Batta András: Hogy egy művésznek mit bocsájtanak meg és mit nem, majd 50 év múlva lesz érdekes

– Fiala János: Mit hagytál félbe, amikor 2013-ban elhagytad a Zeneakadémia rektori székét?

– Batta András: Az intézmény nemzetközi szellemiségének kibontakoztatását. A Zeneakadémia persze önmagában nemzetközi, hiszen híres növendékek – Solti vagy Cziffra György – elvitték a hírét a világba. Ezt a nemzetközi szellemiséget vittem volna tovább. Sajnáltam, hogy egyszer sem tudtam beülni a felújított rektori irodába. 2013. október 22-én nyitottunk meg, és október 30-án már nem voltam rektor.

– Mennyit csúszott a Zeneakadémia átadása?

– 2007-ben ítélte meg a kormány a támogatást. Amerikában ugyanakkor megtanultam, hogy legalább 8-9 év kell egy ilyen beruházáshoz. Ez a Zene Házára is vonatkozott, hiszen ott az első szellemi kapavágásra 2012-ben került sor.

– Van aktív kapcsolat a Zeneakadémiával?

– 65 évesen nyugdíjba mentem. A Magyar Zene Háza akkor már olyan előrehaladott állapotban volt, hogy azt gondoltam, amellett rendszeresen már nem tudnék tanítani. Végül 2018-ig voltam oktató. A Zeneakadémia Baráti Körének azonban ma is az elnöke vagyok, támogatókat gyűjtök az intézmény köré. Vigh Andrea rektorasszonnyal nyílt, baráti a viszony. Ez van. Lezárult az életem egyik nagy fejezete, nincs különösebb nosztalgiám iránta.

– Miért te kaptad a megbízatást a Magyar Zene Háza vezetésére?

– Az elején szó sem volt róla. Az elkészítő bizottságban ugyan benne voltam, de akkor még a Zeneakadémia foglalkoztatott. Baán László hívott fel, kellene valaki, aki elindítja a ház tartalmáról való gondolkodást. Egyszer, Baán Lászlóval, a Gyorgyevics Benedekkel közösen tartott sajtótájékoztatón álszerényen és önironikusan mondtam: örülök, hogy benne lehetek, mert ez az én hattyúdalom. Erre Baán azt mondta, ez a te házad. Hívő vagyok. Irányítja valaki a sorsunkat.

– Karácsony Gergely zuglói polgármestersége idején pregnáns vita zajlott Baán Lászlóval, aztán megjelentek a ligetvédők. Persányi Miklós ugyan elvállalta a zöldügyek vitelét, de úgy tartotta a Liget-fórumokat, hogy azokon csak környezetvédelmi szempontokról lehetett szó. Épületekről nem. Akkor már tisztában kellett lenned, hogy a Városliget szimbolikus politikai térré vált. Amikor a Magyar Zene Háza még csak a tervasztalon létezett, számoltál a politikával, hogy olyan mértékű lesz a jelenléte, amennyire Mozart, és Kurtág sem komponálhatta bele?

– Fantasztikusan írtad le ezt a szituációt. Valóban sem Mozart, sem Kurtág nem komponált volna ilyet, engem viszont csak ők érdekeltek. A Zeneakadémiát is ügynek láttam. Bizonyos értelemben együgyű vagyok, a napi politikai dolgok nem foglalkoztatnak azon túl, hogy hallok ezt-azt.

– Akkor most arról fogunk beszélgetni, hogyan telt meg tartalommal a Zene Háza?

– Igen. A tartalom csírája már a Gőz László vezette BMC-ben megalakuló bizottság megjelent. 2012-ben. Már az építészeti kiírásban benne volt, hogy legyen kiállítótér, hangdóm, de sSok mindent én találtam ki. 2015-16. tájékán kimentünk Bolognába megnézni a David Bowie-kiállítást. Az megvilágosodás volt. Abban, hogy mit lehet egy kiállítással kifejezni, másrészt, hogy a Magyar Zene Háza legyen az ismeretterjesztés, a beavatás, és a zenepedagógia újra gondolt terepe, nem porosan, hogy Kodály is ráismerjen. Jöttünk haza, és végig erről beszélgettünk Bennem akkor dőlt el, hogy akkor is végig csinálom, ha nem valósul meg.

– Van elvárás a látogatottságot illetően?

– Baán László már érdeklődött. Besettenkedett az egyik koncertre és az első kérdése az volt utána: ugye, teltház? Hány jegyet adtatok el? Nagyképűen fog hangzani, de kicsit úgy érzem, szellemi ernyőként, arcként, lélekfrissítőjeként vagyok az élén egy csapatnak, ami teli fiatal, profi emberekkel. A jegybevétel legyen inkább az ő gondjuk.

– 2800 forint a kiállításra a belépő.

– Így van, és vannak még koncertek. Ez egy olyan zenepavilon, ami a liget-jelleget erősíti.

– Sejtetted, hogy kultur/politikai támadások kereszttüzébe kerülsz? Egyesek szerint a zeneoktatás helyett a kényelmesebb megoldást választottad.

– Ez azért hülyeség, mert sokkal kényelmesebb lett volna professzorként tovább tanítanom azt, amit 40 évig tanítottam. Besétálhattam volna a professor emeritusi rangba, ehelyett egy kitaposatlan úton indultam el. A személyes támadás engem azért nem izgat különösebben, mert már eddig is többet kaptam az élettől, mint amennyit megérdemeltem volna. Ezeken én már túl vagyok.

– Tapasztalatom szerint most a Ház révén az értelmiség figyelmének kereszttüzében telnek napjaid. Van miért szabadkoznod?

– Nincs. Bemegyek a Házba, és elég, ha látom az emberek szemében a tüzet és a lelkesedést.

– És ha azt kérdezik: nem zavarja, hogy évekkel korábban itt ligetvédőket bilincseltek meg?

– Nem, mert ők azt se tudták, mi ellen protestálnak. Ezzel én nem tudtam, tudok mit kezdeni.

– Szakcsi Lakatos Béla a megnyitón eljátszotta a "Piros volt a paradicsom, nem sárga…" néhány taktusát. Mit él át egy művész, ha a tréfája miatt guillotine alá teszik a fejét?

– A művész szabadsága, hogy mit játszik. Ha előtte megkérdezett volna, lehet, hogy azt tanácsoltam volna, hogy ezt azért ne. Hogy egy művésznek mit bocsájtanak meg és mit nem, majd 50 év múlva lesz érdekes. Akkor döntsenek arról, hogy Szakcsi Lakatos Béla a 2022-ben, a magyar kultúra napján, a paradicsom állapotáról való rögtönzésével mit idézett elő… Tudod a művész az művész, más állatfajta, mint akik ítélkeznek róla.

(Kiemelt képünk: Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Batta András rektor, kormánybiztos a megújult Zeneakadémia megnyitója előtt 2013. október 22-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)