Holokauszt történetének leggyorsabb ütemű és legnagyobb méretű népirtási akciója. Hetekkel az ország német megszállása után, április 16-án megkezdték a vidéken élő zsidók gettókba zárását, majd május 14-étől megindultak a tömeges deportálások. Július 9-ig, mindössze nyolc hét leforgása alatt, 437.000 magyar zsidót hurcoltak el marhavagonokba zsúfolva a megszállt lengyel területen létesített koncentrációs tábor-birodalomba, Auschwitz-Birkenauba. Többségükkel órákkal az érkezés után gázkamrákban végeztek. Eichmann és magyar segítői kitűnően szerveztek, az Endlösung keretében soha nem tudtak ennyi embert ilyen rövid idő alatt elszállítani, hogy azután nagy többségüket, köztük öregeket, nőket, gyerekeket, azonnal gázkamrába küldjék.  A krematóriumok teljes kapacitással dolgozhattak – napi hat ezer ember vált füstté. A többiek, a (még) munkaképesek dolgozhattak a német hadiipar helyi üzemeiben – vagy akár szolgálhatták elállatiasodott orvosok ember-kísérleteit. A kutatások szerint az oda hurcolt 438 000 magyar zsidóból ötven-hetvenezren élhették túl. 

A kormányközeli magyar történészek által képviselt nézet, miszerint a magyar zsidók deportálása tulajdonképpen a német megszállás következménye volt, természetesen tarthatatlan.

Nemcsak azért, mert százezrek haláltáborba szállítása lehetetlen lett volna magyar köztisztviselők, rendőrök, csendőrök, katonák, vasutasok ezreinek tevékeny közreműködése nélkül. Hanem azért is, mert Horthy kormányzó és államapparátusa a későbbi tagadás ellenére természetesen tudott Hitler terveiről a zsidók kiirtására és már korán értesültek annak megvalósításáról is. 

Még akkor is, ha a kormány már 1939-ben megtiltotta „a belső nyugalmat zavaró” hírek közlését. Így gyorsan letiltották azokat a jelentéseket is, amelyek szerint csehek ezrei tűntek el  a buchenwaldi táborban, melynek rémségeire csak most derült fény. A lágert a magyar sajtó „az internáltak egyik gyűjtőhelyeként” emlegette. Ismerték Budapesten a Neue Zürcher Zeitung korai jelentését is arról, hogy Németországból nagyarányú zsidó-telepítés folyik Lengyelországba, ott zsidó rezerváció körvonalai bontakoznak ki. A háború kitörése után, 1941 végén azután a magyar haditudósítók hozták a rettenetes híreket a fronton történtekről, hiszen saját szemükkel látták a zsidó és a lengyel lakosság kiirtásának nyomait. Jelentéseik „természetesen” nem kerülhettek nyilvánosságra.

 

Horthy felelőssége

 

„Egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem“ - írta Horthy 1940 október 14-én kelt, Teleki Pál miniszterelnökhöz intézett levelében. A zsidóság „kikapcsolásához“ a kormányzó véleménye szerint mindenesetre „legalább egy emberöltő kell.“ (…) „Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek tétlenül embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat.“ A jómódú, asszimilált magyar zsidókat a kormányzó másként kezelte – írja Szita Szabolcs. A fővárosban élő, hasznosnak, fontosnak tartottakat privilegizáltnak tekintette, még ha erről nyilvánosan nem is beszélt. Bizalmasan, társaságban többször jelentette ki, hogy elismeri a zsidóság prominens képviselőit, azok teljesítményét, akik sokat tettek az ország felemelkedéséért a gazdaságban, a kultúrában, a tudományban. Ide sorolta például Goldberger Leót, a textilipar nagyságát, Weiss Manfrédot, a csepeli gyáróriás alapítóját, Chorin Ferencet, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökét, vagy Vida Jenőt iparmágnást, a Felsőház tagját.

