A Nobel-díjas Annie Ernaux francia írónő ki sem mondja Orbán nevét

Annie Ernaux szerint Orbán működése legalább annyit árt Európának, mint a rasszista és szexista Éric Zemmour, aki januárban már komoly tényezője volt az idei francia elnökválasztásnak.

2022. október 7., 10:25

Szerző:

Az idei irodalmi Nobel-díjas Annie Ernaux élesen bírálta Orbán Viktort a HVG-vel készült, Évek című regényével kapcsolatos interjújában. A lap a januári cikket most a Nobel-díj kiosztása miatt ismét közölte.

A francia elnökválasztás előtt Ernaux nyílt levelet intézett Emmanuel Macron francia elnökhöz. Mikor a HVG erről kérdezte az írónőt, többek között az Orbánról alkotott véleménye is napvilágra került. Az írónő saját bevallása szerint soha nem tudott megbékélni a társadalmi igazságtalanságokkal, és nyugtalanítja, hogy ki lesz Macron kihívója. Szerinte Éric Zemmour, akit rasszista és szexista nézeteit nagyon gyakran hangoztató újságíróként ismrt meg a világ, és nagyon rövid időn belül komoly tényezője lett a francia elnökválasztásnak, óriási károkat okoz a fejekben. A 82 éves francia írónő a magyar miniszterelnököt is ebbe a kategóriába sorolt, és azt mondta: „a nevét sem vagyok hajlandó kimondani, annyit árt a működése Európának.” 

(Kiemelt képünk: A 2002. március 07-én készült archív felvételen Annie Ernaux francia írónő a "Campus" című televíziós műsorban mutatja be "L'Occupation" című könyvét. Annie Ernaux francia írónő, aki megtévesztően egyszerű, az osztály és a nemek személyes tapasztalataiból merítő regényeiről ismert, 2022. október 6-án Stockholmban irodalmi Nobel-díjat kapott. Fotó: SYLVAIN ESTIBAL / AFP)

16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.