Oscar-díjas építészet – Nemzetközi elismerést kapott Angyalföld
Nemzetközi építészeti nagydíjat kapott a XIII. kerületi önkormányzat. Az Angyalföld újjáépítése a 21. században elnevezésű pályázatot a Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) ezüst nagydíjjal jutalmazta. Az arany nagydíjat egy német város kapta. A díj voltaképp az építészet Oscar-díjának is tekinthető.
Többféle kategóriában pályázhattak beruházók, városok vagy önkormányzatok. Egy-egy megvalósult beruházással vagy műemléki rekonstrukcióval is lehetett pályázni.
A XIII. kerületi önkormányzat a legösszetettebb, úgynevezett masterplan kategóriában indult. A nemzetközi zsűri Angyalföld fejlesztéseit, az elmúlt évtizedekben kialakított építészeti és kulturális környezetet ismerte el, vagyis az elismerés akár életműdíjnak is tekinthető.
– Angyalföld elmúlt negyed évszázados, dinamikus fejlődését díjazták – mondta el a 168 Órának Borszéki Gyula, a XIII. kerület alpolgármestere. – Eklatáns példa erre a Váci út, amely 25-30 éve még pusztuló ipari telep volt, gyárakkal, mára egymillió négyzetméteren modern irodák és húszezer új lakás épült, illetve hatszáz önkormányzati bérlakást is adunk a rászorulóknak.
Az alpolgármester hangsúlyozta: törekedtek arra, hogy minél kiszámíthatóbb feltételeket és körülményeket biztosítsanak a beruházóknak, és jó partneri együttműködés alakuljon ki a befektetőkkel, illetve a kerületi lakosokkal. A siker számokban is mérhető. Az utóbbi évtizedekben nőtt a kerület lakossága. Mintegy 75-80 ezer munkahely van a kerületben, ennyi embernek van kereseti lehetősége.
H. E.