Mi a populizmus?
Bár Magyarországon a jelenség ismeretlen, érdemes elolvasni a hollandiai és a belgiumi populizmusról David Van Reybrouck könyvét. Eme eredetien ironikus munka alapja a belátás: nem értheti meg a populizmust, aki lenézi a népet, a „tetováltak osztályát”, a „bunkók” és a „Győzikék” tömegét.
Az író arra a belátásra jutott, hogy ők ott, Nyugaton posztdemokráciában élnek: olyan rendszerben, amely kívül még demokratikus, de belül már nem. Ahol a választók (nép)szavazásokon megnyilvánuló döntéseit a „tanult régensek”, azaz a társadalom felső rétegéből érkezett politikusok csak akkor képesek elfogadni, ha nekik tetszik. André Bellont idézi, aki szerint a demokráciában még a polgárok mondtak ítéletet a politikusok fölött, ám a posztdemokráciában a vezetők ítélik meg és fölül a polgárokat. Reybrouck szerint e politikai rendszer alapja a társadalom kulturális kettészakadása. Ezért a 20. század utolsó évtizedeiben fellépő kultúrrelativizmust okolja, amely lemondott az alul lévők kulturális egyenjogúsításáról, abban a hitben, hogy a kulturális „felemelés” valójában az alsóbb osztályok ideológiai gyarmatosítása. És történt mindez a kereskedelmi médiumok burjánzásával egy időben. Ott, Nyugaton a „tanultak” önhittsége áll szemben a „bennszülöttek” (a kevéssé iskolázottak) félelmével a jövőtől, és a dühükkel. Reybrouck szerint ennek tünete a populizmus, amely ma leginkább szélsőjobboldali, ám szavazói nem mind rasszisták. Amely egységesen gondolkodó népről szónokol, azaz antidemokratikus. Reybrouck azt javasolja, hogy a baloldal találjon vissza a néphez, és találja ki a felvilágosult populizmust. 2009-ben ez az írás kapta a legjobb holland esszé díját.
