Magyar valóság, brazil derű – A foci közösségteremtő ereje

– A foci mint történelmi közeg vagy társadalmi üzenet hordozója gyakran előjött az elmúlt hetven évben a magyar moziban. Civil a pályán, A csodacsatár, Két félidő a pokolban, Régi idők focija, 6:3…

M. Kiss Csaba: 1997-ben, amikor az RTL Klubnál dolgoztam, elmentem forgatni Sirokra, ott találkoztam barlangban lakó roma srácokkal, akik Brazilok néven elindultak a helyi kispályásfoci-bajnokságon. A történet azért égett belém, mert ezek a srácok „kilógtak a sorból”. Nekem nagyon szimpatikus volt, hogy nem mástól várták a megoldást sorsuk jobbítására, hanem megpróbálták ők maguk kivívni környezetük elismerését és ezáltal megemelni saját önbecsülésüket is. Ezt a mai napig ritka példának tartom, erre nagyon kevés közösség képes. Ezért akartam elmesélni, mert amit gondoltam róla, nem fért volna bele egy riport kereteibe. Egyébként én is nagyon szeretem az ön által említett filmeket.

Rohonyi Gábor: Ezekben a filmekben a futball teremti meg azt a közeget, amelyben elmesélhették az alkotók: egymással szemben álló, egyenlőtlen esélyekkel induló felek miként tudnak fordítani helyzetükön. A filmünk kapcsán egyébként az RTL Klub újra elővette Csaba húszéves riportját…

– Hogyan jött a közös munka ötlete?

R. G.: Egy „első filmre” meghatározott összeg áll rendelkezésre a Filmalapnál, abból a keretből nem lehetett volna ezt a filmet színvonalasan megcsinálni. Mécs Mónika producernek támadt az ötlete, hogy ha engem bevonnak, akkor már nem számít „első filmnek”, és lehetett nagyobb összegű támogatásra pályázni.

M. K. Cs.: Ez volt az egyik indok, a másik pedig az, hogy rajtam kívül senki nem hitte el, hogy ezt a nagy költségvetésű, sokszereplős, sok szálon futó filmet meg tudom csinálni. A producer és a Filmalap is úgy gondolta, hogy az első alkalommal jobb, ha van mellettem egy tapasztaltabb filmes. A közös munka működött, remélem, a végeredmény is ezt igazolja.

R. G.: Nem volt semmi olyan konfliktusunk, amely megkeserítette volna az együttműködést. Akadt számos kérdés, amelyben nem értettünk egyet, de sikerült ezeket rendezni úgy, hogy a film érdekében jó megoldások szülessenek.

Fotó: Fekete István

– A foci nem egyszerűen sport, de közösségi érzés is. Könnyen meg tudták teremteni ezt az érzést a forgatás során?

M. K. Cs.: Egy filmforgatásnál, bármely témáról szóljon is, szükség van jól működő közösségre. Az mindenképpen segített, hogy vidéken, fociról, vígjátékot forgattunk. Ideális volt a hangulat. Nagyon jó volt ilyen csapatban dolgozni, mindenki profi módon, a legnagyobb alázattal, tudása legjavával állt hozzá. Úgy éreztük magunkat, mintha két hónapra kiszálltunk volna a magyar valóságból.

R. G.: Lehet, hogy akkor is lett volna foci a forgatáson, ha nem erről szól a film. Előfordult, hogy a jelenetben agyonfocizták magukat a szereplők, aztán jött a szünet, és tovább rúgták a bőrt. Pedig pokoli meleg volt. Tényleg van a focinak valami különös varázsa, rengeteg feszültséget le lehet benne vezetni, és megvan a közösségteremtő ereje.

– A film főszereplője, egyben narrátora, a kiskamasz Lakatos Erik vélhetően nagy közönségkedvenc lesz. Ő hogyan élte meg ezt a kettős szerepet?

R. G.: Attól kezdve, hogy megszokta a kamerát, nem jött zavarba, soha nem volt gondunk azzal, hogy miképp mozgassuk bele egy jelenetbe, annyira otthon érezte magát ebben a figurában. Egyrészt aktívan focizik, másrészt pedig a főszerepének nem a terhét, hanem a büszkeségét hordozta.

