Magyarország nem szerepel Európa reneszánsztérképén
A Landesmuseum nagyszabású reneszánszkiállítással ünnepelte újonnan épült szárnya elkészültét. (Maga a szárny is megér egy misét, hiszen az eredeti leginkább az Alpár Ignác-féle Vajdahunyadvárra hasonlít, vagyis igazi álneogótikus várépület a tizenkilencedik század végéről, az új pedig, mely az eredeti mellett, azzal összekötve épült fel, leginkább egy betonparkoló és egy gabonasiló ötvözetének tűnik – a zürichiek persze nagyon büszkék rá. Elméláztam, mi történne, ha nálunk ilyen betonszörnnyel akarná valaki bővíteni a Mezőgazdasági Múzeum épületét.)
A kiállítás Európa (művészeti) fejlődését mutatja be 1400 és 1600 között, kelettől nyugatig és déltől északig. Kitér, persze, az ókori gyökerekre éppúgy, mint a társadalmak átalakulására és a technikai fejlődésre. Lebilincselő anyaggazdagság és elmélyült tudományos munka jellemzi az egész kiállítást, amely a szakembereknek és a laikusoknak egyaránt sok-sok meglepetéssel szolgál. Jól látható, hogy anyagi korlátok nemigen szabtak határt a rendezői képzeletnek, a kontinens minden tájáról érkeztek ide műalkotások, köztük a legnevesebb reneszánsz művészek alkotásai éppúgy, mint jószerivel ismeretlen remekművek.
Fotó: Tanyi Adrienne
A magyar látogató persze elsősorban arra kíváncsi, mit tud, mit akar tudni Európa naposabb fele mirólunk. Merthogy mégiscsak Mátyás meg Buda meg Corvinák, hogy a visegrádi palotáról már ne is beszéljünk. Nos, nincs is beszélve, egyáltalán nincs, Magyarország nem szerepel Európa reneszánsztérképén, csak azért vagyunk megemlítve egyáltalán, mert a Szépművészeti kölcsönzött nekik egy Leonardo-grafikát. Ott van még az ismert Ozorai Pippo-kép, igaz, a délvidéki zsoldosvezér Pippo Spannóként szerepel a leírásokban.
A kiállítás, mindazonáltal, lenyűgöző.
(Landesmuseum Zürich, augusztus 1.–november 27.)
