Meghalt Csomós Mari

Hosszú betegség után, 80 éves korában hunyt el.

2023. november 18., 19:31

Szerző:

Megrendülve és fájó szívvel tudatjuk, hogy Csomós Mari, a Radnóti Színház tagja és a Nemzet színésze ma csendben, hosszú betegség után elhunyt – jelentette be a Radnóti Színház.

Hozzáfűzik: Ma este Futótűz van. Hát… ezt a napot választotta a távozásra. Ebben az előadásban lépett utoljára színpadra a nagymama, Nazira szerepében. Ma mindannyian máshogy játszunk majd, ott leszel velünk nehéz szívünkben a színpadon, és ott maradsz a lelkünkben örökre. Született művész és színésznő volt, még nem tudjuk, mit kezdünk e tátongó hiánnyal. Szeretett társulata most csak csendesen búcsúzik tőle, vigaszul a te mondataidat idézzük.

“Mindig lesz olyan ember, aki odaáll egy gyertya mellé, egy három deszkából összeácsolt valamire, és elkezd mondani egy verset – és lesznek, akik hallgatják. Lehetetlen, hogy ne legyen színház.”

Csomós Mari

Csomós Mari 1965-ben diplomázott a Színművészeti Főiskolán, ezt követően három évad erejéig a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. 1968 és 1971 között a kecskeméti Katona József Színház, 1971 és 1978 között pedig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1978-tól a Nemzeti Színházban játszott, egészen 1983-ig, ekkor csatlakozott a Katona József Színház alapító tagjaihoz. Kicsivel több, mint egy évtizedig szerepelt itt, 1994-től már az Új Színház tagjaként láthatta a közönség. 1997-ben szerződött a Radnóti Miklós Színházhoz.

(Kiemelt képünk illusztráció:  Fotó: Gyulai Bence/168)