Fotó: holokausztfoto.hu

Fennmaradt iratok bizonyítják, hogy Horthynak, amikor 1943 áprilisában Salzburg közelében Hitlerrel találkozott, már voltak értesülései az „Endlösungról“, az európai zsidók kiirtásának német tervéről. Amint hogy eljutott hozzá 1944 első felében a nevezetes „Auschwitzi jegyzőkönyv“ is, a feljegyzés, amelyben két, a haláltáborból megszökött fogoly tárta a világ elé a szörnyű valóságot.  Megkapta egyébként a jegyzőkönyvet Hóman Bálint akadémikus, a volt vallás-és közoktatásügyi miniszter is, aki azt “irracionális képzelgésnek” tartotta. E jegyzőkönyv felbukkanását követően hívta fel Roosevelt amerikai elnök és V. Gusztáv svéd király Horthyt a deportálások leállítására. Erre júliusban sor is került – ám addigra százezrek már nem éltek. A vidéki zsidóság 78,3 százaléka nem élte túl a háborút, a budapestiek 52,3 százaléka pusztult el.

 

Hallgattak az egyházak...

 

Nem sokkal az említett Hitler-Horthy találkozó előtt jelentette be Alexander Mach szlovák belügyminiszter az ország „zsidótlanítását“. Ez a még ott élő 20.000 zsidó deportálását jelentette volna. A hír hallatán Slachta Margit, az ismert katolikus szociálpolitikus nem kis nehézségek árán Rómába utazott, hogy  cselekvésre sürgesse XII. Piust. A pápa utasította is a szlovák püspököket, hogy személyesen tiltakozzanak mind az államelnöknél, mind a minisztereknél és elrendelte, hogy Szlovákia minden templomában tiltakozó pásztorlevelet olvassanak fel. Mindezek eredményeként a deportálás elmaradt. Más volt a helyzet Magyarországon. A katolikus püspöki kar csak 1944 nyarán készült pásztorlevélben állást foglalni a kormánynak a zsidókkal kapcsolatos intézkedései ellen. Miután azonban a náci báb Sztójay Döme miniszterelnök és két minisztere látogatást tett Serédi Jusztinián hercegprímásnál, majd a pásztorlevél felolvasására nem került sor.

 

…és némán vártak sorsuk beteljesülésére a zsidók

 

Auschwitz történetéhez tartozik a kérdés, miért várt a magyar zsidóság dermedten, tétlenül, miért nem próbálta meg legalább a menekülés valamely formáját. Nem csekély mértékben hozzájárult ehhez vezetőinek magatartása.  Kállay Miklós miniszterelnök számolt be emlékirataiban a Stern Samuval, a Pesti Izraelita Hitközség elnökével való találkozásáról 1944 március 8-án, tehát röviddel az ország német megszállása előtt. Az elnök arról beszélt neki, hogy a németek bejövetele minden magyarországi zsidó halálát jelentené.

Fotó: holokausztfoto.hu

Ugyanakkor Stern és apparátusának számos tagja struccpolitikát folytattak. Tárgyaltak a német rendőri szerv, az SD vezetőivel, ösztönzésükre nyugalomra és fegyelemre szólították fel a zsidóságot és készséggel teljesítették a nácik utasításait. Bár tisztában kellett lenniük a helyzettel, még óvták is a pániktól a vidéki zsidókat.  Horthyt, aki a vidéki deportálások idején passzivitást tanúsított, még június 18-án, 76. születésnapján is hálaadó istentisztelettel köszöntötte a Pesti Hitközség. Stern azzal, hogy időt nyer,  hónapokig nyugtatta a elpusztításra ítélt tömeget, magukra hagyta a vidéki zsidóság százezreit – majd elrejtőzött. A háború után kollaborációval vádolták, nyomozás indult ellene, ám végül nem állították bíróság elé. 1946-ban halt meg.

Arról, hogy a magyarországi holokausztról milyen kevés fotó maradt fenn, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

 

A magyarok sorsa a lágerekben 

 

