Nem lesz kultúrharc - ígéri az államtitkár

- Hogyan intézte el a kulturális államtitkári megbízatást?

– Nem én intéztem el. Felkértek rá.

- A legbennfentesebbek is Halász Jánosra fogadtak. Ráadásul előző beszélgetésünkkor azt bizonygatta: az akkori államtitkárnak, Szőcs Gézának eszében sincs lemondani, önt meg senki nem kérte fel semmire.

– A sajtóban azért már két hónapja olvasható volt, hogy szóba került a nevem. Az új könyvem június 12-i székesfehérvári bemutatóján azzal lépett oda hozzám az egyik kiváló barátom, bármibe fogadna, hogy akinek ilyen kötete jelenik meg, az ennek a kormánynak nem lesz a kulturális államtitkára. Mivel már éreztem a dolog előszelét, azt válaszoltam, bármibe azért ne fogadjunk, legfeljebb egy karton pezsgőbe. Balog Zoltán miniszter úr amúgy csak a kinevezését megelőző napokban ült le a különböző pozíciókra szánt jelöltekkel, így velem is. Arról kérdezett, mit változtatnék a kultúra terén, de az szóba sem került, hogy lecserélné Szőcs Gézát. Meg is lepődtem, amikor Géza elkapott a parlamenti büfébe menet, és jelezte: ha esetleg nem tudja tovább csinálni, engem látna szívesen utódjaként.

- Pedig voltak önök között komoly véleménykülönbségek.

– Mondom: meglepődtem.

- Kapásból elfogadta az államtitkári posztot, vagy támasztott feltételeket?

– Egy államtitkárjelölt nem támaszt feltételeket a miniszterének. Legfeljebb kéréseket fogalmaz meg.

- Mit kért?

– Hogy segítsen növelni a költségvetésben a mozgásterünket.

- És?

– A 2013-as költségvetési törvény tervezetében az ideihez képest hárommilliárd forinttal, vagyis tizenkét százalékkal nő az államtitkárság büdzséje. Ez nem kevés.

- Önnek köszönhetően erősödik a kultúra pozíciója?

– Más a habitusom, mint Szőcs államtitkár úré. Én egyértelművé fogom tenni: a kormány számára a kultúra kiemelkedő fontosságú terület.

- Centralizál? Maga alá von olyan, Szőcs idejében önállóan működő területeket, mint a film vagy a külföldi magyar kulturális intézeteket összefogó Balassi Intézet?

– Szó sincs centralizációról, a kulturális államtitkárságon ágazati irányítás folyik.

- Ez tényleg jobban hangzik.

– A filmtörvény esetleges módosítását a jövőben is itt készítjük elő, pedig a filmgyártást nem mi irányítjuk, hanem a fejlesztési minisztérium. És bár a színházi pénzek szétosztása az elmúlt húsz évben a Belügyminisztérium költségvetésében szerepelt, a szakmai irányítás mégis a mi tárcánké, így mi döntjük el, melyik színház mennyit kap, és csak maga a szétosztás hárul az önkormányzatokért felelős BM-re.

- Ön azt sem támogatja, hogy a megyei múzeumok – az eredeti tervnek megfelelően – a megyeközpontokhoz kerüljenek.

– A kérdést most fogjuk rendezni, kompromisszumos megoldást terjesztünk a kormány elé. Egyes múzeumi egységeknek nálunk van a helye, miként a Magyar Nemzeti Levéltárhoz kerülő megyei levéltáraknak is. Ez persze túlmutat az én személyes szakmai ambíciómon, a kormányé a döntés joga.

- Az sem az ambícióról szól, hogy törvénymódosítást adott be arról: államtitkári megbízatása mellett megtarthassa a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztját?

– Ugyan!

- A két feladat eddig összeférhetetlen volt. Most már nem az.

– Korrekt voltam, hiszen már az elején bejelentettem: folytatni kívánom az NKA-nál megkezdett munkát és átszervezést.

- Legalább azt megtehette volna, hogy mással adatja be az összeférhetetlenséget eltörlő törvénymódosítást.

– Ezt álszenteskedésnek tartottam volna. Butaság azt állítani, hogy a politika bekebelezi az NKA-t. A Horn-kormány idején is államtitkár vezette az intézményt, az sem kavart politikai vihart. Mennyivel lenne jobb, ha egy hozzánk lojális embert választanánk meg NKA-elnöknek, aki azt teszi, amit mondunk?

- Így most az államtitkár osztja el az NKA tízmilliárdos költségvetését.

– Eddig sem én osztottam, ezután sem én fogom, mert az a szakmai kuratóriumok feladata. Arról senki sem beszél, hogy 1993 óta most először, az én egyéni módosító indítványomnak köszönhetően vált valóban független állami pénzalappá az NKA. Így a Nemzetgazdasági Minisztérium nem tudja elvonni tőle a maradványforrásokat.