M. K. Cs.: Nemcsak Eriknél, hanem a többi roma szereplőnél abból is adódhatott ez a gyors beilleszkedés, hogy meglehetősen kemény közegből jönnek, ahol a gyerekeknek hamar fel kell nőniük. Az a játék, ami az ő gyerekkorukból kimaradt, most jött ki belőlük. Bekerültek egy biztonságos közegbe, ahol felhőtlenül, gond nélkül játszhattak. Pótolhatták, amit eddig elmulasztottak az életben, ezért is lettek ilyen természetesek.

R. G.: Kíváncsiak voltunk arra, hogy ők hogyan fogalmaznának meg egyes szövegrészeket. Ha a forgatókönyvben megírt mondat az ő szájukra másképp kívánkozott, akkor, ha a tartalma nem változott, hagytuk, hogy úgy mondják. Ettől még inkább sajátjuknak érezték a helyzetet és a szöveget is.

– Rövid időn belül ez a második olyan új magyar film, amelyben a főbb szerepeket amatőrök játsszák. Már Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjében is feltűnnek neves színészek, akiknek csupán néhány jelenet jut.

R. G. : Én egy kicsit aggódtam – Csaba kevésbé –, hogy lesz a felkért színészek közül, aki nem jön el egy néhány mondatos szerep kedvéért, de nem akadt ilyen.

M. K. Cs.: Azt hiszem, tetszett nekik a sztori, a forgatókönyv, az, amiről szól a film. Hogyan illeszkedtek bele a történetbe– Orosz Ákos azt mondta: nem is a srácoknak kell megtanulniuk színészkedni, hanem a színészeknek kell megpróbálni olyan természetesnek lenni, mint amilyenek a „brazilok”.

R. G.: Dóra Béla elárulta, hogy először volt benne némi bizonytalanság, de az első közös jelenet után ez feloldódott benne.

M. K. Cs.: Igazi baráti viszony alakult ki közöttük, senkiben sem volt rátartiság, kivagyiság. Ugyanolyan „mesebeli” volt a forgatás is, mint a történet. Figyeltünk arra, hogy a profiknak és az amatőröknek is megteremtsük a lehetőséget, hogy „tudjanak jók lenni”.

– A filmbeli pap nemcsak dekázásával, hanem emberségével és segítőkészségével is kitűnik. Miközben hallottunk már olyat, hogy egyes településeken, ahol sok cigány él, a helyi plébános masírozni hívta a Magyar Gárdát.

M. K. Cs.: Ismerek egy olyan borsodi falut, Csenyétét, ahonnan egysze­­rűen kivonult az egyház. Minden megszűnt, csak a cigányok maradtak ott. Egy darabig Hollandiából jöttek oda szociológusok, egy nemzetközi projektet próbáltak kivitelezni, de aztán ők is elmentek. A faluban a dombtetőn most ott áll üresen a templom, és horogkereszt van a falán, „megdöglötök, cigányok” típusú feliratokkal. Ez is a magyar valóság része, mint az is, ahogyan mi ábrázoltuk a vidéki életet. Nekem meggyőződésem, hogy az emberekben sokkal több jó érzelem van, mint amennyit a hétköznapokban megmutatnak magukból. Valami okból, amit eddig nem sikerült megfejtenem, nem trendi a pozitív érzelem, szemben a dühvel, a bosszúállással, a másik elnyomásával.

R. G.: Ez egy kicsit magyar sajátosság. Sok olyan helyen jártam a világban, ahol nem ez működik, de amikor hazajövök, mindig újra szembesülök vele. Itt nem derűsek az arcok, mindenki a gondjaival van elfoglalva. Pedig nyilván mindenkinek az életében vannak örömteli dolgok, és döntés kérdése, hogy mire összpontosítunk. Ilyen a pap is, akinek ott a másik énje, a futballimádata, ami eszközzé válik a kezében a jó ügy érdekében.