A magyar deportáltak megérkezésekor a táborok fogolyhierarchiája régen megszilárdult, így meghatározó volt, hogy az életben hagyott magyarokat gyakran a legveszélyesebb feladatokra osztották be: föld alatti munkákra, a vegyiparba. Az 1944 végi - 1945 eleji hónapok versenyfutást jelentettek számukra a halállal, hiszen erősnek kellett lennie annak a fogolynak, aki ilyen körülmények között hat hónapot kibírt. A túlélők között az első helyen a börtönviselt németek és osztrákok voltak, akik hamarosan valamilyen poszthoz, fedél alatti munkahelyhez jutottak vagy az SS segédeiként bármilyen feladatot vállaltak. A magyarok érkezésekor már sok kollaboráns elvadult lengyel és szlovák is uralkodott a fogolytömeg felett. Nagyobb esélyük volt a szakképzetteknek. A németül, vagy több nyelvet beszélőknek, orvosoknak, műszaki rajzolóknak, ápolóknak, grafikusoknak és azoknak, akik a hadiiparban hasznosítható szakmával rendelkeztek. Nem volt ilyen a Magyarbánhegyesről érkezett  Angyal-család. Anya és lánya együtt maradtak, a 16 éves fiút, Istvánt, elszakították tőlük. A lányt azután – állítólagos szökési kísérletért – nyilvánosan felakasztották, az anya meghalt. A fiú túlélte. Őt az 1956-os forradalomban való fegyveres részvételéért ítélték halálra és 1958 decemberében kivégezték.

 

Miért nem bombáztak a szövetségesek?

 

Történészek és párhuzamosan a tagadók máig vitatkoznak, ennyi vagy annyi volt-e a halálos áldozat. Mintha bármit jelentene, ha kevesebb embert végeznek ki gázzal, vernek agyon, hal meg éhen vagy tífuszban. Fontosabbnak tűnik az ugyancsak napjainkig vitatott kérdés, miért nem tettek a szövetségesek – elsősorban a nyugati hatalmak - szinte semmit azért, hogy legalább korlátozzák a deportálásokat, bénítsák a legnagyobb haláltábor működését. Tény az is, hogy a lengyel ellenállás már a kezdetektől, 1940 októberétől jelentette Auschwitz létezését és az ottani rémtetteket,  beszámolóikat a londoni emigráns kabinet átadta a brit kormányzatnak. És persze tudták az amerikaiak is: 1943-ban az OSS (a CIA elődje) részletes adatokat kapott a lengyelektől a deportálások mértékéről, a szelektálásról, a halálos áldozatokról. Az addig deportált 468 000 zsidó két százaléka van még életben, a 14 000 roma 90 százalékát gázkamrába küldték – rögzítette a jelentés. Mire az OSS úgy döntött, mivel az adatok nem ellenőrizhetőek, a jelentést nem hozzák nyilvánosságra. Közismert, hogy 1944 áprilisában két fiatal szlovák fogolynak sikerült megszöknie. Ők a nevezetes auschwitzi jegyzőkönyvben átfogó képet tudtak adni a táborról, a történésekről – arról is, mely vasúti vonalakon viszik oda az áldozatokat, legújabban a magyar zsidókat. Erről az USA és az Egyesült Királyság svájci követe 1944 nyár elején részletesen tájékoztatta kormányát, egyúttal javasolva, mely budapesti objektumokat. illetve vasúti csomópontokat bombázzanak, hogy akadályozzák a tömeges deportálásokat.

Fotó: holokausztfoto.hu

Bombázásokat azonban egyik nyugati nagyhatalom sem rendelt el. Az amerikai légierő, amelynek gépei Olaszországból  1944 májusától (akkor indult a magyar zsidók tömeges deportálása) már könnyen elérték a térséget,  egyszer, szeptemberben támadták az Auschwitz-közeli Buna Műveket, később még három légitámadás volt a térségben, de egyik sem irányult a vasutak, vagy a gázkamrák ellen. Hosszú viták után döntöttek így. Az ellenérvek úgy hangzottak, hogy a vasutakat a németek gyorsan kijavítják, és a foglyok élelme is síneken érkezik. A fontosabb: amikor egyszer bombázták a buchenwaldi lágert, ott 315 fogoly vesztette életét s vagy 1500-an, részben súlyosan, megsebesültek. A brit és az amerikai hadvezetés a frontokra és a német városok bombázására kívánt összpontosítani – a szovjetek számára pedig a kérdés (bár utóbb 260 katonájuk esett el az auschwitzi harcokban) nem volt fontos. S ott volt az ellenzők végső érve: ha bombáznak, a németek azt állíthatják, hogy nem ők, hanem a szövetségesek ölték meg a rabokat.

