Párhuzamok

Részlet egy meghívóból: „A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria szeretettel meghívja Önt a Párhuzamok fotópályázat eredményhirdetésére és a legjobb fotókból összeállított kiállítás megnyitójára. A fotópályázat kiírásával célunk, hogy a fotóművészet eszközeivel mutassuk be a fogyatékosok életét, miszerint a fogyatékos emberek is ugyanúgy élnek, éreznek és cselekszenek, mint egészséges társaik, képesek értékeket létrehozni és az élet különböző területein a fogyatékos állapotot figyelembe vevő kiegyensúlyozott, örömteli életvitelre.”

A megnyitóra nem tudtam elmenni, néhány hét múlva jutottam csak el a Kőbányai út és a Könyves Kálmán körút sarkára. Elég karcos vidék az önmagában is (kínai piac, Meki, MÁV, effélék), beletelik egy kis időbe, míg a hajdani vasúti épületek egyikében felfedezem az Art Brut Galéria raktárra vagy felvonulási épületre emlékeztető termeit. Ráadásul az eső is szakad, sötét, borult az ég, mintha a természet is figyelmeztetni akarna, az élet bizony kutya nehéz tud lenni, ha az embernek nincs szerencséje.

És azokról, akik itt élnek és dolgoznak, s akiket ezek a fotográfiák ábrázolnak (a teljesség igénye nélkül, olyan kvalitásos alkotók művein, mint Ambrus Miklós, Albert Péter, Varga Sára Stefánia, Érdi-Krausz Éva, Szabó Balázs, Lábady István, Vancsó Zoltán, Szilágyi Lenke és nem utolsósorban kollégánk, Simon Márk, aki a pályázat nagydíját is elnyerte megrendítő fotósorozatával), sok minden elmondható, de az semmiképp, hogy a szerencse fiai volnának.

Nézem a képeket, merengek a világ igazságtalanságán, amikor egy kis csapat érkezik a terembe a helyi erőkből: hogy meglátnak, körülvesznek, és egymás szavába vágva, lelkesen mesélik el, hogyan született a tárlat, ki keretezett, ki szögelt, ki takarított, ki csak szerepelt benne, s büszkén mutatják, hogy ez bizony az ő életük, nagyon is az.

– Tetszik? – kérdezi egy örök gyermek kikerekedő szemmel.

Én meg hangtalanul bólintok.