- Emlegette az osztást végző szakmai kuratóriumokat. A tagok döntő részét szinte azonnal lecserélte.

– Az új kurátorok többsége már korábban is benne volt valamelyik döntő testületben.

- Sokan közülük kormányközeliek.

– Mondjon neveket!

- Nem jegyeztem fel őket.

– Az új tagok felét is a szakma delegálta, a többieket a szakmai szervezetek jelöltjei közül a miniszter választotta ki. Kivel van baj? A könyvkiadás kollégiumában lévő nemzetközi szaktekintélyű történésszel, Hermann Róberttel? Csak mert abba a gimnáziumba járt, amelyikbe Orbán Viktor? Vagy Zimányi Zsófiával, aki Demszky Gábor alatt a Budapesti Fesztiválközpont igazgatója volt? Vagy Inkei Péterrel, a Horn-kormány helyettes államtitkárával? Az NKA-nál szakmai döntések születnek, nem politikaiak, és nem is politizálunk, az NKA Bizottságának egyetlen ülésén sem kérdeztem meg az ott lévő kiváló művészettörténész-múzeumigazgató Fitz Pétertől – akit egyébként annak idején Hiller István nevezett ki a bizottságba –, hogy Péter, kire szavaztál.

- Nyilván unja a témát, mert már megint ásít.

– Ne haragudjon, sokat dolgozom mostanában. De mutatok magának valamit. Ez itt gróf Klebelsberg Kunó 1922. június 19-én a kultuszminisztérium tisztviselői karához intézett beköszönő beszédének a vége: „Nem tagadom, valóságos ellenszenvet érzek a pártpolitikai torzsalkodásokkal szemben. Az imént, amikor bent voltam ezekben a küzdelmekben, s mint belügyminiszter áttekinthettem az egész választási mozgalmat, arra a meggyőződésre jutottam, hogy olyan súlyos helyzetben lévő nemzetnek, mint amilyenben most a magyar van, voltaképpen nem is volna szabad pártokra szakadnia. A pártpolitikai harcok mélységénél üdítőbb levegőre vágytam, fel a magasabb légkörbe, és ezt hol találhatnám meg máshol, mint a magyar kultúra tisztultabb légkörében.” Milyen igaz! A kultúrpolitika dimenziója más, mint a többi ágazaté. Az én irányításom alatt a béke szigete lesz itt, aki kultúrharcot vizionál, az téved.

- Az a 2009-ben vázolt fideszes kultúrstratégia kerül újra előtérbe, amelynek kidolgozásában ön is részt vett?

– Kiskátéként fogjuk lobogtatni.

- Miért siklott ki 2010-ben?

– Nem siklott ki. Inkább úgy fogalmaznék: Szőcs államtitkár megcélozta, ráfordult a helyes irányra, mi pedig gyorsítunk.

- Remek végszó, köszönöm.

– Alföldiről nem is akar kérdezni?

- Kérdezzem? Azt olvasom, selyemzsinórt küldött neki.

– Tudja, honnan érkeztem erre az interjúra? A konceptuális fotóművészetről beszélgettem Alföldi Róberttel egy kis művészeti galériában, miközben az egyik régi művemet nézte meg. És képzelje, az államtitkári kocsimmal együtt mentünk oda.

- Tyűha.

– Az élet sokkal bonyolultabb annál, hogy sematikusan szemlélhetnénk. Egy kultúrpolitikusnak persze, mivel a döntés és a politikai felelősség is az övé, joga van megfogalmazni, hogy egyes intézmények élén milyen vezetőt látna szívesen. De ebből nem következik, hogy egy törvényesen megválasztott igazgató ne töltse ki a mandátumát.

- Küldött selyemzsinórt Alföldinek?

– Dehogy küldtem! Tényleg ez a magyar kulturális élet legfőbb problémája? Miközben késő éjszakába nyúlóan a múzeumi intézményrendszer jövőjéről szóló kormány-előterjesztésen dolgozunk, minden tévéműsorban az az első kérdés hozzám, marad-e Alföldi, vagy sem. Ez a média bulvárosodása.

- A tévésekkel tényleg meggyűlt a baja. Kapott hideget-meleget a minapi ATV-s interjúban Kálmán Olgától. Megviselte?

– Egyáltalán nem. Miért, úgy néztem ki?

- A műsorvezető az ön sokak által pornográfnak minősített versei egyikét szerette volna felolvasatni, de maga ellenállt.

– Nem tettem meg a riporternővel azt, amit ő velem: próbáltam elegáns maradni. Kálmán Olga viszont kilépett a szerepéből, az eredetileg politikai műsort bulvárrá silányította. Vajon mit szólt volna a műsorvezető, ha azt mondom, felolvasom a verseimet, ha ő leveszi a blúzát? Nem teszek ilyet, mert egy politikai háttérműsorba hívták a frissen kinevezett államtitkárt, és nem egy hatásvadász show-ba.

(Az interjút teljes terjedelemben a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvashatja.)