Magyarország az agresszív A4-es falragaszok országa lett, személyes beszélgetés helyett inkább üzengetve fegyelmezzük egymást

Kiszáll, cipőt vált, vezetőst utcaira. Serclit, a hároméves uszkárt kiengedi a kis Fordból. Egy ablakkeretet hozott magával, az üvegre kis papírt ragasztottak, rajta tűzvédelmi utasítás, hogy égő dohányneműt, illetve gyufát eldobni tilos, de az ágyban se dohányozzunk. Bikkfanyelven megírt szöveg. Az ablak installáció, a tavalyi kiállításról maradt. Míg az utcán beszélgetünk, Müllner Dóra lefotóz néhány kiragasztott A4-est. „Verbális trehányságainkat”, műanyag „bugyiba” csúsztatott „kommunikációs szokásainkat” gyűjti. Ez már-már reflex, mondja. Évek óta Instagramon, honlapján dokumentálja a hétköznapok magyar népművészeinek A4-es borzalmait, naponta többet kap belőlük ismerőseitől, barátaitól is: „Ne erőltesd! Nem nyílik!” vagy „Kedves kutyagazdik! Kérünk, ne a rácsokhoz pisiltesd a kutyusod, mert befolyik az ezdőterembe, ahol gyerekek edzenek”.

Müllner Dóra Megértésüket köszönjük! − Az A4-es ország projektje már kultikussá vált, kiállítást rendeztek belőle, sőt nemrégiben a TASZ jótékonysági akcióján gyűjteménye több darabját elárverezték, hogy a befolyt pénzzel beteg gyermekeken segítsenek.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Az újságírást gyerekriporterként kezdte a Magyar Rádióban. Magyar–esztétika szakra járt az ELTE-re, dolgozott rádiókban, kereskedelmi tévék reality műsorainak – Bár, Farm, Big Brother – szerkesztőjeként. Aztán elvégzett egy OKJ-s szakácsiskolát, gasztroújságíró lett. Mostanában Kálmán Emese kolléganőjével a Content Labet működtetik, ahogy ő fogalmaz, különböző tartalmakat gyártanak különböző médiumoknak, emellett Dóra a Lakástalkshow és a TV Paprika szerkesztője. Hol Surányban, hol Budán él Pipivel, a házinyúllal, és Serclivel, a kerge kis uszkárral. Nemcsak cetliket gyűjt, hanem étlapokat, zacskós cukrokat, újságokat, nippeket, könyveket, köveket, ceruzákat. Néha szelektál, így még nem temette maga alá a sok holmi.

Édesapjától (Müllner Jenő, a Hegyvidék újság egykori főszerkesztője) örökölte szenvedélyét, ő minikönyveket, szakácskönyveket gyűjtött. Halála után a fiókjában lánya rengeteg étlapot talált, akkor tudta meg, hogy apjával ugyanarra „szakosodtak”.

Azt mondja, az A4-es lapok gyűjtése tíz évvel ezelőtt kezdődött. A Kiscsillag együttes PR-osaként dolgozott, Lovasi Andrásékkal végigjárták az országot, akkor kezdte fotózni a maszek falragaszokat, amelyeknek sajátosságuk, hogy vízhatlan műanyag tasakba (bugyiba) rakják őket, és cellux-szal ragasztják ki házfalra, ajtókra, hirdetőtáblákra. De megörökítette a kábelcsatornákat, kanyargó vezetékeket, bizarr indusztriális környezetünket is.

Ha rajta múlik, akkor a lefotózott, összegyűjtött cetlik örökre a telefonjában, a lakásában maradnak, de barátai rávették, hogy nagyközönség előtt is mutassa meg őket. Orosz Csilla barátnője és a Csili csoport révén a gyűjteményt kiállították a Csili Művelődési Központban, a tárlatra a feliratok felhasználásával gyártottak hűtőmágneseket, pólót, subát, sőt, színezőt is. Dóra szerint az A4-es üzenetek önmagukban még nem bírnak művészi értékkel − csak kordokumentumok –, attól válhatnának azzá, ha elemelnék őket a közegüktől, akár zománcos lemezeken vagy festményeken jelenítenék meg a feliratokat.

