Quentin Tarantino 60 éves lett

Egészen pontosan március 27-én tölti be hatvanadik életévét Quentin Tarantino amerikai rendező, kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró, producer, az amerikai független film egyik legnagyobb hatású alakja.

 

2023. március 25., 08:41

Szerző:

A Tennessee állambeli Knoxville-ben látta meg a napvilágot. Apja, Tony Tarantino olasz származású színész és amatőr zenész még születése előtt elhagyta akkor még csak 16 éves, ír-cseroki indián származású anyját. Gyermekkora Los Angelesben telt, a középiskolát otthagyva végül a Video Archives elnevezésű tékában kötött ki, ahol ideje nagy részét filmnézéssel töltötte, hogy azután részletesen megbeszélhesse barátjával, Roger Avaryval, akivel később egy sor filmen dolgozott együtt – idézi fel a rendező pályáját az MTVA sajtóarchívuma.

Ezek közül az első az 1992-ben bemutatott Kutyaszorítóban volt, amellyel megalapozta hírnevét: az alkotás a Sundance filmfesztiválon besöpörte a kritikusok elismerését és legendává avatta a kultfilmesek körében. A vértől csöpögő filmet Tarantino íróként, színészként és rendezőként is jegyezte, s olyan, későbbi munkáiban is visszatérő nehézfiúkat szerepeltetett, mint Tim Roth, Steve Buscemi és Michael Madsen.

Az 1994-es Ponyvaregényt John Travolta, Bruce Willis, Samuel L. Jackson, Uma Thurman és Christopher Walken játéka tett feledhetetlenné. A több összefonódó történetet elmesélő bűnügyi film számos helyen idézi meg Tarantino meghatározó filmes élményeit, több mondata szállóige lett. A szinte azonnal kultuszfilmmé avanzsált alkotással elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscar- és Golden Globe-, valamint a BAFTA-díjat, a Ponyvaregény 2013-ban az amerikai filmörökség része lett. 1996-ban megírta Robert Rodriguez Alkonyattól pirkadatig című horrorfilmjének forgatókönyvét, egy évvel később elkészítette a Jackie Brownt, amelyben a hetvenes évek hangulatát felidézve, gyermekkori bálványa, Elmore Leonard Rum Punch című regényét filmesítette meg.

A Kill Bill című kétrészes film (Tarantino egy filmet tervezett, de a négyórás terjedelem miatt a két részt fél év különbséggel mutatták be) tisztelgés a hetvenes évek kung-fu és karatefilmjei előtt, de egyben a műfaj újraértelmezése is, amelyben a legkülönfélébb klisék keverednek és alkotnak új egységet. Az ötlet a főszereplő Uma Thurmannel közösen született még a Ponyvaregény forgatása közben. Az esküvője napján fejbelőtt, gyermekét elvesztő menyasszony könyörtelen vérengzéssel járó bosszúhadjárata jobbára pozitív fogadtatásra talált, de megosztotta a kritikusokat és a közönséget egyaránt. Sokan briliáns elmének, mások eszeveszett szörnyetegnek bélyegezték Tarantinót.

2005-ben a Sin City-ben tűnt fel „különleges társrendezőként” Frank Miller mellett, és még ugyanebben az évben két epizódot is rendezett a népszerű Helyszínelők című sorozatban. Ismét Robert Rodriguez oldalán tűnt fel a 2007-es a Grindhouse: Terrorbolygó és Halálbiztos epizódokban. A két egymáshoz lazán kapcsolódó, a hetvenes és nyolcvanas évek B kategóriás filmjei előtt tisztelgő produkcióban mint színész, producer és rendező is aktív szerepet vállalt.

2009-ben mutatták be a második világháborús, a megszállt Franciaországban játszódó Becstelen brigantyk-at. A Brad Pitt, Christoph Waltz, Michael Fassbender, Eli Roth és Diane Kruger alkotta impozáns szerepelőgárdával forgatott alkotás nyolc Oscar-jelölést kapott, többek közt a legjobb filmét, a legjobb rendezést és a legjobb eredeti forgatókönyvet, azonban a díjkiosztó gáláról csak Waltz távozott a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrocskával.

2012-ben került a mozikba az általa írt és rendezett Django elszabadul című western, amely a rabszolgatartó Délen játszódik három évvel a polgárháború kitörése előtt. A főszerepekben Leonardo DiCapriót, Jamie Foxxot, Christoph Waltzot, Samuel L. Jacksont felvonultató, erőszakban tobzódó film egy szökött rabszolga bosszúhadjáratát beszéli el korábbi gazdái ellen. Az alkotásért elnyerte második Oscar- és Golden Globe-díját a legjobb forgatókönyvért. Ezt követte 2015-ben Az aljas nyolcas című western, amelyet jól fogadtak a kritikusok, Tarantino ebben az évben kapott csillagot a hollywoodi Hírességek sétányán.

Kilencedik filmjét, a Volt egyszer egy Hollywoodot 2019-ben mutatták be a Cannes-i filmfesztiválon és a premierközönség hétperces vastapssal ünnepelte. A Leonardo DiCaprio, Brad Pitt és Margot Robbie főszereplésével készült alkotás, amelyet „Hollywoodhoz írt szerelmes levélként” emlegetnek, Los Angelesben játszódik a hippimozgalom idején, Hollywood aranykorának végén, fontos szerepet kap benne Roman Polanski filmrendező várandós felesége, Sharon Tate. A nosztalgikus film megkapta a legjobb vígjáték vagy musical Golden Globe-díját, Tarantino pedig a legjobb forgatókönyvért járó Golden Globe-ot is elnyerte a produkcióval. Jóllehet már korábban bejelentette, hogy tíz film és/vagy hatvanéves korának elérése után visszavonul, ez talán mégsem lesz így. Pár hónapja egy tízrészes minisorozat megírásáról beszélt, jelenleg pedig egyre nagyobb számban szivárognak a hírek The Movie Critic című filmjéről. Sajtóértesülések szerint a forgatókönyvet már megírta, a film a hetvenes évek Los Angelesében játszódik, főszereplője pedig egy női filmkritikus.

Tarantino első nyomtatásban megjelent fikciós munkája, a Volt egyszer egy Hollywood könyvváltozata 2021-ben, a Cinema Speculation című filmtörténeti könyve 2022-ben jelent meg. A rendező 2018-ban nősült meg és azóta két gyermeke született.

(Kiemelt kép: Quentin Tarantino amerikai rendező és felesége, Daniella Pick izraeli énekesnő 2021. október 19-én megérkezik a római Auditorium Parco della Musica helyszínére, hogy részt vegyenek a Tarantino tiszteletére rendezett életműdíj-átadó ünnepségen a 16. Római Filmfesztiválon. Fotó: Alberto PIZZOLI/AFP)

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.