Mik vogymuk?

A régészeti, őstörténeti és nyelvtörténeti eszköztár mellé felzárkózott a genetikáé is. A legkorábbi, őskőkori migráció nyomán, az aurignaci és a grevette-i bevándorlás után – állítja a szerző – a mai európaiak őseinek 75-80 százaléka már e helyszínen volt, genetikai nyomokat hagyott.

Kommunikáció dolgában: most a kontinens lakóinak 96 százaléka indoeurópai eredetű nyelveket használ. Három százalék valamely finnugor nyelvet, egy százalék törököt, és 0,1 százalék baszkot. Eltűnt számos nyelv: az ibér, az akvitán, a pikt, az etruszk stb. Mások nyelvcserék révén maradtak fent.

A mára többségi indoeurópai körülbelül 9000 éve bukkant fel a Balkánon, a földművelő-kultúrával együtt. Õsi jegyeit az illír (albán) őrzi. Jövevény a török is, a legfrissebb.

Huszonnyolc ezer évvel ezelőtt, az „ősidőkben” – állítja a szerző – Európa lakói keleten finnugor, nyugaton baszk nyelveket beszéltek. (Egyesek szerint a Brit-szigeteken a piktet beszélő „festett testűek” nyelve is finnugor volt. Ki tudja?)

Az ismétlődő jégkorszakok során és után három „menedék” alakult ki kontinensünkön, ahova az emberek visszahúzódtak s ismét kirajzottak. Ibériában, ahol a baszk, a mai Ukrajna területén, ahol a finnugor, s a Balkánon, ahol az indoeurópai nyelvek váltak közössé, helyi „lingua francákká”.

Nézzük például az ősi maradvány nyelvet, a baszkot. Kultúrájának elemei tovább élnek. Az indoeurópai tízes számrendszer helyett ők a húszast használták. Náluk a 40 = 2x20. A 60 = 3x20. A francia is így számol 80 felett: 80 = 4x20, azaz quatre-vingts. A 91 = 4x20+11, és így tovább.

Az ibériai menedék népei genetikailag is elkülönültek: jellemzőjük a negatív Rh-faktor és a 0-s vércsoport.
A kötet egy új összegzés felé nyit, vitát kínálva.

(Kalevi Wiik: Az európai népek eredete. Fordította: Kádár György. Nap Kiadó.)