Szeged büszke a transzvesztita prostituáltakra
„Mindenkiben benne van a fiú és a lány is” – lehetne a mottója annak a fotókiállításnak, amely a szegedi Regionális Összművészeti Központban (REÖK) látható.
A különleges témájú fényképek brazil transzvesztitákat ábrázolnak. A kiállítás a bécsi KÜNSTLERHAUS és a REÖK együttműködésé-vel jött létre. A rendezők az osztrák Marianne Greber alkotásaival azt szeretnék prezentálni, hogy a világ sokszínű, és a tolerancia elengedhetetlen.
A művésznő igencsak speciális témát választott: brazil transzvesztita prostituáltak életét mutatja be, a rájuk jellemző színpadias mindennapok, a folyamatosan a „köztes”-ben zajlódó élet fényképes ábrá-zolásával.
– A tárlat anyaga tulajdonképpen protestálásom része, és száz százalékig a mai társadalomról szó – mondja a fotós. – Tükröt mutat. Fontos, hogy lássuk: a világ színes. Amikor megszületünk, a lel-künkben nem fiúk vagy lányok vagyunk, mindenkiben megbújnak feminin és maszkulin vonások is. Más kérdés, hogy ezeket később ki hogyan mutatja meg. A képek kevésbé szeretnék a nemiséget áb-rázolni, sokkal inkább a létezés kérdését boncolják.”
Marianne Greber véleménye szerint transzvesztitának lenni természetes dolog, ezeknek az emberek-nek mégis nap mint nap huszonnégy órában kell harcolniuk önmagukért és azért, hogy elfogadják őket. A képeken úgynevezett drag queen-eket is láthatunk. Ők olyan férfiak, akik nőnek öltözve szó-rakoztató előadásokat tartanak. „Egyiküket hatalmas bambuszok között sétálva fotóztam le. Megfi-gyelhetjük a felvételeken, hogy egyik növény se olyan, mint a másik. Máshogy nővekednek – még akkor is, ha mindegyik bambusz –, némelyikük egészen extrém a többihez képest. Azt hiszem, érthe-tő, mit szerettem volna ezzel szimbolizálni.”
A képek között szerepel az Utolsó vacsora parafrázisa is. „Ez egyfajta tiszteletadás a vallás, egyúttal pedig a tolerancia felé – magyarázza Greber. – A transzvesztiták részesei szeretnének lenni a vallás-nak, hisznek Jézusban.”
A művésznő Brazíliában készítette képeit, melyek egyébként a Sou Glamour című albumában is megjelentek. „Érdekes volt a munkafolyamat – emlékszik vissza. – Rengeteg előítélet van bennük is, például a fotósokkal szemben. Azt gondolják, hogy aki fotózza őket, az mindenképpen a nemiségüket szeretné kiemelni, holott én a művészetüket kívántam megörökíteni. Erről azonban rendkívül sokáig kellett győzködni őket. Szinte velük éltem annak érdekében, hogy megismerjem a világukat, például a prostituáltakat az utcára is követtem. Őket is el kell fogadnunk, hiszen rengeteg transzvesztitának nincs más lehetősége a megélhetésre.”
A művésznő konzervatívnak valljamagát, mégsem érdekli, ha valaki meleg vagy transzvesztita. Azt a célt tűzte ugyanis maga elé, hogy felhívja az emberek figyelmét: az életet több aspektusból is lehet nézni. Ezt kívánja elérni a kiállításon bemutatott képekkel is, amelyek 2009. február 1-ig látha-tók Szegeden, a Tisza Lajos körút 56. alatti REÖK-palotában.
.
Csatolt fotó: "Luana Muniz no MAC #3", Niterói, 2008.
