Önkéntes vak
Felhőtlenül lehet örülni Jónás Tamás sikerének. Hogy Spiró György, Rakovszky Zsuzsa és Térey János után idén ő kapta az (irodalmi! rangos!) Aegon-díjat.
Lírája, ahogy mondani szokás, provokatív és őszinte, verseiben azonossá lesz az élet és a költészet, a megjelenített élmények rendkívül személyesek. Az övé nem szerep-, hanem átélt, élettel teli sorslíra. Emberi küzdelem, amelyet szemlélve az olvasó felelősséget érez a költő iránt.
Felhőtlenül lehet örülni Jónás Tamás sikerének. Hogy idén az ő Önkéntes vak című verseskötetét jutalmazta a zsűri. Mert alkalom átélni mások életét. József Attiláét is, akinek sanyarú sorsát Jónás sokáig és kényszerűen megtapasztalta, végigszenvedte, átvészelte és túlélte. Akit versei egy részében önként követ. Akiéhez tehát részben hasonlatos az élete, és egy részben hasonlatos a költészete.
E siker alkalom szavakat, mondatokat kóstolni Jónás verseiből. Részben erős sorok, részsorok ezek, filozofikusak, töprengők, szépek, eredetiek, ellentétetekből merítők-táplálkozók, építkezők és rombolók, játékos-komolyak. Részben semmilyenek, a „nem játszom szerepet”-szerepnek megfelelők, egy-egy közepes rím kedvéért leírtak, de belül elrontottak, más soroknak ellentmondók, azokkal össze nem békíthetők. Mert ez nem Jónás legjobb kötete – itt ígéretes tehetség, aki zseniális, kongeniális és éretlen verseket egyszerre ír. Díját tehát nem érdem nélkül kapta, talán csak nem a legmegfelelőbb pillanatban.
Jónás Tamás sikere jó alkalom a tévedésre. Lehetőség arra, hogy hibázzak. Például azt gondoljam: az élet nem esztétikai kategória. És azt, hogy az efféle (fent idézett) szavakkal-dicséretekkel: „szomorúság”, „küzdeni akarás”, „provokatív gesztus”, „őszinteség”, „élet és költészet azonossága” óvatosan kellene bánni, ha „csak” irodalomról van szó.