M. K. Cs.: Az egyháznak, a vallásnak, Jézusnak azért is van ilyen fontos szerepe a filmben, mert ahhoz, hogy olyan világ legyen ma Magyarországon, mint amilyen a filmben látszik, csodának kellene történnie. Lehet, hogy kellene egy új megváltás.

– Stoppoló hőseink éppen egy útkanyarban, egy feszület mellett várakoznak…

M. K. Cs.: …amit egyébként mi helyeztünk oda. Jelképes erejűnek éreztük azt a hatalmas kanyart. Fordul az út, és a középpontjában ott áll.

– A film több olyan klisét is felhasznál, amelyek a köztudatban élnek akár a romákról, akár a „cigányfaló” szélsőjobbosokról, de mindegyikben ott bujkál az irónia. És mindennek tetejébe a végén kiderül, hogy a legfőbb gyűlölködő, az alpolgármester és a cigányvajda bizniszelnek egymással.

R. G.: Nincs annál nyomasztóbb, mint amikor valaki gyűlölködik és komolyan veszi magát, hisz benne, és felsorakoztat valós vagy légből kapott érvrendszereket. Ha gonoszság és diszkriminatív ideológia találkozik, annak rettenetes vége lesz. A film által kitett idézőjelek éppen arról szólnak, hogy lehet ezeket a dolgokat másképpen is nézni, és ha az ember önmagát is némi iróniával, kritikával szemléli, sokkal reálisabb, emberibb képet kap. A humor mindig oldja a feszültséget, elsimítja a konfliktusokat, ezt nem észrevenni balgaság. Mindazonáltal az, hogy humorral beszélsz egy problémáról, nem jelenti azt, hogy nem veszed komolyan.

M. K. Cs.: Azért is választottuk ezt a könnyedebb műfajt, mert azt szeretnénk, hogy sokakhoz eljusson. A film egyik erénye: mer egyszerű lenni, hogy átmenjen az üzenet. Ha Petőfi annak idején azt a gondolatot, hogy „rabok legyünk vagy szabadok?” becsomagolja valami gyönyörű költői képbe, lehet, hogy nincs forradalom. Az ön által idézett jelenet pedig arra is utal, hogy azért vannak átjárások még a látszólag legnagyobb ellenségek között is. Ez a magyar politikai életben sem működik másként: az üzleti érdek képes felülírni a pártérdekeket. Kár, hogy egyelőre csak az üzleti érdek tudja ezt, és nem ismerik fel, hogy vannak fontosabb emberi érdekek, morális szempontok.

– Milyen fogadtatásra számíthat a Brazilok?

R. G.: A premieren őszintének tűnt a taps és az emberek derűje. Hosszan, lelkesen ünnepelték a csapatot és egyenként a szereplőket is. A bemutató után sok kritika jelent meg az interneten, és ezek többsége örömmel fogadta a filmet. Reméljük, ettől is sokan kedvet kapnak hozzá, hogy megnézzék.

M. K. Cs.: Minden alkotónak a vágya, hogy minél nagyobb körben hatni tudjon. Olyan filmet akartunk, hogy a néző ne szorongva jöjjön ki a moziból, hanem felszabadultan, azzal az érzéssel, hogy – ha már focis filmről van szó – milyen kár, hogy nincs hosszabbítás. És ez a film másképpen beszél a cigányokról, mint ahogyan az eddigi magyar filmek vagy a média. A cigányok általában egzotikumként jelennek meg, akik undorító, koszos helyeken laknak és állandóan nyújtják a kezüket, hogy „adják, adjál”, ha meg nem adsz, akkor elveszik. Ennek alapján vagy sajnálni, vagy utálni kell őket. Mi ugyanolyan érzelmeket adtunk a cigányságnak, mint bármely más embernek, és ez a nézőknek is megadja a lehetőséget arra, hogy a cigányt is szimpatikusnak lássák. Vagy itt van a kis főhős, Fingi narrációja is: mindannyian voltunk gyerekek, voltak konfliktusaink, le kellett győznünk az erősebbeket. A közös élmény lehetőséget adhat az azonosulásra, közelebb hozhatja egymáshoz az embereket.