Négykezes művészet – Arnóti András, a kísérletező festő

2017. június 14., 15:47

Arnóti András író, festőművész az egyik legszabadabb szellemiségű alkotónk. A privát életben és a művészetben is kalandos utat járt végig. A nyolcvanas évek elején a Művészeti Alap Fiatal Képzőművészek Stúdiójának volt a vezetője, később évekig Cipruson élt.

A képzőművészetben is kezdettől fogva új irányzatokat keresett, s azt kutatta, miként válhat a festészet, a grafika az emberi viszonyok és társas kapcsolatok alakítójává. Az elsők között volt, aki idehaza művészetterápiával kezdett foglalkozni, 1976-tól a neves pszichiáter, Buda Béla mentálhigiénés osztályán dolgozott a Sportkórházban.

A 168 Órának elmondta, hogy nemrég új művészetterápiás módszert dolgozott ki, amelyen bárki részt vehet, s főleg felnőttek jelentkezését várják.

– A Casablanca csoportban alkalmazott módszer némileg hasonlít a pszichodrámához. Mi azonban nem a résztvevők személyes történeteiből indulunk ki. Az önismereti játék vezetője egy tetszőleges filmről beszél, a csoport tagjai pedig a filmben lévő gondolatokról és konfliktusokról mondják el saját olvasatukat. Választanak egy rendezőt maguk közül, és némajátékban adják elő a jeleneteket. A film inkább csak ürügy a csoportterápiás munkához.

Arnóti emellett új műfajokkal is kísérletezik, ilyen például a komputerkollázs.

– Ha egy festő átfesti az olajképét, a régi kép eltűnik a festékrétegek alatt. Digitális technikával azonban megőrizhető az eredeti mű, és más képek elemeit lehet hozzá applikálni. Így az archivált alkotások szabadon átalakíthatók.

A komputerkollázs sokféle vizuális játékra is lehetőséget ad. Arnóti András találmánya a „négykezes”. Gyerekek digitalizált rajzait saját műveinek részleteivel egészíti ki, s az így születő közös virtuális képi világgal teremt különleges élményt.

S. ZS.

GALÉRIÁK

Táblaképek:

[supsystic-gallery id='5']

Computer-kollázsok:

[supsystic-gallery id='6']