Ötven éve halt meg Jávor Pál
Jávor Pál nem úgy jelenik meg az emlékezetünkben, amint éppen Vörösmarty A vén cigányát szavalja – pedig hangfelvétel őrzi a kitűnő előadást –, hanem ügyeletes szívtipróként, fehér kesztyűben, a kis Jávor-bajusszal, és húzatja a cigánnyal. Valahogy mindig azt a néhányat vetítik a több mint hetven filmjéből, ami ezt a képet őrzi. Volt olyan év, amikor tíz filmben is szerepelt a sztár, akit mindenki csak Palinak szólított.
Azt már kevesebben tudták, hogy az igazi szerelme a színpad volt, remek szerepeket játszott a Vígben és a Nemzetiben. Gobbi Hilda így emlékszik vissza: "Jávor Pali egy nagy színész volt. Én vele játszottam 1941-ben a Peer Gyntöt, és állítom, hogy ő volt a legjobb Peer Gynt eddig. És a Rank doktorja Ibsen Nórájában olyan volt, hogy szaladjon utána, aki meg tudja csinálni. És a Thomas Painje... Egy nagy színész volt. Hogy arra használták, hogy szép volt, meg mulatni tudott? Hát mindenkit arra használnak, amit akarnak."
Emlékezetes volt A makrancos hölgy Petruchiójaként és János vitézként is, vagy Armand-ként A kaméliás hölgyben, a Romeo és Júlia Mercutiójaként illetve a Nem élhetek muzsikaszó nélkül Balázsaként.
"Jávor Pál, a Nemzeti Színház tagja 1959. augusztus 14-én hajnalban hosszú szenvedés után elhunyt" – állt a gyászjelentésben. Nyolcvanezer ember kísérte ki a temetőbe. Azóta sem volt színész búcsúztatásán ekkora tömeg.
– Meghalni jött haza – mondták róla. Meghalni, méghozzá hosszú út után, amely végül is 1944-ben kezdődött. Ekkor tört ketté a bonviván, a mindenki Jávor Palijának a karrierje. A Gestapo mint politikai foglyot Sopronkőhidára hurcolta, majd Németországba deportálták. Jávor ugyanis nemcsak a filmvásznon és mulatozás közben volt karakán: nyíltan kimondta, mi a véleménye az 1938-tól dívó politikáról, később pedig a színészkamarában is verte az asztalt, amikor kollégáit letartóztatták vagy elhurcolták. Színházi fizetését szétosztotta a letiltott kollégák között.
Kilenc hónapnyi pokol után arra tért vissza, hogy tagsága a Nemzeti Színházban megszűnt, és az új vezetés sem kötött vele szerződést. "Hamarosan visszajövök" – integet azon a képen, amely a vonat ablakában ábrázolja 1946-ban. Féléves amerikai turnéra indult, tizenegy év lett belőle.
Odakinn nem tudott gazán gyökeret verni. Voltak sikerei is, például Molnár Ferenc Liliomjával (ezzel később Izraelben is turnézott), ám hamarosan hakniszerű utakra kényszerült az amerikás magyarok között. A fáma szerint akkor telt be a pohár, amikor egy részeg emigráns pisztollyal kényszerítette, hogy énekelje el a társaságnak az Ég a kunyhó, ropog a nádat.
1957. november 25-én érkezett haza, betegen. Néhányszor fellépett, de kétszer meg kellett operálni, és a második műtét után már nem jött ki a kórházból. Mondhatni, a halálos ágyához vitték a minisztérium képviselői az új szerződést a Nemzetihez. Jávor tehát visszakerült szeretett színházához, de már nem léphetett fel benne.
Állítólag boldogan készült a visszatérésre. Igaz, Bárány Tamás Az utolsó szerep című novellájában azt írja, hogy amikor elmentek a hivatalos látogatók, Jávor Pálról lehullott a bizakodó beteg álarca: – Jól játszunk, mi? – kérdezte keserűen.