Azt mondja, az A4-es üzenet nem magyar sajátosság, külföldön is találni rá példát. De míg az angol azt írja ki a liftre, hogy „Out of order!” (Nem működik!), addig a magyar azt is elmagyarázza, hogy miért nem. És ráírja a cetlire; például mert sóder ömlött a szerkezetbe.

Olyanok a feliratok, mint az ország. A magyar nem megoldja a problémát, hanem kanyarít róla egy cetlit: „Karbantartó műhely. Bármit megjavítunk! Az ajtócsengő rossz, kérem, kopogjon!” Vagy teljesen felesleges tájékoztatást ad: „A kézszárító a villany felkapcsolásával együtt működik!” Vannak kedves szövegek is: „Elrepült a madaram, valaki keresse meg!” „Figyelem! Zsuzsika teáskancsóját keressük!” Jellemző, hogy szinte az összes szöveg végére odaírják: „Megértésüket köszönjük!”

Ráadásul a kiragasztott papírok kontraproduktívak is lehetnek, hiszen sok helyen láthatunk példát arra, hogy „A szemetet lerakni tilos!” felirat alatt egyre nagyobb kupacban gyűlik a szemét. Az A4-esek lelőhelyei a lépcsőházak, egészségügyi és más közintézmények, dohányboltok.

Hogy mit árulnak el rólunk a papírok?

– Például hogy kommunikációképtelenek vagyunk. Sokszor azt írjuk fel a cetlire, amit személyesen is elmondhatnánk egymásnak. Bezárkózók, igénytelenek, sokszor agresszívak vagyunk, és szeretjük egymást fegyelmezni. A kiírások szövegei egy autoriter társadalmat idéznek – mondja Dóra.

„Ezen a környéken csempészcigarettát árulnak. Aki vásárol, az is bűncselekményt követ el!” „A kirakati portálra ülni tilos!” „Kérjük, ne nyúljon a növényeinkhez, de legfőképpen ne ássa ki a növény felét! Köszönettel: Klinikai Pszichológia Tanszék.”

Ugyan a világháború előtt is voltak hasonló kiírások, de akkoriban megadták a módját: a „Dohányozni tilos!” szövegeket zománcos táblákra festették. Müllner Dóra szerint az A4-es üzenetek nagy mennyiségben a kilencvenes évek Magyarországán jelentek meg, a nyomtatók elterjedésével váltak általánossá.

– Régebben szerettem olvasgatni az apróhirdetéseket, elképzeltem a feladójukat, az újságcikkek olvasóinak világát. Most is elgondolkodom azon, mi viszi rá embereket arra, hogy A4-es lapra nyomtassák ki fegyelmező, figyelmeztető szövegeiket. A kiírások alapján sok bennük a düh, ez jól látható a felkiáltójelek mennyiségéből. De kiderül belőlük, hogyan viszonyulnak egymáshoz, a körülöttük lévő tárgyakhoz. Szomorú, ha azt ki kell írni, hogy húzd le magad után a vécét.

„Kérek minden dohányzót, hogy a csikket ne dobják ki az ablakon, mert a sebészeti műtő nyitott ablakain befújja a szél. Köszönöm: Főnővér.” „A piszoár nem hamutartó, ha beledobod a csikket, megetetem veled!”, „Tisztelt lakótárs! Az ajtót ne zárd be kulccsal, mert tűz esetén itt fogsz elpusztulni az ajtó előtt! Egyébként mivel menekülési útvonalba esik, tilos is!” „Átkozott legyen, aki a rózsáimat lopja!”

Már az első kiállítás óta is rengeteg újabb anyag gyűlt össze, így aligha pihen sokáig a gyűjtemény. Újabb szempontok és újabb válogatás során derül majd ki: merre tovább, A4-es ország?

Azért biztató, hogy Abszurdisztán néha kifigurázza önmagát. Már születnek mémek, poénos kiírások is: „A fán tartózkodó macska tökéletesen mozgásképes, önszántából tartózkodik a lombok között. Nem igényli a megmentést.”