Őfelsége beszélni magyar
Eddig is tudtam, hogy semmi pénzért nem állanék királynak, de most már teljesen bizonyos vagyok benne. Úgyhogy ki is hirdetem ország és világ előtt, ha bárkinél a királyság gondolata felmerül, rám ne számítsanak.
Sok a macera vele, az a baja. Az embernek minden lépését figyelik, úgyhogy folyton viselkedni kell, s amikor meg nem, akkor tanulni.
De nagyon.
Itt van például a Ferenc József, szegény, ennek is mit össze kellett bifláznia, hogy trónra kerülhessen. Az összes élő tudománnyal meg kellett ismerkednie, sőt, még egy valódi mesterséggel is komoly viszonyba kellett kerülnie. (Asztalos lett az istenadta, nem maradt a kaptafánál.)
És akkor még ott volt a magyar nyelv. Bizony, bizony, őfelsége egészen jól tudott magyarul. Legalábbis arról tanúskodik az a füzet, amelyet Pelcz Katalin lelt fel a bécsi levéltárban (s amelyet most ki is adott egy kísérő tanulmánnyal Nyelvmesterkedés – Ferenc József magyarul tanul címmel). A füzet 1840-ből való, és a későbbi király tollba mondott gyakorlatait tartalmazza. A füzetből kiderül, hogy ekkorra a koronaherceg már elég jól beszélte (írta) nyelvünket, hiszen a legnehezebb szavakat is szinte hibátlanul írta le (Nemeskéri Kiss Pál, ekkori magyartanára a hazai földrajz és történelem rejtelmeibe avatja e diktandóval), amikor viszont hibázott, logikailag követhetőek a hibák is. A váratlanul előkerült értékes lelet tehát egyértelmű választ ad a kérdésre, mennyire tudott Ferenc József magyarul (jól), de más következtetések levonására is alkalmas. Pelcz Katalin nyelvészként a korabeli magyartanítás (a nyelvmesterkedés) fejlődését tekinti át, különös tekintettel az uralkodóházban uralkodó állapotokra (Görög Demeter volt például Ferenc Károly főnevelője huszonegy éven át – az ő neve önmagában garancia a magyartudásra), de volna itt keresnivalója a történettudománynak is. Tudniillik Ferenc József úgy kap királyi oktatást, hogy olyan messze van a tróntól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ahhoz, hogy közelebb kerüljön, le kell mondatni Ferdinándot meg az apját.
Zsófia anyacsászárné nem bízott semmit a véletlenre.