 

Gyilkolás még a háború végóráiban is

 

Pedig voltak, akik a végórákban pusztultak el, amikor a bestiális SS a front közeledtével, 1945 januárjában javarészt kiürítette a tábort, és a rabjainak többségét gyalogos menetben hajtotta nyugatra. Életüket mentendő olyanok is beálltak a sorba, akik nem bírták a menetelést s útközben szenvedtek ki, vagy kaptak golyót. A maradásra kényszerült magatehetetlenek rettegtek, hogy végeznek velük, de erre már nem volt idő, „csak” hétszázukat géppuskázták le: fontosabb volt, hogy Himmler parancsára eltüntessék a borzalom nyomait. Felrobbantották a legtöbb krematóriumot, elégették az iratokat, a nyilvántartásokat.

Fotó: holokausztfoto.hu

Kevesen látták a szövetséges katonai erők belső tájékoztatására készült 1945-ös dokumentumfilmeket a gázkamrákról, a bennük épen maradt emberi csontokkal. Hozzá a felvételeket az élő csontvázakról, akik megélték szabadulásukat  és a hekatombákat a többi csontvázból, akik már nem érhették meg. Vajon mit gondolnának a Holokausztot máig tagadók, kicsinylők, ha látnák az óriás hodályt, dugig tele gyerekjátékokkal, mackókkal? Vagy a sok ezer műlábat, a több tonna női hajat, a fogsorok óriás halmát, amelyekből kitörték az aranyat? A Reichsbank precíz kimutatásai szerint 1940-1945 között 320 tonna aranyat szállítottak be trezorjaiba – ebben az elégetett emberek aranyfogai is benne voltak.

Ennek is betudható, hogy a tettesek nagy többsége megúszta.

Az SS nyolcezer 1940-45 között Auschwitzban szolgáló emberéből mindössze 800-at vontak felelősségre. Német vagy osztrák bíróság előtt csak keveset  – az NSZK-ban 29, az NDK-ban 20 auschwitzi SS-tagot ítéltek el.

Voltak kemény eljárások, halálos ítéletek 1945–49 között, a szövetségesek által rendezett nürnbergi és a párhuzamosan zajló, a lengyelek által kezdeményezte krakkói perben. Az NSZK-ban csak a hatvanas évektől kezdődött a felelősségre vonás és tart máig, bár a még fellelt agg hóhérokkal nehéz mit kezdeni.

Sajátos szál a történetben az, amelyik a MÁV felelősségét firtatja. Az első deportáló vonat Nyíregyházáról indult el áldozataival 1944 május 14-én, az utolsó Rákoscsabáról július 20-án. 2010-ben 14 Holokauszt-túlélő jogi keresetet nyújtott be a MÁV ellen, amelynek vonatai a deportálásokat bonyolították. 240 millió dollár vagyoni kár és egy milliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését igényelték azért, mert a vasúttársaság annak tudatában továbbította a szerelvényeket, hogy tudta, milyen sors vár azok utasaira. A keresetet elutasították azzal, hogy amerikai bíróságnak nincs joghatósága az ügyben. A fellebbviteli bíróság úgy ítélt, hogy az 1947-es párizsi békeszerződés nem mentesíti a magyar tisztségviselőket a felelősség alól. Ezért meg kell vizsgálni: folytatódhat-e az eljárás, mielőtt a felperesek valamennyi magyarországi jogorvoslati lehetőségüket kimerítették volna. A per tart. 

Döbbenetes, nyomasztó olvasmány Szita Szabolcs kötete. Rövidített változata éppen ezért több mint hasznos lenne kötelező olvasmányként a közép – és a felsőoktatásban. És mindazok számára, akik hajlandók szembenézni ezzel a szörnyű tragédiával, amelynek áldozatai és tettestársai egyaránt magyarok voltak.

Az 55. évfolyamában járó Színház folyóirat nem jelenik meg többet nyomtatott formában. A decemberi lapszámmal a nyomtatott kiadás – a szerkesztőség kezdeményezésére és a Színház Alapítvány kuratóriumának jóváhagyásával – megszűnik.

A korábbi évek sikerei után idén is kiválasztották a TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját, az elismerő címet 2022-ben a Lunczer Pálinkaház fürtös meggy pálinkája kapta – közölte az Agrárminisztérium pénteken.

A lipicai lótenyésztés hagyománya szellemi kulturális örökség részeként felkerült az UNESCO listájára – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint Nagy István tárcavezető.