Meghalt az Albus Dumbledore-t alakító színész, Michael Gambon

82 éves korában családi körben elhunyt Michael Gambon.

2023. szeptember 28., 14:54

Szerző:

„Michael, a szeretett férj és apa, békésen meghalt a korházban felesége, Anne és fia, Fergus mellett, tüdőgyulladás következtében. Michael 82 éves volt” – áll a színész haláláról szóló hivatalos közleményben.

A Harry Potter sorozatban Albus Dumbledore-t alakító Michael Gambon első hivatásos szerepeit úgy szerezte, hogy hazudott tapasztalatairól, így debütálhatott Dublinban az Othelló egy kis szerepében. 22 évesen már a West Enden beugróként is felléphetett. Laurence Olivier Nemzeti Színházából indult, színházi szerepléséért Tony-díjra jelölték a Broadwayn a kilencvenes évek közepén David Hare: Skylight című előadásában nyújtott játékáért. De művészfilmes sikereket is szerzett – számol be a Guardian.

Gambon úgy jellemezte magát, mint aki úgy néz ki, mint egy áruház igazgatója, és mint egy „nagy, érdekes vén szivar”, míg Alan Ayckbourn britdrámaíró és rendező „csodálatos, határtalan gépezetnek, mint egy Lamborghini” nevezte. A közönség által imádott, erőteljes jelenlétével a legkönnyebb anyagnak is súlyt tudott adni, Gambon védte magánéletét, és vonakodva adott interjúkat. 2004-ben az Observer című lapnak nyilatkozott:

„Én csak szorgoskodom, és próbálom tartani a számat.”

(Kiemelt képünkön Michael Gambon brit színész megérkezik Harold Pinter Nobel-díjas drámaíró özvegyének, Lady Antonia Frasernek az otthonába a Harold Pinter temetési szertartását követő fogadásra Londonban 2008. december 31-én. Fotó: Ben Stansall/AFP)

 

 

 

07:35

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.