Nagyon meta: cenzúrázta a Facebook Nyáry Krisztián posztját, amiben egy cenzúrázott Weöres Sándor-verset mutatott be

Nem változik semmi. 

2023. szeptember 21., 20:27

Szerző:

„1964 április 23-án is kemény napjuk volt az erkölcsök felett őrködő egyszerű állampolgároknak. Ketten is feljelentették az Új Írás című folyóiratot, mert közölte Weöres Sándor Antik ekloga című versét. A feljelentő levelek el is érték céljukat, a lap főszerkesztőjét leváltották, az erkölcs meg lett védve” –írta Facebook-bejegyzésében Nyáry Krisztián, aki egy kommentben hozzáteszi:

„Ezt a levelet Weöres versével együtt pár éve már posztoltam, ám a Facebook a vers miatt a jó erkölcs nevében leszedte. De bárki rákereshet”.

Nyáry Krisztiánt a közelmúltban újonnan feléledő cenzúrázási vágy késztette a történet közzétételére, ugyanis Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő feljelentette a ferihegyi könyvesboltot, mert meglátásában  „nyilvánvalóan öncélú homoszexuális tartalmat" árusítanak, miközben Szarvas Attila KDNP-s önkormányzati képviselő egy XVIII. kerületi kiállításról tiltatná ki drMáriás Schmidt Szűz Mária és kisdede Ungár Péter a NER templomában című képét, egyebek mellett azért, mert szerinte ezen festmények vallási és erkölcsi érzéseket sértenek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP)

 

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.